2013. december 29., vasárnap

Molli & Zsolti


A suli legédesebb párja versenyünkre Meretei Molli és Baranyai Zsolt is jelentkezett. Olvassátok el a velük készült riportot, és szavazzatok majd rájuk januárban, ha azt szeretnétek, hogy ők nyerjenek!

1. Mióta vagytok együtt?
- 2013. február 23-a óta vagyunk együtt, már több mint 10 hónapja.

2. Hol találkoztatok? Szerelem volt első látásra?
- 2011. októberében láttuk meg egymást a 42-es terem előtt, szerelem volt első látásra. Kb. 1 évig csak néztük egymást, mire egyikünk kezdeményezni mert.

3. Ki kezdett el udvarolni?
- Zsolti kezdett el udvarolni. Bejelölt facebookon, ott írogattunk is egymásnak, bókolgatott, de a suliban nem mertünk egymáshoz szólni. Végül egyre jobban kibontakoztunk, szünetekben beszélgettünk, és 2013. február14-én, suli foci meccs előtt kaptam tőle egy szál rózsát és egy szerény puszit. Majd két nappal később a szülinapomon elcsattant az első csók.

4. Iskolán kívül is szoktatok találkozni?
- Minden szabad percünket egymással töltjük, hétvégente mindig egymásnál alszunk.

5. Szoktatok csak úgy ajándékot adni egymásnak?
- Igen. Mindig meglepjük egymást apróságokkal, ha valamelyikünk szeretne valamit, és ha tudjuk, megadjuk egymásnak.

6. Mi a legkedvesebb ajándék, amit eddig adtatok, kaptatok?
- Molli: Legkedvesebb ajándékom egy ezüst gyűrű, amit félévre kaptam ajándékba, nagy becsben tartom. És persze a rózsa, amit minden hónapban legalább egyszer kapok, ha nem többször.
- Zsolti: Minden nap kedves ajándék, amit vele tölthetek. Amúgy egy kis maci, amiben a közös képünk van. A 3. hónapban kaptam, és egy féléves naptár, amit félévre kaptam.

7. Miért jelentkeztetek?
- Azért jelentkeztünk erre a versenyre, mert meg szeretnénk mutatni, hogy igenis van igaz/első látásra szerelem. És mert tudjuk, hogy aranyosak vagyunk együtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése