2022. január 29., szombat

Szalagavatós ruhaszépségverseny 2022. - interjú a győztessel

Iskolánk 2022-es szalagavatós ruhaszépségversenyének győztese Tornyos Dóra (12.A) lett. Innen is gratulálunk neki! Ezen apropóból feltettünk neki néhány kérdést. A válaszokból megtudhatjuk, hogy mennyire nehéz egy ilyen eseményre a ruhát kiválasztani, vagy, hogy milyen élmény egy szalagavatón résztvenni.


          Hogy érezted magad a szalagavatón? 
"Már nagyon vártam a szalagavatót, az osztálytáncot, a keringőt és a bált is. Öröm volt számomra, hogy mindezt a családommal, barátaimmal, osztályommal és tanáraimmal együtt sikerült emlékezetessé tenni. Nem utolsósorban pedig a lányoknak ez olyan nap, amikor igazán hercegnők lehetnek."

Miért pont ezt a ruhát választottad?

"A ruha már a nézelődés során is felkeltette a figyelmemet, de mivel teljesen más színvilágban gondolkodtam, nem is vettem számításba. Egészen véletlenül jött velem szembe, és amikor az eladó hölgy váratlanul pont ezt a ruhát hozta oda nekem, hogy próbáljam fel, abban a pillanatban már éreztem, hogy ez lesz számomra az igazi."

Honnan vetted/bérelted a ruhádat?

"Karácsony Andrea ruhaszalonjából béreltem a ruhámat."

Saját elképzelés volt, hogy ilyen ruhát választottál, vagy barátod, szüleid is segített a döntésben?

"Amikor felpróbáltam ezt a ruhát, tudtam, hogy ez lesz az igazi. Anyukámmal és a nővéremmel mentem el nézelődni, számukra is biztossá vált, hogy ez a ruha teljes mértékben én vagyok."

Nehéz volt megtalálni a ruhát (vacilláltál-e több között)?

"Teljesen más színvilágban gondolkodtam először. Több üzletben is jártam, több ruhát is próbáltam, de egy sem fogott meg igazán. Amikor azonban bementünk Karácsony Andrea szalonjába és ezt a ruhát próbáltam, akkor úgy éreztem, mintha teljes mértékben nekem készítették volna."

Mire fogod felhasználni a nyereményed? 

"Szerintem valami szimbolikus apróságot fogok belőle venni, hogy mindig emlékeztessen erre a napra."

2022. január 25., kedd

Iskolai Könyvtári Éjszaka 2022. - A titkos ügynökség

Az ügynökség felvételt hirdet. Különleges egységet szervezünk, különleges emberekkel.

A felvételi eljárás a legtitkosabb körülmények között fog zajlani. Ezen az estén a csapatoknak számot kell adniuk kitartásukról, ügyességükről, bátorságukról, gyorsaságukról és a végsőkig tartó, teljes elköteleződésükről az ügynökség felé.

Idén 7. alkalommal kerül megrendezésre a Könyvtári Éjszaka program az iskolában.

Ha szeretnél te is részt venni az eseményen, jelentkezz egy csapattal!

Időpont: 2022.  február 3. csütörtök, 18 óra
A Könyvtári Éjszakára 4-5 fős csapatok jelentkezését várjuk.
A programon a részvétel regisztrációhoz kötött!
Jelentkezni lehet Deményi Andrea tanárnőnél.

Ha lemaradsz, kimaradsz!

2022. január 21., péntek

Magyar Kultúra Napja

Újságunk hasábjain is szeretnénk megemlékezni a Magyar Kultúra Napjáról, ezért megkértük fiatal újságíróinkat, hogy válasszanak ki egy-egy személyiséget, aki reprezentálja számukra a magyar kultúrát és akár  példaképként is tekintenek rája. Így jutottunk el a következő nagyszerű emberekhez, akik nélkül a magyar kultúra nem lenne jelenleg az, ami. 

Regina:

A magyar kultúra sok személyt magával ragadott és nagyon nagy nevek felmerülhetnek bárkiben, de én Glücklich Vilmáról fogok beszámolni, mert nekem ő az egyik legnagyobb példaképem. 

1872. augusztus 9-én látta meg a napvilágot, zsidó családba született.
Glücklich Vilma volt az első hölgy, aki magyarországi egyetemen kaphatott diplomát. Ő lett egyben az első nő, aki bölcsészdiplomát szerzett. Ezután megalapította a Magyar Feministák egyesületét egy barátnőjével, Bédy-Schwimmer Rózsával, majd az egyenjogúságért és a választójogért harcoltak. De a gyermekvédelemben is aktívan tevékenykedett. Fehérterror idején fegyelmi úton, nyugdíj nélkül elbocsátották. Végül a Nők Nemzetközi Ligája a Békéért és Szabadságért genfi központjának főtitkára lett. Megbízatása lejártával Dublinben a vezetőség 7 tagú bizottságának tagja volt. Majd nem sokkal később hazatért Magyarországra. Az egyik volt munkatársa így nyilatkozott róla: "Mindig mulatva mesélte, milyen furcsán bámultak rá férfikollégái, ha egymaga nő, beült a padba és a tréfálkozást, gúnyolódást fölényes magatartásával el tudta némítani. Csakhamar megszokták a halk szavú, mosolygós fiatal lányt, ki erélyesen, határozottan tudott felelni a legnehezebb és legbonyolultabb kérdésekre és szívesen tekintették azután komoly társnak." 1929 augusztus 18-án életét vesztette.

