Interjú Török Aminával a Rotary díjazottal

Ebben az évben a Rotary díjazottja Török Amina, a 13.D osztályból, akinek neve sokak számára ismerősen cseng az iskolai programokból, szerepvállalásaiból és az osztályon belüli aktív jelenlétéből. A Rotary Club hagyománya évről évre lehetőséget teremt arra, hogy jobban megismerjük azokat a diákokat, akik csendes kitartással és következetességgel formálják maguk körül a közösséget.

A díj hátterében a Rotary áll, egy több mint százéves múlttal rendelkező nemzetközi szervezet, amelyet olyan emberek hoztak létre, akik hittek abban, hogy a helyi közösségek fejlesztésével a világ egésze is jobbá tehető. A Rotary klubok a világ számos országában működnek, és különféle programokat támogatnak: ösztöndíjakat, ifjúsági projekteket, környezetvédelmi kezdeményezéseket, valamint olyan akciókat, amelyek rászorulók életminőségét javítják. A mozgalom célja nem pusztán az anyagi segítségnyújtás, hanem az is, hogy felelős, gondolkodó és cselekvő közösségeket építsen. A Rotary szemlélete szerint minden ember képes hatással lenni a környezetére, akár apró, akár nagyobb léptékű tetteken keresztül.

A Rotary-díj ennek az értékrendnek az iskolai megfelelője: olyan tanulók kapják meg, akik nem feltétlenül a hangos vagy látványos tetteikkel, hanem hozzáállásukkal, megbízhatóságukkal és közösségformáló jelenlétükkel járulnak hozzá az iskola mindennapjaihoz. Amina az elmúlt években pontosan ezt az attitűdöt képviselte. Interjúnkban elmondja, hogy hogyan élte meg a díj átvételét, milyen tapasztalatokat szerzett az iskolai évek során, és mit jelent számára az, hogy mások is észrevették a munkáját.

1.  Mi az, ami a mindennapokban leginkább motivál téged a fejlődésre?

Én magam sem tudom pontosan, csak csinálom. Tudom, hogy ezzel magamnak és másoknak is segítek. Valamint a szüleim, akik mindig motiválnak viszont figyelnek is arra, hogy ne essek át a ló túloldalára. És az is segít, hogy anyukám mindig végig hallgat, ha éppen panaszkodni van kedvem.

2.  Kik voltak azok, akik a legtöbbet segítettek és támogattak eddig az utadon?

Leginkább anyukám, de apukám és a húgom is támogatnak mindenben. Persze a barátaim is sokat támogattak, de a családom volt az, aki a legtöbbet segített nekem eddig abban, hogy továbbra is tudjam csinálni, amit csinálok.

3. Milyen kihívásokkal kellett szembenézned, és hogyan sikerült túllendülnöd
rajtuk?

Az egyik legnagyobb szerintem minden esetben legyen szó egy versenyről vagy egy közös programról, az az volt, hogy eltudjam érni mindenki együttműködését, valamint mindig megtalálni azt, amiben mindannyian megtudunk egyezni. Hiszen nincsen olyan, hogy valami mindenkinek tetszen, így sokszor kellett azt megoldani, hogy senki se érezze magát kihagyva vagy azt, hogy nincsen meghallgatva a véleménye.

4. Van olyan élmény vagy esemény, ami meghatározó volt számodra az elmúlt években?

Én azt mondanám, hogy még 9-ben amikor először szerveztem meg az iskolai zöldnapot a DÖK-el és Schönwiesner tanárnővel. Mivel engem az akkor annyira megával ragadott, hogy az azt követő 3 évben is nagyon szívesen és boldogan segítettem ennek az eseménynek a megvalósításában.

5. Ki vagy mi inspirál a leginkább a mindennapokban?

Nincsen egy kifejezett inspirációm, egyszerűen csak csinálom. De ha nagyon muszáj egyet választanom akkor azt mondanám, hogy az inspirál, hogy ezt a többiekért csinálom, és másoknak tudok vele talán egy kis boldogságot okozni vagy éppen megkönnyíteni a dolgukat.

6. Mit szeretnél még a közeljövőben elérni, akár tanulásban, akár személyes célokban?

Tanulmányok kapcsán most a legközelebbi célom egy C1-es angol nyelvvizsga lenne, majd azután egy 5-ös szakmai vizsga. Valamint talán az egyik legnagyobb az az, hogy felvegyenek a BME-re. Személyes célnak pedig azt tudnám
talán mondani, hogy továbbra is tudjak időt fordítani mindenre, amit eddig csináltam, a barátaimra és a családomra.

7. Hogyan kezeled a stresszt vagy a nagyobb nyomást?

Általában, ha valamit stressz vagy nagyobb nyomás alatt kell elvégeznem, feszült leszek, és könnyebben reagálok indulatosan. Amikor viszont minden elkészül, gyakran panaszkodok vagy beszélgetek a barátaimmal vagy anyukámmal, így kiadom magamból, majd megnyugszom. A legrosszabb esetben előfordul, hogy kiabálok, de szerencsére ez nagyon ritkán történik meg.

8. Milyen tanácsot adnál valakinek, aki most kezdi el keresni a saját útját?

Ha valaki túl soknak érez egy feladatot, jobb, ha inkább nem vállalja el. Ez vonatkozik arra is, hogy ne vegyen magára egyszerre túl sok kötelezettséget, illetve arra, ha úgy érzi, hogy egy adott teendő fizikailag vagy mentálisan, esetleg mindkét szempontból, túl megterhelő lenne számára. Ha már belekezdett, de közben válik túl nehézzé, mindenképpen kérjen segítséget, beszéljen valakivel, vagy akár hagyja abba és adja át másnak. Nem jó túlvállalni magunkat vagy túl magas elvárásokhoz tartani magunkat, mert ennek könnyen kiégés lehet a következménye, testi, lelki és érzelmi szinten egyaránt. És ebből a helyzetből nem egyszerű kilábalni.

9. Mi az a tevékenység, ami számodra a legjobb kikapcsolódást jelenti?

Szeretek sütni, és ha otthon vagyok, gyakran készítek valamit, ilyenkor van, hogy átjönnek a barátok vagy ismerősök és egész nap elvagyunk. Máskor a húgaimat viszem el vásárolni vagy moziba. Nemrég például megnéztük a Zootropolis 2-t, amit nagyon élveztek, és én is. Az is kikapcsol, amikor egy hosszú délutánt végigbeszélgetek anyukámmal.

10. Ha választhatnál egy új készséget, amit azonnal elsajátíthatsz, mi lenne az?

Hirtelen elsőre a nyelvek, a nyelvtanulás jut eszembe. Pontosan nem tudom megmondani, miért, de valamiért ez vonz. Talán azért, mert új lehetőségeket adna a másokkal és más kultúrákkal való kapcsolódásra, és szabadabban tudnám kifejezni magam.

11. Mi az a három szó, amely szerinted a legjobban jellemez téged?

 Kitartó
 Megbízható
 Öntörvényű

Köszönjük szépen az interjút!

Manók a Széchenyiben 6.

Sziasztok Széchenyisták! 
Újabb tréfával lepték meg ma a diákokat a mindenre elszánt manók: a folyosói tükör szelfipont lett.

Szombat reggelre a folyosói tükör egy különleges kiegészítést kapott: Elf Szidónia és Elf Jenő egy manófigurát ragasztottak rá, így bárki úgy fotózkodhat, mintha személyesen velük készítene egy „Elf szELFi-t”.

A kérdés csak az: hol bukkannak fel legközelebb? 

Manók a Széchenyiben 5.

Sziasztok Széchenyisták!
A manók ismét lecsaptak: Az előző nap még teljes pompájában álló karácsonyfa díszeinek nagyjából a fele nyomtalanul eltűnt. A tettesek kiléte azonban nem maradt sokáig rejtély. 

Elf Szidónia és Elf Jenő fán hagyott üzenete egyértelmű és csipkelődő volt: „Nem figyeltetek! Pedig mi megmondtuk.”

A csíny előzménye, hogy a manók tegnap már felmásztak a karácsonyfára, és jelezték, hogy ha nem figyelünk, talán elcsennek majd néhány díszt. Úgy tűnik, beváltották ígéretüket — vagy inkább fenyegetésüket. Vajon holnapra visszakerülnek a díszek, vagy újabb manós csíny várható?

Kórusfellépés 2025.12.10.

Ezen a napon iskolánk fenntartójának, a Baptista Szeretetszolgálat Malomvölgyi Szeretetotthonában lépett fel a kórus.

Reggel 10-kor kezdődött az Otthon karácsonyi műsora, de a kórus már 9:30-kor beállt egy gyors beéneklésre és próbára. Egy kis szünet után 10-kor megkezdtük a szereplést. Egy szép ének előadásával vonultunk be. Az intézmény egyik lelkes munkatársa konferált fel minket és a többi vendéget. Az intézményvezető megosztotta ünnepi gondolatait és megkezdte a kórus az előadást. A darabok között Kutas József, iskolánk főigazgatója egy szép novellát olvasott el, Hock Noel, Orsós Viktória és Královics Richárd hangszeren játszottak a jelenlévőknek. Két diákunk, Noel és Török Lili egy kis irodalmat is hozott ajándékba, egy  próza és egy vers formájában. Az előadást a közönség folyamatosan tapssal díjazta és a végén a kórus tagjai kaptak egy kis emléket, egy kedves karácsonyi történetet és szaloncukrot. A közönség nagyon jó volt és a kórusra sem lehet panasz, de ezt ti is halljátok majd december 17-én a Lyceum templomban. Addig is mindenkinek kitartást kívánok.

Szabó András Gábor

Manók a Széchenyiben 4.

Sziasztok Széchenyisták!
A manók folytatják csínytevéseiket a Széchenyiben, most az iskola folyosóján frissen felállított karácsonyfa körül.

Szemtanúk állítása alapján a manók nem elégedtek meg a fa körüli sündörgéssel: mindenféle biztonsági előírást figyelmen kívül hagyva felkapaszkodtak egészen a felső ágakig.

A helyszínen hagyott „üzenetük” szerint ez még csak a kezdet: ha minden igaz, holnapra akár a díszek is rejtélyes módon eltűnhetnek a fáról. Izgatottan várjuk, vajon betartják-e a manók a fenyegető ígéretet.

A történet további fejleményeiről folyamatosan beszámolunk!

Manók a Széchenyiben 3.

Sziasztok Széchenyisták!
A helyszínen tartózkodó munkatársunk jelentette, hogy ma reggel újabb merész akciót hajtott végre a két iskolai manó. 

Elf Szidónia és Elf Jenő lezárták a folyosó egyik vaskapuját, így a diákok ideiglenesen nem tudják használni az érintett lépcsőházat. A kapun egy figyelmeztető cetli is megjelent, miszerint „Diákok elől elzárt terület! Belépni szigorúan tilos!” Bennfentes források szerint ez csak a kezdete lehet a folyosói átrendezéseknek – a manók ugyanis állítólag „áramvonalasítani” szeretnék az iskolai közlekedést.

Manók a Széchenyiben 2.

Sziasztok Széchenyisták!
Szerkesztőségünk értesülései szerint a két manó (Elf Szidónia és Elf Jenő) akcióba lendült az iskola területén. A manók nem kisebb célt választottak maguknak, mint a Széchenyi-szobrot. 

Az éjszaka leple alatt a szoborra egy meglepően jól passzoló manó sapka került, amely azóta is büszkén díszíti az intézmény jelképét. Talán a manók ezzel kívánták felhívni a figyelmet a közelgő hidegre – és persze saját csínytevő természetükre?

Manók a Széchenyiben

Figyelem Széchenyisták!
Tudósítóink tájékoztattak bennünket, hogy 2 manó jelent meg iskolánkban. Egy levelet is írtak nekünk:

"Sziasztok Széchenyisták!

A Mikulás véletlenül itt felejtett bennünket az iskolátokban, úgyhogy kénytelenek vagyunk karácsonyig nálatok maradni. Utána majd visszastoppolunk az Északi-sarkra.

Addig viszont jól el leszünk itt: felfedezzük az iskolátokat, csínyeket eszelünk ki, szórakoztatjuk magunkat (és titeket is!), nehogy unatkozzunk. 

Mindig más-más helyeken fogunk felbukkanni, csak figyeljetek!

Elf Szidónia & Elf Jenő"

Bálkirálynő 2025.

 Az idei szalagavatón a bálkirálynői címet Rácz Anasztázia, a 12. A osztály tanulója nyerte el. Vele is készítettünk egy rövid interjút, melyből megtudhatjátok, hogyan élte meg ezt az eseményt.

