2022. december 21., szerda

Adomány az állatoknak

Iskolánk jelenlegi és volt diákjainak, kollégáknak nagy köszönet jár, mivel a szünet előtti napok zsúfoltságában meghallották a mi kérésünket is, hogy aki tud, egy kis adománnyal segítsen a hontalan, szervezetek által gondozott állatokon. A képen is láthatjátok, hogy milyen jelentős mennyiségű ajándék gyűlt össze. Mindenkinek hálásak vagyunk, aki hozott, de különösen kiemelem ebből a körből a 10.C, 11.A, 11.C, 11.D és a 12.D osztályokat. Az összegyűjtött felajánlásokat szétosztottuk 3 civil szervezet között, a harkányi természet- és állatvédőknek, a Pécs környéki állatmentőknek és a KÁTKÉ-nak. 

A 12. B osztály adománya pedig Győrné Mikola Erzsébet tanárnő közvetítésével a Hachiko állatvédő szervezetet örvendeztette meg.

Még egyszer köszönjük mindenkinek! Boldog karácsonyt kívánunk.





                       KÁTKE     


2022. december 19., hétfő

Adventi ablakok a suliban 2022/19.

 December 19. napján a 9.C osztály díszítette fel az 51-es terem egyik ablakát.

Várjuk közösen a Karácsonyt!

Öltöztessük iskolánkat ünnepi hangulatba! 




2022. december 18., vasárnap

Karácsonyi pulcsi nap

A Széchenyi Diákszem felhívása:

Idén mi is meghirdetjük a “ronda karácsonyi pulcsi” napot.

December 20-án gyertek minél többen ronda vagy szép, vicces vagy kedves karácsonyi pulcsiban. 

A "legrondább" pulcsik tulajdonosait jutalmazni is fogjuk.




2022. december 15., csütörtök

Manóposta 2022.

Figyelem, figyelem!

A manók újra megjelentek a Széchenyibe! Tavaly annyira jól érezték magukat köreinkben, és örömmel adták át az üzeneteket, hogy idén is itt szeretnének tölteni egy hetet. Boldogan és békével jöttek, és kíváncsian várják, hogy megint milyen szép mondatokkal lepjük meg egymást. A manók célja ugyanaz: a karácsonyi szellem felélesztése, hiszen a Karácsony nem csak a nagy ajándékokról szól, hanem az emberek szoros kapcsolatáról, szeretetről, a közösen eltöltött pillanatokról. A manók jókedvűen jöttek vissza, mert mi megértettük, hogy mit is jelent ez az időszak igazából. Szóval most is papírra vetheted, hogy kinek mit kívánsz az ünnepekre, akár névtelenül, akár nem, de a manócskák eljuttatják annak a személynek, akinek küldöd. 

S ugyanúgy: cserébe az apró kis teremtmények a téli szünet előtti utolsó napon bejönnek a suliba a levelek kihordása alkalmából. Minden osztályterembe betérnek és kiosztják a szívbe markoló üzeneteket.

A manódoboz az első emeleten lesz megtalálható 2022.12.15-től. Csak annyi a lényeg, hogy leírjátok a mondanivalótokat egy kis papírra, utána bedobjátok a küldeményt, akár többet is! Majd 2022.12.20-án a manók kézbesíteni fogják.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kíván a Széchenyi Diákszem csapata!

2022. december 14., szerda

Adventi ablakok a suliban 2022/14.

 December 14. napján a 11.C osztály díszítette fel a 33-as terem egyik ablakát.

Várjuk közösen a Karácsonyt!

Öltöztessük iskolánkat ünnepi hangulatba! 



2022. december 13., kedd

Adventi ablakok a suliban 2022/13.

 December 13. napján a 9.B osztály díszítette fel a 44-es terem egyik ablakát.

Várjuk közösen a Karácsonyt!

Öltöztessük iskolánkat ünnepi hangulatba! 






Látogatás az állatkertben

Az Állatvédelmi hét keretében pénteken elmehettünk húszan a Pécsi Állatkertbe, ahol erre az alkalomra az állatkertben speciális programot szerveztek.

A program 1 órakor kezdődött. Idegenvezetőnk egy gyors beszédet tartott, ami a programról, a veszélyeztetett állatokról szólt.

Először a citeszhez mentünk, ahol sebezhető állatok maradványai voltak, arról beszéltünk, hogy hogyan vigyázzunk ezekre az állatokra.