Dávid:

Cseh Tamás és Bereményi Géza

A zene pár perces valóságokról szól. Tamás és Géza olyan pár perces valóságokat teremtettek, amiket egy réteg borzasztóan értett. Valami magasztos célból lett elrendelve, hogy ez a két fickó együtt alkosson. Nem énekeltek az élet nagy dolgairól. A pillanat érzéseit írta meg Géza, Tamás meg egy szál gitáron teremtette valósággá. Nem volt se jó énekes, se jó gitáros. De volt benne egy fajta heroikus kiállás, amit a mai napig nem láttam senkinél sem. Nem feltétlenül értette, miről szól egy dal. Ő is kereste a jelentését. Mindig ezzel nyugtatta Géza bácsi Tamást a fellépések előtt: „Tamás! Nem te vagy a fontos, hanem a dalok..”

Egyszer Tamás egy kocsmai beszélgetés során rászólt Gézára, hogy:

-          Géza, Te tulajdonképpen azért nem mersz kiállni, és előadni a dalokat, mert félsz a daloktól. Te egy gyáva ember vagy!

Erre jött a válasza, hogy:

-          Igen, Tamás, egy gyáva ember vagyok. De én meg arra jöttem rá, hogy egy dal jelentésére nagyjából 5-10 év után jössz rá. Tehát te tudattalan vagy!

Erre ismét Tamás

-          Tulajdonképpen igazad van..


Tehát egy gyáva és egy tudattalan barátsága szülte meg a dalokat.

Tamás idén lenne 79 éves. A dalain át annyira megismertem, hogy ha élne, egész nyugodtan tegeződnék vele, és ugyanígy Tamásnak hívnám. Ő pedig nem venné zokon az effajta tegeződést. Nincs már köztünk a cigarettafüst mögül kikandikáló, hunyorgó, kíváncsi tekintete, ami miatt minden második lány szerelmes volt belé. Nem játszik senki sem a Bakonyban indiánjátékot. A Másik Jancsi meg egyedül muzsikál tovább. Ha ő nem is, de a dalai örökérvényűek. A párperces valóságainak mindig lesz mondanivalója….

Bereményi ezzel a verssel búcsúztatta Tamást:

A túlélő dala

Amióta elmentél, éppen január van,
Én itt vagyok betűzve az éppen-januárban.
Amióta elmentél, csupa kicsi most van,
Fel és alá loholok rácsokmenti mostban.
Loholok és lihegek, nem több vagyok ennél,
Sorrácsok közt iszkoló, mióta elmentél.

Amióta elmentél bágyadt kenyérharc van,

Vadászcsapat vagyunk mind szikár barlangrajzban.

Míg mielőtt elmentél az igazság veszély volt,
Mára már észrevétlen kicsike szégyenfolt.
Nem és nem megyek én el, ezt még végignézem,
Amíg nincsen ez a vész egész végig készen.


Ajánlás:
Jó Január Hercege, én ezt azért írtam,
Értesülése legyen annak,
Aki kint van.
Jó Január Hercege, ezt azért is írtam,
Megnyugvása hogy legyen annak,
Ami bent van.

 

  

 

2022. január 18., kedd

Szalagavató táncok 2022.

 2022. január 14-én pénteken a PTE ÁOK aulában került megrendezésre iskolánk szalagavató ünnepsége.  A szalagtűzés után, az ünnepély zárásaként minden végzős osztály előadta osztálytáncát, illetve a tanárok is készültek egy meglepetés tánccal. Majd kezdetét vette a bál, a nyitótánccal.

Íme az osztályok tánca, a tanári tánc, és a nyitótánc keringő.
















2022. január 9., vasárnap

Vedd fel a legszebb ruhádat! - 2022.

Kié lesz a legszebb ruha a szalagavatón 2022-ben? 

A Széchenyi Diákszem újra ruha szépségversenyt hirdet. Gyere el te is a végzős diákok szalagavató báljára, amely 2022. január 14-én, a PTE ÁOK aulában kerül megrendezésre.

Vedd fel a legszebb ruhádat, és állj a kameránk elé. 

Az elkészült képeket itt a blogon, és a facebook-on, illetve az instán is megnézheted majd, és szavazhatsz rájuk.