2017. szeptember 19., kedd

A DÖK polgármesterjelöltek bemutatkoznak

Idén a DÖK vezetésére 2 diák jelentkezett: Olman Lili 11.A és Sóki Andor 10.D osztályos tanulók. A tegnapi iskolagyűlésen bemutatkoztak Nektek,  és ismertették programjukat is, melyet most mi is közzéteszünk számotokra.  A holnapi választáson ti dönthetitek el, hogy kire szavaztok, azaz, hogy ki lesz a DÖK polgármestere.


Sóki Andor:

Az én nevem Sóki Andor László, 10. D osztályos tanuló vagyok. Olyan diáknak tartom magam, aki könnyen beilleszkedik, figyel a környezetére, szeret barátkozni, új embereket megismerni, minden dologról beszélgetni velük, érdekli a véleményük. Szeretem ezt az iskolát, a közösséget, a pedagógusokkal jól ki lehet jönni. Rengeteg program van ebben az iskolában, ami közül mindenki ízlése szerint választhat. A következő pontokban felsorolok néhány javaslatot, amiben úgy gondolom, hogy javítani, segíteni lehetne:

- Jó lenne valami ételautomata a legfelső szintre.
Azért lenne jó, hogy amikor órák vannak a legfelső szinten, akkor a diák a 10 perces szünetét ne sorbaállással töltse, mert ennyi idő kevés arra, hogy vissza is érjen órakezdésre. Ilyenkor elmegy az automatához, és némi apró pénzzel venni tud valamit, amivel kibírja a következő szünetig. Hiszen a tanórán nem lehet rendesen odafigyelni üres hassal. 

- A szünetváltoztatás:
A nagyszünetet, ami 20 perces, szeretném lefaragni 15 percesre, és a 2 tanórával későbbi szünetet megtoldani 10 perccel. Ez viszont azt jelenti, hogy 5 perccel később lesz vége a tanításnak, de ennek következményeképpen nem kell kapkodva enni, hanem nyugodtan  akár napi kétszer is.

- E-napló késések:
A legelső óra kezdetekor a pedagógus ne azonnal, hanem 5 perc elteltével írja be a hiányzókat. Azért javaslom ezt, mert, sajnos, elfordulhat, hogy a buszok késnek. Nem a mi, és nem az ő hibájukból késünk, hanem a forgalom, útviszonyok közbeszólnak. Egy 5 perces igazolásért akár 10 percet, vagy többet is kell várni, amire megkapom és elkezdhetek az iskola felé indulni. De csak azt igazolják le, amennyit késik a busz, és azt az időt, amíg eljutunk az iskoláig senki nem igazolja. Az ebből származó percekből hamar összegyűlik az igazolatlan.

- Fogasok az iskola folyosóján:
Az iskola folyosó falára szeretnék fogasokat szereltetni, hogy a szünetekben a ruházatunk, táskánk ne a földön koszosodjon, mert rálépnek, és a takarítót is zavarja a munkájában. 

Egyelőre ennyi jutott az eszembe, köszönöm a figyelmet. Bárkinek bármi ötlete, javaslata van, azt szívesen meghallgatom, és próbálom megvalósítani (keretek között), hisz egy közösség vagyunk, amelyet együttesen tudunk építeni.

Olman Lili: 
Tisztelt Diáktársaim!

Azért fordulok hozzátok, hogy röviden bemutatkozzak és ismertessem a diákönkormányzattal kapcsolatos elképzeléseimet. Olman Lilinek hívnak, a 11.A osztályba járok. Vidéki vagyok, Sásd mellett Oroszlón lakom. Agilis, határozott személyiségnek tartanak. Céljaimat véghez viszem.

Megválasztásom esetén mindent meg fogok tenni, hogy a diákönkormányzatot sikerre vigyem. Ezt a felek szoros együttműködésével tervezem. Véleményem szerint nagyon sok függ a mindennapi élettel kapcsolatos kommunikációtól. Tervezem a diákönkormányzati gyűlések rendszeres megtartását. A gyűléseken feltétlenül számítok a képviselők részvételére. Velük napi kapcsolatot szeretnék ápolni. Tevékenyen részt szeretnék vállalni az iskola rendezvényeinek szervezésében és lebonyolításában, ezt az iskola vezetőségével, tanárainkkal szoros együttműködésben. Az elődöm által bevezetett, ma is jól működő dolgokat megtartom, és új ötleteket is szívesen fogadok. Megválasztásom esetén képviselem iskolánkat az Országos Diákönkormányzat rendezvényein. Terveim között szerepel az iskola programjainak frissítése, megújítása, illetve a már létrehozott internetes csoport továbbműködtetése, a kommunikáció gyorsabb áramlása érdekében.

Ha a programom elnyerte tetszéseteket, akkor kérlek szavazzatok rám. Engedjétek meg, hogy beszédemet egy rövid idézettel zárjam:

„A tanításban nem az a legtöbb, hogy az ember azt a tudást, amit évtizedes elméleti és gyakorlati munkával megszerzett, továbbadja, hanem az ember önmagát adja tovább. A személyiségét. A példát.” /Galgóczy Erzsébet/




1 megjegyzés: