2014. február 26., szerda

Idegen nyelvi hét

2014. február 17 – 21. között került megrendezésre az idegennyelvi hét. Ennek keretében hétfőn
diavetítéssel egybekötött élménybeszámolót tartottak az érdeklődőknek a 2013. szeptemberi zittaui kirándulásról német nyelven. Kedden a strasbourgi utazásról és az Európa Parlamentben látottakról meséltek a résztvevők fotók segítségével. Idén a szervező tanárok nagyon kitettek magukért, és sok feladat elé állították a diákságot. Minden osztálynak el kellett készíteni egy európai városról egy plakátot, és egy prezentációt, amit a csütörtöki vetélkedőn be is kellett mutatniuk, ahol az osztályokat 4 fős csapatok képviselték. A hét minden napján az iskola különböző pontjain található faliújságokon kvízkérdéseket helyeztek el, amiket ha megtaláltunk és megválaszoltunk, szintén pontot ért a vetélkedőn.













Mi Schönwiesner Erika  tanárnőt kérdeztük, mi volt a véleménye a hétről.
- Mit gondol az osztályok aktivitásáról? Meg volt vele elégedve?
- Kellemes meglepetés volt. Nem vártam, hogy ennyien eljönnek a vetélkedőre.
- Az előző évekhez képest hogy értékelné?
- Másképp csináltuk egy picit. Helyben volt a vetélkedő, ezért voltak valószínűleg többen. A nyelvszakos kollégáim sokat segítettek.
- Mi alapján állították össze a feladatokat?
- A program kiinduló pontja a strasbourgi út volt. Liza tanárnő és a diákok vállaltak egy előadást. Előtte hétfőn a zittaui cserekapcsolatról volt szó. Úgy gondoltam, ha már ezek az alaptémák, akkor nézzünk hozzá több Európai Unió-s országból városokat, és azokhoz írjunk kérdéseket. A plakát szokásos dolog volt, sok ötletet vettünk át a  Természettudományos hetek programjaiból is.
- Mióta rendezi meg az iskola a Nyelvi hetet?
- Jó pár éve megrendezzük már, 2010-ig legalább is vissza tudom vezetni.
- Hogy tetszettek a bemutatók?
- A ppt-k jók voltak, ízlésesen állították össze őket. Legjobban a 12. c bemutatója tetszett. Az előadásmód sokszor csalódást okozott. A legjobban a Bathról készült és Zsók Győző előadása sikerült. Sokan csak felolvasták, ami a táblára volt írva, szóval az előadásmódon lehetett volna javítani szerintem.
- Mi alapján értékelték a bemutatókat, plakátokat?
- Képi megjelenés, információk szintjén mennyire lényegretörő, ad-e egy konkrét képet a városról. Az előadásokat pedig a minőségük szerint.

A vetélkedő eredménye a következő lett:
1. helyezett: 11.D osztály
2. helyezett: 11.E
3. helyezett: 10.C és 12.C
Eredményeitekhez gratulálunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése