Fenyvesi Noémi 12. B
Bogáncs
"Bogi" története
Bogi cica története
9 évvel ezelőtt kezdődött.
Akkoriban olyan helyen laktunk, ahol "előszeretettel" szabadultak meg
az emberek a nem kívánatos kisállatoktól. Többször láttam már a kis fekete
cicát a testvérkéjével. Elmeséltem anyának, hogy mennyire picik és biztosan
gazdátlanok. Anya azt mondta, hogyha legközelebb látom, akkor hozzam haza őket.
Aztán teltek a napok, de mintha a cicáknak nyomuk veszett volna. Egy reggel
iskolába mentem, mikor a buszmegállóban megpillantottam a kis fekete cicát.
Egyedül volt, testvérkéje sehol. Október vége felé járt az idő, már hűvös volt,
a cicuska fázósan, lábait maga alá húzva gubbasztott. Gyorsan hazafutottam és
izgatottan meséltem anyának, hogy ott a kis cica. Együtt indultunk megmenteni.
Óvatosan megközelítettük, beszéltünk hozzá. Nem menekült el, szelíd volt, így
anya meg tudta fogni és belerakta a pulóverjébe. Kicsike volt és nagyon sovány,
még a bordái is látszódtak. Bevittük a házba, kapott enni-inni. Nagyon kedves
aranyos volt már akkor is, folyton csak dorombolt. Az oldalán volt egy kis seb,
amit folyton takarított, nyalogatott. Úgy tűnt, hogy begyógyul, de aztán
csúnyán elfertőződött. Felhívtuk az állatorvost, és estére már el is vittük
hozzá. Láz- és fájdalomcsillapítót kapott, illetve megbeszéltük a műtét
időpontját. Mivel kislány cica, ivartalaníttatni is kellett és a sebet is ki
kellett vágni. Szerencsére minden jól alakult, és immár 9 éve a családunk
tagja.


Cukkini
„Cuki” története
2024
januárjában kezdődött. Az ablakunk alatt, a társasház zárt udvarában egy fekete
cica ült. Nem volt már kölyök, kb. másfél éves lehetett. Hideg volt, fújt a
szél, megsajnáltuk, vittünk ki neki ennivalót. Ahogy meglátott bennünket,
rögtön elfutott, kis vadóc volt. Az ablakból viszont láttuk, hogy visszajött,
és ropogtatja a tápot. Ezután minden nap megjelent, ha nem volt kitéve étel,
akkor nyávogott. Ez így ment hónapokon keresztül. Megfogni nem lehetett, de már
nem bújt el, pár lépést ment csak arrébb, míg letettük az ennivalóját. Úgy
gondoltuk, hogy kandúr. Reménykedtünk benne, hogy van gazdája, mivel mindig
estefelé jelent meg nálunk, és nem is maradt túl sokáig. Amikor megérkezett
éktelen nyávogással jelezte, hogy ő bizony itt van, és üres a hasa. Aztán
augusztus végén minden megváltozott. Eldöntötte, hogy ő beköltözik hozzánk. Az
ablakunk előtt álló fáról figyelt bennünket. Aznap végig az udvaron volt, ott
szundizott, majd vacsorázott, és még mindig nem ment el. Folyton nyávogott, de
megfogni még mindig nem lehetett. Addig beszéltünk hozzá, nyugtattuk, míg a
simogatást engedte, de nem tudtuk ölbe venni. Visszamentünk a lakásba, és
kinyitottuk a szobám ablakát. Kis idő múlva felugrott a párkányra. Majd egy idő
után rászánta magát, hogy beugorjon. Nem volt vele könnyű, mert hiába bízott
bennünk, akkor is vad cica volt. Valószínűleg utcára született, soha nem simogatták,
mindig menekülnie kellett, de ő minket akart családjának. Elvittük orvoshoz,
megkapta az oltásokat. A fülei tele voltak atkával, a bundája meg tetűvel.
Miután kiderült, hogy lány, ivartalaníttatni is kellett. Gyakori vendégek
voltunk az állatorvosnál! Szerencsére ez már a múlt! Most már több, mint egy
éve van nálunk, s minden nappal épül a bizalom is!