1. Miért jelentkeztél bálkirálynőnek?

Én személy szerint igazából először a sulison nem szerettem volna indulni, aztán volt pár ember , akik azt mondták: "úgyse lenne semmi esélyed". Hát ez volt, amikor azt mondtam, hogy akkor mostmár csak azért is indulok.

2. Milyen érzés volt megnyerni a bálkirálynői címet?

Őszintén? Hát nagyon meglepett, hogy én nyertem meg. De nyilván nagyon örültem és boldog voltam. Szerintem minden lánynak az álma, hogy egyszer "királynő" lehessen egy kicsit.

3. Szerinted miért pont téged választottak?

Ez egy nagyon jó kérdés, hiszen én nem nagyon vagyok "ismert" a suliban, mert nem igazán megyek ki a teremből. De talán ez volt az ami segített, néha jobb ha nem ismernek sokan.

4. Mi volt a legjobb pillanat számodra az idei szalagavatón?

Először is mikor végre letudtuk az osztálytáncot és a keringőt. És nyilván az is a legjobb rész volt mikor kihirdették, hogy én lettem a bálkirálynő. Jó érzés volt az irigykedő szemeket és az arcokat látni, akik azt mondták hogy semmi esélyem. De legszebb része az volt, hogy a családommal és a barátaimmal együtt élhetem meg ezeket a pillanatokat.

                                                       

                   Innen is gratulálunk a címért!

Bálkirály 2025.

Az idei szalagavató egyik legizgalmasabb pillanata a bálkirály (és bálkirálynő) megválasztása volt. A bálkirályi címet idén Szabó Attila, a 13. C osztály tanulója nyerte el. Arról beszélgettünk vele, hogyan élte meg a megmérettetést, és mely pillanatok váltak számára igazán emlékezetessé.

 1. Miért jelentkeztél bálkirálynak?

Azért, mert valaki azt mondta: „Úgysem mered.” És hát tudod… ha valamit nem merek, azt azonnal meg kell csinálnom. Ráadásul azt hittem, jár mellé valami VIP sor a büfénél. Hát… nem.

2. Milyen érzés volt megnyerni a bálkirályi címet?

Kb. mint amikor az ember ránéz az ellenőrzőre, és nem egy egyes virít benne, hanem egy ötös. Ellenfelem legnagyobb tisztelete mellett, de legbelül tudtam, hogy én fogok nyerni, mert ha én valamiben elindulok, 99%-ban megnyerem.

3. Szerinted miért pont téged választottak?

Szerintem azért, mert látták rajtam azt a tipikus „nem számítottam erre, de legalább nem csinálok bajt” kisugárzást. Meg hát végig mosolyogtam, de nem azért, mert tudtam, mit csinálok, hanem hogy senki se jöjjön rá, hogy fogalmam sincs.

4. Mi volt a legjobb pillanat számodra az idei szalagavatón?

Na az a pillanat, amikor vége lett a táncnak, mindenki megkönnyebbült, hogy túlélte, és végre lehetett lazulni. Meg persze amikor kihirdették, hogy én vagyok a bálkirály. Azt hiszem, ott még a tanárok is elmosolyodtak, hogy „hát jó, legyen ő, legbelül mi is tudjuk, hogy ő egy született király”.

Innen is gratulálunk a címért!

Gazdátlan állatok karácsonya

Eledelt gyűjtünk utcán, illetve menhelyeken élő cicák, kutyák számára.

Kérlek, ha épp vásárolsz családoddal, gondolj rájuk is.

Szívesen fogadunk konzervet, tasakos vagy száraztápot is.

Lidl, Aldi, Penny… bármelyik boltban találhatsz megfizethető áron eledelt.

Adományodat elhelyezheted a portával szemben található dobozban egészen a téli szünet kezdetéig.

Minden egyes felajánlást hálás szívvel köszönünk! 

Széchenyis Állatvédők Klubja és Szigeti Edit

Bálkirály és bálkirálynő választás 2025.

Idén is megrendezzük a Széchenyi szalagavatóján a bálkirály és bálkirálynő választást, amelyre hétfőig jelentkezhetnek a végzős évfolyam tanulói.

A nevezéshez mindössze egy név és egy jó minőségű fotó szükséges, amelyet Schönwiesner Erika tanárnőnek vagy Kánnai-Nagy Zoé diákelnöknek lehet elküldeni.