Elmentünk a krokodilházba is, ahol egy előadást hallgattunk arról, hogy meddig élnek, mekkorára nőnek ezek az állatok.

Vörös varit is meglátogattuk, amiről ugyanúgy megtudtuk, mit esznek, és hogy tudjuk tartani, tanítani őket.

Papagájokhoz is elnéztünk, a kötelékükről, az emberrel és egymással való kapcsolatukról beszéltünk.

Csimpánzokhoz is eljutottunk, a viselkedésükről egy nagyon érdekes beszámolót tartottak nekünk. Az egyikük,  Joe dühkitörése után továbbindultunk az akváriumba, ahol a halakat leshettük meg.

Majd az egyiptomi teknősöket is megtekintettük, akik nagyon komoly védelem alatt állnak. Boákat és  az anakondát is megcsodáltuk, érdekességeket tudtuk meg róluk, például a táplálkozási módszereiket.

Nem volt többre időnk, a túra véget is ért, mindenki ment haza.

                                                                                                        Bartó Csilla 11. C




 

2022. december 12., hétfő

Állatvédelmi hét

 A múlt héten volt iskolánkban az első Állatvédelmi hét, melynek keretében többen részt vehettek a pécsi állatkert programjában. Erről később adunk közre egy beszámolót. Az állatvédelmi programokat iskolánkban szeretnénk egész évben fenntartani, így többek között a Te is adományozz! nevű akciónkat is. Sajnos, eddig még sok ajándék nem gyűlt össze az állatoknak, de bízunk benne, hogy még beindulnak az események, és kiadós örömet tudunk szerezni a családok nélküli, menhelyen, illetve ideiglenes befogadóknál időző állatoknak. Nagy reménnyel várjuk kis adományaitokat továbbra is!!

                                                                                                 


         Szeretnénk felhívni a figyelmeteket az első emeleti folyosón elhelyezett történeteinkre és információinkra is, melyeket folyamatosan frissítünk. És ha van bármilyen ötletetek, híretek az állatvédelmi témával kapcsolatban, szeretettel várjuk az újságnál.


Adventi ablakok a suliban 2022/12.

 December 12. napján a 9.D osztály díszítette fel a 49-es terem egyik ablakát.

Várjuk közösen a Karácsonyt!

Öltöztessük fel iskolánkat ünnepi hangulatba!





2022. december 11., vasárnap

Adventi ablakok a suliban 2022/11.

 December 11. napján a 11.B osztály díszítette fel a 16-os terem egyik ablakát.

Várjuk közösen a Karácsonyt!

Öltöztessük iskolánkat ünnepi hangulatba!





2022. december 10., szombat

Adventi ablakok a suliban 2022/10.

 December 10. napján a 11.A osztály díszítette fel ünnepi hangulatba a 10-es terem egyik ablakát.

Várjuk közösen a Karácsonyt!

Öltöztessük iskolánkat ünnepi hangulatba!





2022. december 9., péntek

Adventi ablakok a suliban 2022/9.

December 9. napján a 9.A osztály díszítette fel a 20-as terem egyik ablakát.

Várjuk közösen a Karácsonyt!

Öltöztessük iskolánkat ünnepi hangulatba!



Staféta- Interjú Rózsa Richárddal (13.A)

Deményi Andrea tanárnő Rózsa Richárdot, a 13. A osztály tanulóját választotta a staféta-interjúsorozat folytatásához. Olvassátok el a vele készült interjúnkat.


1.Mit szeretsz csinálni a szabadidődben?

A szabadidőmet rendszerint a barátaimmal és a családommal töltöm. Kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik a labdarúgás, számítógépes játékok és mostanában az olvasás is.

2.  Van háziállatod?

Igen. Bár ő nem feltétlen háziállat, inkább családtag. Egy Jack névre hallgató keverék kutya, aki ugyanannyira szeret focizni, amennyire én.

3.  Mi az a dal, ami örök kedvenc nálad?

Nehéz lenne egyet kiemelni, mivel rengetegféle és fajta zenét hallgatok. Ami talán a legközelebb áll hozzám, az KALEO - Way Down We Go című száma.

4. Hogy néz ki egy hétvégi napod?

Hétvégén a nagyobb házimunkákkal, valamint a heti iskolai tananyaggal barátkozok. Amint ezekkel végeztem, igyekszem kipihenni a hét fáradalmait egy jó film vagy egy számítógépes játék mellett. Valamint ilyenkor szakítok legtöbbször időt az iskolán kívüli barátságaim ápolására.

