2020. október 5., hétfő

Neked mi a véleményed a maszk használatáról a suliban?

A jelenlegi vírushelyzet sokak életében okozott nehézségeket. Kihatott az élet számos területére, többek között az iskolákra is. Olyannyira, hogy hónapokra bezárták őket. A szeptember eljövetelével viszont újranyithattak, de szigorú szabályok betartásával igyekeznek hozzájárulni a vírusjárvány megfékezéséhez. Ilyen például a maszkviselés... Megkérdeztünk pár diákot, mit gondol erről. 

- Én elfogadom, mert legalább megpróbálunk valamit tenni, még akkor is, ha lehet, hogy nincs semmi értelme. De, ugye, a szándék a fontos. És mivel most már szinte mindenhova kell maszk, ezért szerintem elég egyértelmű, hogy a suliban is kötelezővé vált.

Tanuló 10.B 

- Véleményem szerint sokan rosszul vélekednek róla. A szájmaszk nem minket véd, hanem a körülöttünk lévőket. A maszk azt fogja fel, amit kilélegzünk, nem azt, amit be. Mivel tünetmentes hordozók is lehetünk, ezért ha nem akarunk esetleg annak az okozói lenni, hogy más megfertőződjön, ebből az indokból már érdemes felhúzni, még ha, persze, nem is kellemes, hiszen azt már szerintem mind kitapasztalhattuk, hogy elég fullasztó érzés hordani. Másik indok, ami miatt szerintem többen hordják, az a karantén elkerülése, mivel ha maszk volt rajtad, amíg egy vírushordozóval egy helyen tartózkodtál, valami olyan oknál fogva, mely amilyen hihetetlen, pont annyira ostoba, nem zárnak be két hétre vagy mennyi időre. Szerintem sokan azt gondolják, hogy a maszk az valami védőpajzsként szolgál. Egyébként hozzá lehet szokni a maszkhoz, akárhogy nézzük... De tény, hogy hosszútávon kényelmetlen és kellemetlen. Az egyszer használatos meg még be is büdösödik, és nem lehet rendesen kimosni. Vagyis összegezve: mások védelmét jól szolgálja ez a kis vacak, de ha saját magunkra gondolunk, annyiban hasznos, hogy nem kopogtat állambácsi az ajtónkon, hogy "Maradj otthon!". 

Fehér-Steler Krisztián 11.D

- Hogy milyen érzés maszkot viselni ? Én nem szeretem, mert kényelmetlen és nem kapok benne levegőt, emellett sokszor el is felejtem. De azért szerintem hasznos, mert valamilyen szinten lehet vele védekezni a vírus ellen. És milyen érzés ennyi idő után újra suliba járni? Örülök, hogy járhatok, és remélem nem lesz újra karantén, hiányzott már a normál oktatás meg az osztálytársaim.

Tanuló 10. osztály 

- Mit gondolsz arról, hogy már mindenhol kötelező a maszk? Szerintem nem egy nagy védelem, hisz ha kezet fogsz valakivel, vagy akár megfogsz egy kilincset, elkaphatod a vírust, de azért jó, hogy megpróbálunk valahogy védekezni. 

Anonymus 

- Milyen érzés, hogy maszkot kell hordani? Furcsa. Meg nekem nagyon irritálja az arcom, és nehezen kapok benne levegőt is. De azért hordom, mert úgy gondolom, mások egészségéért valamilyen szinten én is felelek.

Tanuló  10.B

- Én jónak tartom, hogy maszkot kell hordani, mert a körülöttem lévőket megvédi a fertőzéstől. Habár én nem félek attól, hogy elkapom a vírust.

Kiss Vivien Szimonetta 11.A

- Az, hogy maszkot kell hordani nem valami jó, mert kényelmetlen, sehova nem lehet menni nélküle, ráadásul pattanásos lett tőle az arcom. Ettől függetlenül egész nap hordom, mert meg szeretném óvni az idősebb szeretteimet a vírustól, valamint nem szeretném az iskolából hazavinni.

Kovács Dávid 11.A

-Szerintem fel van fújva az egész. Nem azt mondom, hogy nem létezik a vírus, csak el van túlozva a média és a politika által. Maszkot csak a kötelező helyeken húzok, ha nagyon muszáj, vagy ha rám szólnak. Ettől függetlenül sűrűn fertőtlenítem a kezem, és nem járok az idősebb rokonokhoz.

Süllős Adrienn 11.A

- Szerintem elég "nevetséges" ez az intézkedés. A folyosón a szünetekben kötelező hordani a maszkot, de a teremben órákon nem. Akkor a szünetben fertőz a vírus, órán meg nem? Szerintem ez az egész vírus dolog egy politikai húzás, hogy megfélemlítsék az embereket. Meg például tavasszal alig volt beteg, de, ugye, bezárták az iskolákat, online tanítás, meg minden. Most sokkal több a beteg, de most járhatunk suliba? A szórakozóhelyek 11 órás bezárása is "érdekes" intézkedés. Mert 11 óráig nem fertőz a vírus, utána meg igen? És még csak egy hónap telt el a suliból! Mi lesz még itt?

Anonymus

Rövid interjúnkat a Bánk bánból ismert mondat újragondolt változatával zárjuk: „A maszkot hordani nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem! (a vessző elhelyezését az olvasóra bízzuk!)