A beérkezett jelöltek fényképeit a folyosón lehet majd megtekinteni, ezt követően pedig az iskola diákjai szavazással döntik el, ki kapja meg az idei bálkirály és bálkirálynő címet.

Ha szívesen indulnál az egyik címért, ne halogasd: jelöld magad, és jelentkezz a választásra!

Interjú Pasku Györgyi tanárnővel

Pasku Györgyi, magyar nyelv és mozgóképkultúra–médiaismeret szakos tanárnő, egész pályafutását iskolánkban töltötte. A Diákszem vezetőjeként és az állatvédő klub egyik alapító tagjaként generációkat nevelt felelősségre és közösségi szellemre. Ezzel az interjúval szeretnénk megköszönni munkáját, és nyugdíjba vonulása alkalmából elbúcsúzni tőle.

Miért választotta a tanári pályát, és azon belül miért éppen a magyar szakot?

Ez a kérdés nálam egy elég bonyolult válasszal jár. Kezdjük azzal, hogy soha nem akartam tanár lenni – és ezt úgy mondom, hogy mindig tiszteltem a tanári hivatást, egyszerűen egész másban képzeltem el magam. Középiskolásként biológia tagozatos osztályba jártam Szegeden, egy nagyon erős gimnáziumba, és ott mindenki orvos akart lenni. Aztán 9. osztályban (akkor még 1.osztálynak mondták) osztályfőnökünk elvitt egy emberboncolásra bennünket a szegedi orvostudományi egyetemre azzal a nem titkolt szándékkal, hogy nézzünk szembe a választott pálya ezen oldalával is. Sorsfordító élmény volt többek számára: volt, aki idő előtt el is hagyta a kórbonctermet, én végignéztem a műveletet, de eldöntöttem, hogy nem leszek orvos, nem fogom tudni így tárgyiasítani az emberi testet. Aztán voltak még más terveim (kutató biológus, állatorvos), de végül a bölcsészet maradt. Ott meg arra gondoltam, hogy mi értelme a sima bölcsészetet elvégezni, akkor már legyen tanári szak, attól még nem muszáj tanárnak lenni. De végül, amikor végeztem, nem nagyon jöttek szembe velem más izgalmas állások, ezért – terveim szerint ideiglenesen – megpályáztam ezt a tanári állást, és itt ragadtam 😊. Hogy miért magyar? Valójában magyar-orosz szakos tanári diplomám van, de idővel az orosz része elértéktelenedett, ezért elvégeztem az angol tanárit is, de abban nem éreztem magam elég komfortosan, ezért végül kiegészítettem a sort a médiaszakkal. De nyilván a magyar a leg…. Miért? Gyerekkorom óta imádok olvasni, szerintem minden mű egy varázslat, egy csoda, amikor olvasod, egy másik világba kerülsz, lehetőséged van több személyiséget megismerni, ezáltal magadat alakítani. Elképesztő lehetőség az olvasás arra, hogy többek legyünk önmagunknál. Nagyon sajnálom, hogy ma az olvasás háttérbe szorult, el sem tudják képzelni azok, akik bármilyen okból nem olvasnak, hogy mit veszítenek. 

Ha nem a tanári pályát választotta volna, mivel foglalkozna legszívesebben?

Szintén könyvélményből jött (Joy Adamson: Elza és kölykei), de gyerekkorom óta állatokkal akartam foglalkozni. Gondozni, segíteni őket. Állatorvos nem lehettem, ezért más utakat kellett keresni, de amikor én fiatal voltam, nagyon szűkek voltak a lehetőségek: pl. nem volt állatvédelem, nem voltak menhelyek; nem lehetett Nyugatra menni, ahol találhattam volna ilyen munkát (amiről szintén egy olvasmány útján kaptam információt: Gerald Durrell könyvei). Szóval ez nagyon sokáig csak vágy maradt, amit elfojtottam egészen az elmúlt évekig. A másik pálya, ami még érdekelt, az az idegenvezetői volt (nyilván imádok utazni, világot látni), van is ilyen diplomám, de végül nem éltem vele.

Hogyan került a Széchenyibe, és emlékszik-e az első tanévére itt? Milyen volt?