5. Van példaképed? Ha igen, akkor ki?

Konkrét példaképem nincs, ellenben vannak olyan emberek, akikre felnézek.

6. Ha szerepelned kellene egy filmben/sorozatban, melyiket választanád?

Kedvenc sorozatom mellett tenném le a voksom, ami a Vikingek volt.

7. Mi az az egy dolog, amit nem csináltál még, és nagyon szeretnél?

Sok dolog van, amit még kipróbálnék az életben, és remélem lesz is rá lehetőségem. Amit talán nagyon szeretnék a későbbiekben, az egy-két nagyobb külföldi utazás. Megismerni több más nemzetet és kultúrát.

8. Melyik tantárgy a kedvenced és miért?

Mióta az eszemet tudom, a történelem a kedvenc tantárgyam. Eszméletlenül érdekes és sokrétű. Sosem tanulnivalóként tekintettem rá, nagyon szívesen olvastam az iskolai jegyzeteket és a neten található cikkeket az ókori Athénról vagy épp a második világháborúról.

9. Ha valamit megváltoztathatnál a suliban, mi lenne az?

Én az órarendet változtatnám meg elsősorban. Kilencedikben és talán még tizedikben is éreztem úgy, hogy voltak olyan óráink, amelyek a 30 fős osztályból csak 1-2 embert kötöttek le. Véleményem szerint sokkal hasznosabb módszer lenne, ha az alap érettségi tantárgyak lennének az órarendbe kötelező jelleggel, a többi tantárgy pedig felvehető lenne. Így az általános művelődés mellett mindenki azt tanulhatná, ami őt érdekli.

10. Mik a terveid a jövőt illetően?

Szeretném elvégezni a 13.évfolyamot, majd azt követően továbbtanulni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem honvédtisztképző karán. Ennél hosszabb távra nem terveztem, de vannak még elképzeléseim a jövővel kapcsolatban. Azonban a felvételinek mindenképpen döntő szerepe lesz a további terveimben.

 

+1  Deményi Andrea tanárnő kérdése: A 4 év alatt mi volt a legkedvesebb emléked a sulival/osztállyal kapcsolatosan?

A legnagyobb élményem a négy év alatt az erdélyi kirándulás volt. Ennek az igazi varázsa abban rejlett, hogy nem 2-3 napra mentünk, hanem egy egész hétre. Számomra nagy élmény volt egy hetet együtt tölteni a barátaimmal, és közben pedig megismeri Székelyföldet. Szerintem rettentő sok élménnyel lettem gazdagabb.

2022. december 8., csütörtök

Pécsi Rotary Advent - Interjú Kovács Richárddal

Ebben a tanévben is hatalmas öröm és meglepetés érhette iskolánk egyik tanulóját, hiszen karácsonyi ajándékként a Rotary Club ismét felajánlott egy 100 ezer forintos összeget annak a diáknak, akinek tanulmányi eredménye, iskolai aktivitása kiemelkedő, illetve szociális körülményei miatt jogosult egy ilyen támogatásra.  Az idei évben Kovács Richárd 12.D osztályos tanuló lett a Rotary díjazottja. 

Mi motivált arra, hogy küzdj a céljaid eléréséért? Kik segítettek, támogattak téged?

               A legnagyobb motivációm az, hogy elérjek valamit az életemben, ami miatt emlékezni fognak rám. Feltehetően nem a Rotary elismerése adja ezt meg, de mindenképpen tovább motivál, hogy soha ne adjam fel. A barátaim, szüleim mindenben támogatnak engem, bármiről is legyen szó. Kiemelném Faragó Norbertet, akivel minden versenyen együtt indulunk, néha riválisként, de általában csapattársként.

Mit tartasz a legnagyobb sikerednek?

               Számomra a legnagyobb sikerem a tavalyi IdeaFest ötletversenyre elvitt ötletünk megvalósítása. Ez volt az első olyan szakmai projektünk, amibe több száz órányi munkánk van, és elkönyvelhetjük egy befejezett műnek. Természetesen nem valósulhatott volna meg csapatmunka nélkül, itt is megemlíteném Faragó Norbertet, illetve Tóth Martint.

A Rotary elismerése hatott valamiképpen az életedre? Milyen lehetőségeket nyitott meg számodra? Mit tervezel, mire költöd majd a jutalmat?  

