2023. március 23., csütörtök

Katasztrófa védelmi bemutató

Március 21-én a 9-10. évfolyam számára lehetőség nyílt, hogy az első 4 órában részt vegyünk egy katasztrófavédelmi gyakorlaton a Lauber Dezső Sportcsarnokban.


A Szent Flórián ÖTE tagjainak segítségével betekintést nyerhettünk különböző katasztrófahelyzetekbe is.

Két szemszögből ismerkedhettünk a szituációval:
Az egyik az volt, hogy milyen az, mikor az arra szakosodott mentőcsapatoknak kell segíteni a bajba jutott embertársaikon. Ezt egy informatív kiselőadás keretein belül ismerhettük meg. Emellett nem csak a katasztrófavédők fáradtságos munkáját mutatták be, hanem a katasztrófák fajtáit, előfordulását és az azzal járó történéseket is. Elmondták, hogy a civilizációs problémákon hogyan tudnánk segíteni, de inkább megelőzni, és hogy hogyan is tudunk életben maradni egy esetleges természeti katasztrófa esetén.
Sokat megtudhattunk a katasztrófaturizmus szépségeiről és veszélyeiről.

A másik szemszögből pedig betekintést nyerhettünk, hogy milyen az, mikor a bajba jutott szerepet osztja az élet. Ezt interaktív feladatokkal szemléltették. Kipróbálhattuk milyen újraéleszteni valakit, megtapasztalhattuk, hogy milyen lenne, ha egyszer csak egy katasztrófa okán olyan nagy porban találnánk magunkat, hogy 20 cm-ig látnánk csak.

A csarnok belterében kifeszített drótkötélen mutattak be egy magasabb helyről való mentési folyamatot.
A csarnok előtti téren különböző gépjárműveket láthattunk. A darus tűzoltó autóval egypár diákot még fel is emeltek a magasba.


A szervezők és az ÖTE nagyszerű munkát végzett.








2023. március 20., hétfő

Staféta - interjú Jenei Marcellel (11.B)

A staféta a 11. B osztályba, Jenei Marcellhez került, ugyanis Vezmárovics Márk (11. A) neki adta tovább, így most a vele készült riportunkat olvashatjátok. 


1. Mik a terveid a nyárra? 
- Valószínűleg végigmelózom a nyarat, apukám cégében papírmunkát fogok végezni. 

 2. Gyűjtesz valamit, ha igen, mit? 
- Nem gyűjtök semmit. Régebben focis kártyákat gyűjtöttem. 

3. Mi a legnagyobb álmod? 
- Sok pénz, meg hogy zenével tudjak foglalkozni. Főleg a rockosabb vonal érdekel, de nyitott vagyok sokféle zenei stílusra. Van egy együttesem, kb. 3 éve játszom basszeron. 

4. Hogy néz ki számodra egy tökéletes nap? 
 - Elmegyek zenélni, meg alszok. 

5. Mi a legjobb módszer egy hulla eltüntetéséhez? 
 - Elásod kb. 5 méter mélyre, és 2 méterrel fölé temetsz egy döglött állatot. 

6. Milyen színű a tükör? 
 - Amilyen színű tárgyat elé raksz. 

7. Lehet-e barátság fiú és lány között, ha igen, miért nem? 
 - Persze lehet (ezt nem tudom, hogy fejtsem-e ki, mert nem értem a kérdés második felét).

8. Ha lenne egy saját országod, hogyan neveznéd el? 
 - Magyarország lenne a neve, és jobb lenne, mint a mostani. 

9. Mi a legfurcsább hobbid? 
 -Éneklek a zuhany alatt. 

10. Mi  lett volna a neved, ha lánynak születtél volna? 
 - Marcella. 

+1. Vezmárovics Márk kérdése: Mit tennél, ha sok pénzed lenne? 
 -Befektetném.

2023. március 17., péntek

Ülj le, egyes! - vicces dolgozatok

 Sziasztok!

Új rovatunkban olyan képeket teszünk közzé, melyeken a ti általatok írt (vagy nem írt) dolgozatok, firkák szerepelnek. Ha neked is van ilyen képed, küldd el nekünk!

9. B osztályból egy matek dolgozat


2023. március 6., hétfő

Staféta Vezmárovics Márkkal (11.A)

Hajku Vivien (13.A) Vezmárovics Márknak (11.A) adta át a stafétát, így most vele készült villáminterjúnk. Kérdéseink a következők voltak:


1. Ha lehetne 3 kívánságod, mik lennének azok?
Nem lenne, mert minden megvan, ami kell!
 
2. Milyen hobbijaid vannak?
Horgászat, vadászat.
 
3. Előbb a müzli és aztán a tej, vagy előbb a tej és aztán a müzli?
Előbb a müzli, aztán a tej.
 
4. Melyik a kedvenc tantárgyad, és miért?
A történelem, mert érdekes dolgok vannak benne.
 
5. Melyik az a film vagy sorozat, amit szerinted mindenkinek látnia kell legalább egyszer?
Netflixen a Peaky Blinders.
 
6. Milyen színt látsz, ha becsukod a szemed?
Citromsárgát.
 
7.Hová mennél, mit tennél egy zombi apokalipszisben?
Otthon ülnék és tv-t néznék.
 
8. Mi a kedvenc idézeted?
Nincsen kedven idézetem.
 
9. Marvel vagy DC?
DC.
 
10. Mi a horoszkópjegyed?
Oroszlán.
 
+1. Hajku Vivien kérdése: Mit tennél, ha 1 órára mindenki eltűnne?
Beülnék nyugodtan egy kocsmába.