Pécsre, a Széchenyibe úgy kerültem, hogy az egyetem utolsó évében még fakultatíve be lehetett vállalni egy szemesztert a Szovjetunióban, és természetesen nem hagyhattam ki, hogy egy félévet eltöltsek Szentpéterváron (akkori Leningrád), amit nem is bánok a mai napig. Viszont az évfolyamunkon sokan maradtak Szegeden, elvégezték közben a gyakorló tanításukat, és gyorsan elfoglalták a szabad tanári álláshelyeket a városomban. Ami engem annyira nem izgatott, mert úgysem akartam tanár lenni, de ahogy az első válaszomban mondtam, nem jöttek tömegével a jó állásajánlatok a diplomámra. Abban az időben minden végzős 5 helyre jelentkezhetett – így én benyújtottam az álláspályázatomat Budapestre a Madáchba és az Arany Jánosba, Esztergomba, Veszprémbe és Pécsre. Úgy döntöttem, hogy odamegyek, ahonnan először érkezik ’igen’ válasz. Ez a pécsi Széchenyi volt. Az igazsághoz tartozik, hogy végül mindenhonnan ’igen’ válasz érkezett, csak lassabbak voltak. Ez a sors. 

Az első tanév? Természetesen tele új dologgal, izgalommal, várakozással. Ez mindig így van, ha fiatalon belépsz egy már kialakult közösségbe. Sok ugratás volt, arra emlékszem. Főleg, ha panaszkodtam az első órarendemre. Az úgy nézett ki, hogy volt több olyan nap a héten, hogy reggel nyolckor volt az első órám, az utolsó meg este fél tízkor fejeződött be, közben meg egy csomó lyuk. (Akkoriban az iskolában volt esti és levelező tagozat is, és egy kezdő tanár nyilván megkapta az összeset.)

Miben változott az iskola az évek során, és mi az, ami szerencsére nem változott?

Negyven év alatt nagyon sok változást megéltem az iskolában. Nagy túlélő az iskolánk. Például rengeteg tagozatnak adott életet, amik aztán sokszor szép eredményt is produkáltak: volt matematika, fizika, humán tagozat itt régebben, a szakközépiskolai részben pedig autószerelői, autóvillamossági, híradástechnikai is. Volt olyan időszak a suliban, amikor annyi osztályunk volt egy évfolyamon (A,B,C,D,E,F,G,H), hogy két épület között kellett ingáznunk, úgy fértünk el. A másik épület a Damjanich utcában volt. Valamikor például nem volt tornacsarnokunk, a testnevelés órákat az udvaron, illetve a mostani 16-os teremben tartották, ami akkor tornateremként funkcionált. Öltözőkként meg a 14-es és 15-ös termek. Szóval sok dolog változott, modernizálódott is az iskolánk. Mi nem változott? A patinája. Imádtam mindig a régies hangulatát, a díszes vaskaput, a boltíveket, a folyosókat. Bízom benne, hogy ezt az idejáró diákok is érzik; az iskolánk épülete tényleg áraszt valami Széchenyi-szellemiséget, és nekünk ezt erősíteni kell.

 Van-e kedvenc idézete, amit akár a tanításban, akár az életben is gyakran idéz?

Nincs különösebben kedvenc idézetem. Az ilyen ’kedvenc’ -es kérdésekre mindig nehezen tudok válaszolni. De ha nagyon akarok mondani valamit, akkor azt: „Cogito ergo sum.” Ez egyrészt egy örök igazság, másrészt imádom, hogy a fiatalos humor egy csomó mémet tudott gyártani rá.

Milyen érzés most visszatekinteni a hosszú tanári pályára?

Olyan hosszan válaszolgattam eddig, hogy most nem akarok nagyon mélyen belemenni, mert erre a kérdésre se lehet két mondatban válaszolni. Ahhoz képest, hogy valójában soha nem akartam tanár lenni, ha már a sors ezt hozta, nem akartam elárulni a tanári pályát, nem akartam könnyedén venni. Teljes szívvel ’csináltam’, de természetesen sokszor voltak kételyeim, hogy elég jó vagyok-e. Mert a tanári pálya is hatalmas felelősség. És ha visszatekintve és röviden akarok válaszolni, akkor azt mondom, hogy hálás vagyok, hogy végül ez lett a pályám, mert ennél változatosabb, kihívásokkal teli és emberibb hivatás nem sok van.

Melyik pillanatot viszi magával legszívesebben a Széchenyiből?