               Az elismerés egy újabb motivációt ad, hogy ne adjam fel, amit el szeretnék érni az életemben. Vannak rosszabb napok az életemben, akkor elég erre visszagondolnom. Még nem terveztem el, hogy mire fogom költeni a jutalmamat, de bizonyára valami hasznosra.

Volt vagy van példaképed?

               Talán a szüleimet mondám példaképnek, mert én is ilyen támogató szeretnék lenni, mint ők.

Végzősként milyen érzés a Széchenyibe járni? Mik a legjobb emlékeid az itt töltött időszakból? Mik a terveid a jövődet illetően?

               Először féltem az utolsó évtől, mivel azt hittem, hogy semmi szabadidőm nem lesz, ehelyett ugyanúgy van időm mindenre. Október közepén lehetőségem volt elmenni Bécsbe 3 hétre szakmai gyakorlatra az Erasmus+ mobilitás projekt keretei közt, ami számomra a legjobb emlék volt ebben a négy évben. Persze, ezenkívül még az IdeaFest is szuper élmény volt. Érettségi után szeretnék továbbtanulni az informatika területén. Az informatika ágazatán belül a mérnök- vagy programtervező informatika irányban gondolkodom.

Gratulálunk a díjhoz! Nagyon szépen köszönjük a beszélgetést és boldog ünnepeket kívánunk!

Adventi ablakok a suliban 2022/8.

 December 8. napján a 10/D osztály díszítette fel a 34-es terem egyik ablakát.

Várjuk közösen a Karácsonyt!

Öltöztessük az iskolánkat ünnepi hangulatba!



2022. december 7., szerda

Adventi ablakok a suliban 2022/7.

December 7. napján a 10.B osztály díszítette fel a 53-as terem ablakát. 

Várjuk közösen a karácsonyt!

Öltöztessük iskolánkat ünnepi hangulatba!



2022. december 6., kedd

Adventi ablakok a suliban 2022/6.

Mikulás napján a 10.A osztály díszítette fel a 47-es terem ablakát. 

Várjuk közösen a karácsonyt!

Öltöztessük iskolánkat ünnepi hangulatba!



2022. december 5., hétfő

Adventi ablakok a suliban 2022/5.

Ma a 13.A osztály díszítette fel a 14-es terem ablakát.

Várjuk közösen a karácsonyt!

Öltöztessük iskolánkat ünnepi hangulatba!



2022. december 4., vasárnap

Adventi ablakok a suliban 2022/3. és 4.

December 3-án a titkárság ablaka, 4-én pedig az igazgató helyettesi iroda ablaka került feldíszítésre.

Várjuk közösen a karácsonyt!

Öltöztessük iskolánkat ünnepi hangulatba!




2022. december 2., péntek

Adventi ablakok a suliban 2022/2.

A második ablak a suliban, melyet ünnepi díszbe öltöztettünk a tanári egyik ablaka.

Várjuk közösen a karácsonyt!

Öltöztessük iskolánkat ünnepi hangulatba! 




2022. december 1., csütörtök

Adventi ablakok a suliban 2022/1.

Kedves Széchenyisták! 

Közeledik karácsony ünnepe. Tavalyi felhívásunkat, játékunkat ismét meghirdetjük, azaz: 

Öltöztessük iskolánkat ünnepi hangulatba 2022-ben is.

Minden osztály húzott egy számot. Kérjük, hogy a szám szerinti adventi napon minden osztály a termének egyik ablakát díszítse fel a karácsony színeivel (ha van utcai ablak, akkor feltétlenül azt)! 

A legszebb ablakot készítő osztályt díjazzuk is! 

Mire elérkezik a téli szünet, és a karácsony, iskolánk ablakai is sugározzák azt.

Az első nap az igazgatói iroda ablaka lett feldíszítve:


2022. november 23., szerda

Foci VB Tippjáték

Elindult az őrület! Foci VB tanítási idő alatt! Mindenki tippel, mindenki jósol. Most mi, a Diákszem szerkesztői kihívjuk a suli minden focit szerető diákját egy tippversenyre! Bármikor csatlakozhatsz, de minél előbb, annál jobb! Lépj be a következő linken iskolánk tippelő csoportjába, és jósold meg az eredményeket!

https://tipper.io/hu/szechenyi-pecs-djcniwox?join=4vyfloa3ihikmqlv

A versenysorozat végén a győztest természetesen megünnepeljük és jutalmazzuk. Te leszel az? Ismered a csapatokat? Hiszel a megérzéseidben? Akkor mutasd meg házi tippversenyünkben!