Készítette: Kovács Nikoletta 10.B és Hajku Vivien 11.A






 



 

2020. szeptember 23., szerda

Nyári szakmai gyakorlaton a 10.A

Az osztályunk, mivel rendészeti szakgimnáziumba járunk augusztus 24-28 között kötelező szakmai gyakorlaton vett részt. Ennek először nem nagyon örültünk, mert a nyári szünetünk így rövidebb lett, de aztán kellemesen csalódtunk.

Az első napon egy rendőrségi busz jött értünk, amellyel Beremendre mentünk, a határátkelőhöz. Az odavezető út jól, illetve hamar eltelt, hiszen mindenki reggeli lakomát tartott a buszon. Miután odaértünk egy rendőr fogadott minket, aki bemutatta nekünk, hogy hogyan zajlik a határátlépés. Megnézhettük  „A kerítést” is, és a határvonalat is megmutatta, de Magyarország határát szigorúan tilos volt átlépnünk. (Pedig ott álltunk fél méterre.) Megnézhettünk a tranzit zónát is, ahová a migránsok kerülnek, (üres volt).

Majd a személyazonosításról, közokirat hamisításról hallgattunk meg egy előadást. Ezután pedig a gyakorlatban is kipróbálhattuk, hogy egy személyazonosítás során felismernénk-e az illegális okmánnyal rendelkező embereket. Nagyon érdekes, és tanulságos volt. 

Szerdán és csütörtökön a pécsi katasztrófavédelem tűzoltói tartották nekünk a gyakorlatot az iskolában. Itt bemutatásra került a tűzoltó autó minden felszerelése, illetve a tűz okozta balesetekről is szó esett. Nagyon sok érdekes és új dolgot megtudhattunk a tűzoltók feladatairól, és a katasztrófák elhárításáról.

Lehetőségünk volt a tömlőket a sugárcsövekkel összekapcsolni, mintha egy bevetésen lettünk volna. Az önként vállalkozók a vegyvédelmi ruhát is felpróbálhatták. Majd egy konyhai tűz oltását is bemutatták nekünk. Tudtátok, hogy a gázon felejtett olaj, ha kigyullad, tilos vízzel oltani? Most már tudjátok.

Pénteken a Málomi úti laktanyába, a pécsi Készenléti Rendőrséghez látogattunk el. Itt először egy rendőrségi intézkedést láthattunk, vagyis részt is vettünk benne, ugyanis másnap vizsgáztak épp a pécsi képzésen résztvevő készenléti rendőrök, és velünk, illetve „rajtunk” gyakoroltak, mi voltunk a „tüntető tömeg”, akiket fel kellett oszlatniuk. Megfigyelhettük hogyan intézkednek a készenléti rendőrök egy nagyobb szabadtéri rendbontás során, hogyan érik el, hogy a lázadásnak, vonulásnak vége szakadjon. 

Majd a rendőrségi járművek bemutatása következett, a hőképfelderítő rendszereket is megmutatták a járművekben. Ezután lehetőségünk volt megnézni a kényszerítő eszközöket, távcsöveket, rendőrségi öltözetet. Fel- illetve ki is próbálhattuk ezeket. Végül a fegyverszobát és a fegyvereket is megnézhettük, és kézbe is vehettük őket. 

Nekem rendkívül elnyerte a tetszésemet a hét, ismeretterjesztő volt, gyorsan eltelt és összekovácsolta az osztályt. Mindenképpen egy jó élménynek gondolom, hiszen nem mindenkinek van lehetősége ilyen helyekre eljutni.

Végül megkérdeztem néhány osztálytársam kinek, mi tetszett, vagy nem tetszett a gyakorlatban?

Csonka Zsófia:
-A határ az érdekfeszítő volt és tetszett is. Jó volt saját szemmel is megnézni az eseményeket. A katasztrófa védelmis program sem volt rossz, de az annyira nem volt érdekes számomra. De leginkább a készenléti rendőrség volt a legérdekesebb és a legjobb.

Tornyos Dóra:
-Nekem összeségében nagyon tetszett az egész hét. A hétfői és a pénteki nap volt számomra a legszórakoztatóbb és legérdekesebb. A szerda-csütörtöki nap is lényegében jó volt, bár annyira nem nyerte el a tetszésem. Sajnos az udvaron a tűző napon nem volt a legkellemesebb és így nehezebb volt számom tartani az eseményeket, de voltak érdekességek amik felkeltettek a figyelmemet.

Gál Zora Viktória:
-A „határnézés” nagyszerű volt, bár az idő nem nekünk kedvezett. Elmondták, hogy hogy történik az illegális átkelések többsége és az igazoltatás részleteibe is betekintést nyerhettünk. Két nap a tűzoltók látogattak el, az annyira nem volt számomra izgalmas, hiszen párszor már láthattuk azt, amit bemutattak.

Sovák Blanka 11.A










2020. szeptember 18., péntek

Újraindulás

A Széchenyi-Diákszem a 2020/2021-es tanévben friss lendülettel vág neki az új tanévnek! 

Unalmas a suli? Itt sosem történik semmi érdekes? Van véleményed? Ne tartsd megadban! Legyél Te is az iskola hírmondója! Formáld Te a közvéleményt! Jelentkezz bátran iskolaújság szerkesztőnek! Mert tudod, csak a nyuszi ül a fűben...