Na, ez már egy könnyebb kérdés. Egyébként sok pillanat van, de ki tudok emelni kettőt: az egyik egy színházi pillanat. A humán tagozatos osztályokkal minden évben színre vittünk egy darabot (osztályonként egyet), ami nem kis munka volt, de általában hatalmas élményt jelentett tanár és diák számára is ez a közös készülés. Az előadások igazi diákprodukciók voltak, de nagy szívvel-lélekkel létrehozottak. Egy előadásnál azonban valami több történt. Hosszú és nehéz próbafolyamat után vittük színpadra Reginald Rose Tizenkét dühös ember című darabját. Nem értettem egészen, mi történt ott, de valami csodát láttunk. 17-18 éves fiatalok döbbenetes átélését és alakítását. 

A másik pillanatért nem kell olyan messzire visszamenni az időben. Az utolsó napom az iskolában. Az a díszsorfal a diákokból, kollégákból még most is megríkat, ha eszembe jut. És sokszor eszembe jut…

Milyen tevékenységek, hobbik várják most, hogy több ideje lesz magára?

Ezt sorolni tudnám: rengeteg tervem van. Egyrészt ott a 6 cicám és a 2 kutyám, velük többet foglalkozhatom. Aztán a kertem, aztán az olvasás, aztán a varrás (fiatalabb koromban nagyon szerettem, csak munka mellett nem volt rá idő). Konditerembe is szeretnék járni, illetve nem szeretnék, hanem fogok. És végül a fő hobbi: állatvédelem, önkénteskedés és utazás – így együtt (Ezt már 7 éve művelem, és nem lehet megunni). Van egy listám, hova szeretnék eljutni a világban, amíg még mobilis vagyok. 

Van-e valami, amit szeretne „örökül hagyni” a Széchenyi közösségének – gondolatban, emlékben, hagyományban?

Az utolsó órámon a 10. D-ben – egy eszméletlenül jó beszélgetős órán – nekik már megfogalmaztam, most megpróbálom még egyszer:

Az élet egy fantasztikus ajándék. Éld meg! Ne add fel az álmaidat! Nem baj, ha nem mindjárt sikerül őket megvalósítani. Sokszor ki kell lépni a szürke hétköznapokból, a komfortzónádból ahhoz, hogy elérd őket, de megéri. Ma nagyon divatos mondani a diákok körében, hogy a legnagyobb életcéljuk a sok pénz. Nyilván szükség van valamennyire rá, de az nem lehet életcél. Az élmények, az emberi kapcsolatok, a világ jobbításáért tett bármilyen apró lépésed sokkal gazdagabbá tesznek, mint a felhalmozott pénz, és az abból teremtett luxus. Hidd el!

Pasku Györgyi tanárnő jelenléte és munkája meghatározó volt az iskola számára.  Hálásan köszönjük az együtt töltött éveket, és szeretettel búcsúzunk tőle: tanítványai, kollégái és az iskola közössége.

Nyugdíjas éveire sok örömet, jó egészséget és megérdemelt pihenést kívánunk a Tanárnőnek, szeretettel gondolva mindarra, amit értünk tett.

Siklós várának megismerése - kirándulás 11.D

A Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program keretében november 5-én a 11.D osztály Deményi Andrea és Reith Claudia tanárnővel ellátogatott a Siklósi Várba.

Szerda reggel találkoztunk az osztállyal és a tanárnőkkel az autóbusz állomáson, a szokásos első óránk helyett. Rövid (kb. 45 perc) utazás után és egy kisebb séta végén a Siklósi Várnál kötöttünk ki. 

Míg tanáraink gyorsan és gördülékenyen intézték a jegyeket, mi már a Siklósi vár történetét, szerkezetét hallgattuk helyi idegenvezetőnktől, és gyönyörködtünk a kilátásban a várbástya tetejéről. Kísérőnk körbevezetett minket az erőd egy részén, és közben a várban látott nevezetességekről, látványosságokról mesélt nekünk. A várbörtönben részletes előadást hallhattunk a középkori börtön körülményekről, megnéztük a jobbágy- és a nemesi cellákat is. Majd a kínzókamrát is megmutatták, ahol a kínzási és kivégzési módokról hallhattunk részletes ismertetést. Néhányan majdnem rosszul lettek. 