Figyelem: A suli wifi-vel nem működik az oldal! (Mobilneten igen!)




Tudtad, hogy ő is zenél? - Interjú Sándor Dáviddal és Susztek Lászlóval

Örömmel hirdetjük, hogy folytatódik "Tudtad, hogy ő is zenél?" rovatunk. Számtalan fiatallal találkozunk a világban, akinek köze van a zenéléshez, de a hétköznapokban is nagy szerepe van a zeneszónak. A következő interjúalanyaink Sándor Dávid és Susztek László, akik már régóta érdeklődnek  a zene iránt, pontosabban már általános iskola óta a rabjává váltak. Jelenleg is egy bandában zenélnek, a Késők nevű formációban. Néhány kérdésemre szívesen válaszoltak, és megtudhatjuk, hogy a mai fiatalság még mindig oda van a régi slágerekért.


Mióta zenéltek? 
Dávid: - Az utam a zenebohóc lét felé valamikor általános suli végén kezdődött. 

Laci: - 2012 szeptemberében kezdtem el zenélni, első osztályban.

Milyen hangszereken játszotok?
Dávid: - Basszusgitáron játszok, és vokálozok a zenekarban.

Laci: - Zongorázok, főleg klasszikusokat, de mióta bekerültem a zenekarba, azóta könnyűzenével is foglalkozom.

Mi a bandátok neve, és hogyan alakultatok meg? 
- A Késők a zenekar mostani neve, de ez már a harmadik név, azt hiszem. Sok tag cserélődött az évek alatt. Én úgy kerültem be mint basszusgitáros, hogy még hangszerem sem volt. 

A bandátok neve honnan ered? 
Onnan ered a zenekar neve, hogy mindig mindenhonnan késünk. 

Egy héten hányszor próbáltok?
- Átlagosan heti 1-2 próba van.

Kit tartasz zenei példaképednek? 
Dávid: - Zenei példaképem akad egypár. A legnagyszerűbb szövegeket számomra Jim Morrison, a Doors néhai énekese írta. A basszusgitár játékomat főleg funky és jazz zenészek ihlették: Ron Carter, Joe Dart, Rocco Prestia, Darryl Jones stb. A gitárhoz a legnagyobb inspirációt Hendrix adta.

Laci: - Mindenképpen Michael Jacksont mondanám, régóta a kedvencem.

Hogyan jellemeznétek a zenéteket? 
- A zenénk próbálja a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek világát visszaadni modernebb köntösben. Szeretjük a csöves erősítőt és a pufi basszus hangot.  

Mit tartotok eddigi legnagyobb sikereteknek? 
Dávid: - Legnagyobb sikernek lehetne mondani a fellépéseket, de én valahogy nem ezt érzem a legfontosabbnak. Egy kis család lettünk a pár év alatt, és tudunk szeretve zenélni. Talán ez a közös sikerünk titka.

Laci: - Talán azt, hogy részt vehetünk a jövő évi Made in Pécs fesztiválon, nagyon várjuk és sokat készülünk rá.

Van valami jó sztoritok, ami a zenekarral történt?
Konkrét történet nem jut eszünkbe, viszont az idei Helikonon eltöltött 3 nap nagyon emlékezetes volt mindannyiunk számára.

Hallottam, hogy Laci később csatlakozott a bandába: Mi/Ki által került be?  
Dávid: - Együtt csináltunk egy műsort a Költészet napjára és jó volt a közös munka + amúgy is kerestünk egy billentyűst.

Laci: - Dávid által kerültem be május elején, előtte már többször kérdezte, hogy nem lenne-e kedvem ilyesmihez, végül a Helikon után lettem hivatalos tag.

A zenekar többi tagjai: 
Szekeres Bella
Szomor Ricsi 
Patta Rebeka
Auguszt Dávid





2022. november 22., kedd

Interjú Tanamár Nóra tanárnővel

Interjú Tanamár Nórával, aki jelenleg iskolánkban tölti tanítási gyakorlatát, a kilencedik évfolyamon földrajzot és biológiát tanító kistanár.


Miért pont a Széchenyit választotta?

Az egyetemi gyakorlatok során sok iskolában voltunk órát látogatni, azonban a Széchenyibe egyszer sem jöttünk. Érdekelt, hogy ebben az intézményben milyen oktatás zajlik, hogyan viszonyulnak a tanulókhoz. Az iskolaválasztás előtt több iskolának végignéztem a honlapját, hogy milyen programokat szerveznek a tanulóknak, valamint azt is, hogy milyen fontos értékeket képviselnek. A látottak alapján úgy döntöttem, hogy beadom a jelentkezésemet, és nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy itt végezhetem el a tanítási gyakorlatom.

Mi motiválja, hogy tanár legyen?

A tanári pálya egyik legnehezebb része a motiváltság megtartása. Engem mint kezdő tanárt az motivál, hogy mindkét szakomból a diákoknak egy átfogó, általános képük legyen. Például, hogyha elmennek kirándulni, akkor ne azt mondják, hogy jaj, de szép virág, hanem esetleg azt is meg tudják mondani, hogy milyen virág. Ezért igyekszem az óráimra sok képet és videót vinni, hogy még színesebbé és érdekesebbé tegyem a tanórákat. Az egyik tanórára biológiából vittem be egy érdekes videót, és az osztályban elég sok tanulónak felkeltette az érdeklődését, és elkezdtünk az adott növényről beszélgetni. Ilyenkor ez egy pozitív visszacsatolás, hogy megéri videókat keresni, hiszen van olyan, akit érdekel.

Mikor döntötte el, hogy tanár legyen, és miért a biológiát/földrajzot választotta?

Elég korán eldöntöttem, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. A tanári pálya 10. osztályos koromban merült fel, amikor az egyik osztálytársamat korrepetáltam. Sikernek éltem meg, hogy a félévi jegyeihez képest év végére két tantárgyból is egy jegyet javított. Ekkor jött az ötlet, hogy én tanár szeretnék lenni. A biológiát mindig is szerettem, érdekelt, középiskolában nagyon jó tanárom volt. Ő még jobban megszerettette velem a tantárgyat. Nagyon szeretek kirándulni, túrázni. Akkor kezdett el érdekelni, hogy az egyes képződmények hogyan is keletkezhettek.  Valamint a biológiához mindenképpen természettudományos tantárgyat szerettem volna választani. Ezért esett a földrajzra a választásom.

Mi a véleménye az iskoláról, mik a tapasztalatai?

Túl sok tapasztalatom még nincsen, hiszen csak szeptember óta vagyok itt, de eddig csak jó tapasztalataim vannak. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a tanulók első pillanattól kezdve elfogadtak, és jól tudunk együtt dolgozni. Az iskolában tanító tanárok is nagyon kedvesek, sokat segítenek. Jól érzem magam az iskolában, és nem bántam, hogy itt végzem el a gyakorlatomat.

Villámkérdések: 
Régebbi vagy mostani zenék?
Mostani.

Film vagy sorozat?
Film, és azon belül vígjáték.

Biológia vagy földrajz?
Mindkettő. Nem tudnék dönteni köztük.



2022. november 20., vasárnap

Staféta - interjú Deményi Andrea tanárnővel

Virth Péter rendszergazda Deményi Andrea tanárnőnek adta át a stafétát. Ő vajon kinek adja tovább? Azt is megtudjátok hamarosan, de most olvassátok el a vele készült interjút. 


Miért az informatika szakot választotta?
Matekból mindig jó voltam, és szerettem is, ezért a gimi után matematika szakon tanultam tovább. A matek mellé kellett egy szakot választani, így esett a választásom a könyvtár szakra. A főiskolán a matekosok felvehették 3. szakként az informatikát, éltem ezzel a lehetőséggel, így matematika-könyvtár informatika szakon végeztem.

Mit szeret a munkájában?
A munkámban a legjobban a nyári szünetet szeretem. 😊 A viccet félre téve, szeretek tanítani, új dolgokat megmutatni a diákoknak. Jó érzés látni, hogy ezt, vagy azt az új ismeretet tőlem tanulták meg, vagy hogy sikeresen leérettségiznek, vagy, hogy felveszik őket az egyetemre, és ebben a sikerben én is kicsit benne vagyok. 