Ezután megnéztük a vár kápolnáját, és Kanizsai Dorottya rózsakertjét; valamint egy vártörténeti és egy porcelán kiállítást. Amint a körbevezetés befejeződött, Claudia tanárnő kezünkbe nyomott egy interaktív kérdéssort tartalmazó lapot, melyet a hallottak, valamint látottak alapján kellett kitöltenünk. Ezt követően szabadon engedtek minket a várban, és elkezdtük felfedezni a még be nem járt területeket. Az erőd nagy volt, és a kitöltésre váró kérdéssor csak pezsdítette a felfedezés hangulatát, ahogy csapatokban a válaszok után kutattunk, akár a kincskeresők. 

A várban több érdekes kiállítás is helyet kapott, melyeket megnéztünk pl. A Tenkes kapitánya kiállítás, mivel itt forgatták ezt a tv sorozatot, de láttunk középkori fegyver- és hadtörténeti kiállítást, illetve I. világháborús hadtörténeti kiállítást, reneszánsz bútorkiállítást is. 

Gyorsan eltelt a rendelkezésre álló bő három óra, aminek a végén az osztály újra összeállt a barbakán közepén, ahol a tanáraink már vártak minket. A papírokat átadtuk a tanárnőknek, és búcsút intettünk Siklós várának, melyről sok érdekeset tudtunk meg e délelőtt alatt. 

Délután visszarobogtunk a busszal Pécsre, és ezzel véget is ért a siklósi kiruccanásunk.

Kordé Gergő 11.D

Stadtrallye verseny - beszámoló

 2025. október 9-én került megrendezésre a Lenau Haus hagyományos német városismereti versenye, a Stadtrallye, amelyen iskolánkból 8 négyfős csapat vett részt.

A feladatlap sok játékos rejtvényt, történelmi kérdést, a város németségével kapcsolatos kérdést tartalmazott. 

Mint minden évben, idén is akadtak újdonságok, csavarok és meglepetések a feladatok között. A verseny célja az volt, hogy jobban megismerjük Pécs belvárosának német vonatkozású helyszíneit. A feladatok ezekre a pontokra vezettek el minket: például a Nemzeti Színházhoz, ahol német tervezőkről és építészekről tanulhattunk, Koch Valéria életéhez és verseihez, amelyek alapján kreatív fotóalbumot kellett készítenünk, vagy a Citrom utcai emlékműhöz, ahol megismerhettük Pécs német és osztrák testvérvárosait.

A feladatok megoldásából mindenki kivette a részét, és igyekezett ott segíteni, ahol csak tudott. Számomra a verseny egy remek csapatépítő program is volt, amely során sokat tanulhattunk Pécs német vonatkozásairól, és közben jól is éreztük magunkat.

Csapatunk, a 11. A  4 tanulója az 51 induló csapatból a 11. helyezést érte el, 

a Széchenyi induló csapatai közül az első helyezést.

Gratulálunk a résztvevő széchenyis csapatoknak.

“Welttouristen” csapat tagjai:

Szorg Bálint

Lébenthal Ádám

Csernus Dániel

Garai Kadocsa

Szorg Bálint 11. A osztályos tanuló beszámolója

Interjú Fodor Tibor tanár úrral

Elérkezett az idei tanév utolsó "új tanár" bemutatása. A következő rövid interjúnk Fodor Tibor tanár úrral készült, aki a fizika tantárgyat tanítja szeptembertől iskolánkban. 

Miért választotta a tanári pályát? 

Már ötödikes korom óta korrepetáltam osztálytársaimat, illetve jó tanári példaképeim voltak.

Milyen tantárgyat tanít?

Fizikát tanítok.

Miért a Széchenyit választotta?

Idejártam négy évig, és nagyon nosztalgikus volt visszajönni, tanárként itt lenni.

Mit szeret szabadidejében csinálni?

Olvasni, rejtvényt fejteni, zenét hallgatni, illetve az unokáimmal tölteni el időt.

Van háziállata?

Igen, 4 kutyánk és 12 macskánk van.

Ha nem tanár lenne, milyen pályát választott volna?

Könyvtáros lettem volna, mert nagyon szeretem a könyveket.

Milyennek látja a széchenyis diákokat?

Minden osztály más és más, de minden osztályban találok tudásvágyra szomjazó diákot.

Ha lenne egy szuper ereje mit választana? Miért?

Egy időben egyszerre több helyen lenni, mert kevés idő áll rendelkezésemre, és sok mindent csinálnék egyszerre.

Köszönjük az interjút!

Jauck Vanda 10. C