Milyen volt a technika, amikor Ön először találkozott az informatikával?
A számítógépekkel először gimis koromban találkoztam, az info szakkörön. Emlékszem a fiúk csodálkozó tekintetére, mikor beléptünk a szakkörre a barátnőmmel, -„ezek meg mit keresnek itt” nézés volt, - ugyanis csak mi ketten voltunk ott lányok. Nem sokáig jártunk a szakkörre. De a főiskolán megszerettem az informatikát. Akkoriban még a PC-ket használtunk, Intel 486-os processzorral, floppy lemezekkel, operációs rendszer a DOS volt …. és még a dinoszauruszok is éltek. 😊

Mi a véleménye a technika változásáról az elmúlt 10 évben?
A technika változik, egyre gyorsabban nem csak az elmúlt 10 évben, néha úgy érzem túl gyorsan is. Nehéz lépést tartani, naprakésznek lenni.

A mindennapjaiban mire szokta használni az informatikát?
Az „informatikát” mint olyant, állandóan használom a mindennapjaimban. Pl.: emailek, interneten keresek információkat, közösségi média, msg üzenetküldés, netes vásárlások, netbank, ügyfélkapu, irodai szoftverek, programozási nyelvek e két utóbbit a tanítás miatt használom. Szóval sokat ülök a gépem előtt. 

Mit szeret csinálni a szabadidejében?
A szabadidőmben szeretek a családommal lenni, filmet nézni, szabaduló szobákat kitalálni, zumbára járni, illetve utazni.

Melyik utazása volt a legemlékezetesebb, hova utazott?
A legemlékezetesebb utazásom egy 2 hetes amerikai nyaralás volt. Miamiba repültünk, ott felszálltunk egy óceánjáró hajóra, amivel egy Karib tengeri körutazáson vettünk részt. (Seven Miles Beach -Kajmán szigetek, Mahagoni Bay - Honduras, Beliz, Cozumel – Mexikó.) Utána még Miamiban és a környékén töltöttünk pár napot. Meglátogattuk az Everglades National Parkot, elmentünk Key Westbe is, ami Amerika legdélebbi pontja, melyet a híres Southernmost Pont-i bója jelez. Csodálatos volt!

Villámkérdések: Tél vagy nyár?
Nyár. Nem szeretek fázni.

Sós vagy édes?
Édes. Édesen szép az élet. És a csokoládét imádom. 

Kutya vagy macska?
Mindkettőt szeretem. Van egy kutyánk és egy macskánk is. Nem szeretnék választani közülük.

2022. október 26., szerda

Ő is Széchenyista volt - interjú Nagy Judittal

A pályaorientációs napon volt széchenyista diákok is ellátogattak iskolánkba és bemutatták a szakmájukat a mostani tanulóknak. Velük készül most sorozatunk. Következő interjúnkban Nagy Juditot ismerhetitek meg, aki jogászként dolgozik.


Mikor járt az iskolánkba? 

- 2006-2010 között, 2010-ben érettségiztem.

Milyen sztorit tudna elmesélni az itt töltött időkből? 
- Szerintem a legérdekesebb pillanataink a szecskaavatón voltak. Szóval azt gondolom, hogy az a legviccesebb sztorim a 4 évem alatt. A legszebb élményem a szalagavató. De így konkrét történetet nem tudnék elmesélni.

Miért választotta a jelenlegi pályáját? 
- Azért választottam a jelenlegi pályámat, mert 10 évesen előjött egy probléma, nevezhetjük “családi traumának”. A szüleimnek ügyvédet kellett fogadnia, és ez engem annyira megihletett, hogy már akkor eldöntöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, de akkor még gyerekfejjel nem tudtam pontosan, hogy mit jelent. A későbbiekben forrott ez ki bennem, és ezekkel az elképzelésekkel mentem tovább a felsőoktatásba.  

Milyen élményei vannak a munkájával kapcsolatban? 
- Nagyon sok jó és pozitív élményem van, de azért, persze, a negatív tapasztalatokról sem tudok megfeledkezni, mert vannak olyan ügyfelek, akiknek elképesztő elképzeléseik vannak, és az ilyenek mellé elég nehéz a nevemet adni, de nem is szoktam. 

Mit üzen a mai széchenyistáknak? 
- Az, ami elsőnek eszembe jut, az az, hogy szerintem legyenek büszkék arra, hogy ide jártak/járhatnak. Az elmúlt 12 évben, amióta leérettségiztem, eddig még soha nem jött elő negatív tapasztalat, hogy idejártam. Magyarán szólva mindig jó szívvel gondoltam vissza az iskolára.