Széchenyi - Diákszem: Tudtad, hogy ő is zenél?

Örömmel számoltunk be arról korábban a „Tudtad, hogy ő is zenél?” című rovatunk keretein belül, hogy iskolánkban vannak olyanok, akik a mindennapi tanulói tevékenységen túl a zene világában is megmutatják magukat. Büszkék vagyunk, hogy napjaink több ismert zenekarában volt széchenyista szerepel: a Punnany Massif egyik tagja, Meszi=Meszes Balázs, nálunk érettségizett; a Junkie Jack Flash frontembere, Pető Szabolcs egy évig szintén itt koptatta a padokat.

Most Hanzli Fannival, iskolánk 12. B osztályos tanulójával beszélgettem, aki a Lékkör formáció énekese. Ez az együttes egy új, feltörekvő generációhoz tartozik, akik folytatni szeretnék azt a hagyományt, mely szerint jelenleg Pécs Magyarország könnyűzenei „bölcsője” – az az nagyon sok tehetséges zenekar innen indul.

Az együttes tagjai: Hanzli Fanni, Szentendrey Roland, Menyhárt Dániel Marcell és Barka Gergely (aki szintén széchenyista volt!).

Kezdjük egy klasszikus kérdéssel. Mióta énekelsz?

Tulajdonképpen általános iskola első osztályától. Akkoriban szolfézsórára jártam és zongorázni is tanultam. Egyszer szolfézsórán Dobrády Ákos egyik dalát énekeltük, és a szolfézs tanárnő (Ági néni) felfigyelt rám, és elkezdett velem külön is foglalkozni.

Aztán komolyabban 6-7. osztályos korom óta járok énektanárhoz, Kemény Henriette tanárnőhöz.

Kit tartasz zenei példaképednek?

Húúú. Nagyon sok zenei példaképem van. Mindazon kedvenc együttesek és énekesnőjük példaértékűek számomra, akik megfelelő értékrenddel bírnak. Ha mégis ki kellene valakit emelnem, akkor a Paramore együttest és énekesnőjüket, Hayley Williamst emelném ki.

Hogyan alakult ki a mai formációd, a Lékkör nevű zenekar?

A zenekar létrejötte elsősorban Szentendrey Rolandnak (ő a zenekar dobosa) köszönhető. Egy általános iskolába jártunk, s még onnan emlékezett rá, hogy ki vagyok, és hogy énekelek. A másik két zenekari taggal, Barka Gergellyel és Menyhárt Dániellel pedig már korábban zenélt együtt különböző formációkban. Amikor a jelenlegi együttes ötlete megfogalmazódott benne, akkor engem megkeresett facebookon, s én örömmel csatlakoztam hozzájuk. Így alakultunk meg 2014-ben.

Miért Lékkör lett a nevetek?

Mindenképpen magyar nevet akartunk, mivel magyar szövegekkel akarunk dolgozni. Először ötleteltünk, majd valahogy felmerült ez a szó, és mindenkinek tetszett, mert van benne szóvicc, magyar és eredeti. Úgyhogy emellett döntöttünk.

Hogyan jellemeznéd a zenéteket?

Alternatív rockzenének mondjuk, mivel ezt ma már rá lehet húzni mindenre ☺. De kísérletezünk, szeretnénk különféle műfajba is belekóstolni még.

Van-e a magyar zeneéletben olyan egyéniség vagy zenekar, akinek inspiráló hatását elismeritek?

Valójában nagyon sok zenekart hallgatunk, és van egy-egy ötlet, amire különösen felfigyelünk, de mindig igyekszünk kerülni a másolás veszélyét is. Ha konkrét zenekart kell megneveznem, akkor az Elefánt és az Esti Kornél nevű bandákat emelném ki. Ugyanakkor nagyon sok műfajban hallgatunk zenét, és az elektronikus műfajban is megragad bennünket sok mozzanat.

Hogyan zajlik egy új dal „megszületése”?

Menyhárt Dani hozza legtöbbször az alapot, ő már régóta ír verseket. Általában megmutatja az elképzelését a gitáron, és ezt az alapot közösen fejlesztjük tovább. Természetesen olyan is van, amikor más hoz egy dallamötletet, és akkor annak veselkedünk neki. Nagyon sokféleképpen jön létre egy-egy szám: van, mikor a szöveg születik meg előbb, aztán rádolgozzuk a zenét, máskor meg a dallam ragad meg bennünket előbb, s készül hozzá a vers. De olyan is előfordult már, hogy egymástól függetlenül kipattant egy szöveg és egy dallam valamelyikünk fejéből, és ezt a kettőt illesztettük össze.

Hány saját számotok van?

Saját számunk 12 van, de játszunk feldolgozásokat is.

Van köztük kedvenced?

Nagyon sok kedvencem van. De kiemelem a legújabbat, a Szimbiózis címűt, mely, sajnos, nem kerülhetett fel a kislemezünkre, mivel annyira friss, hogy már a készületek után született.

Mit tartasz eddigi legnagyobb sikereteknek?

A legnagyobb sikerünk, hogy el tudjuk viselni egymást ☺. De komolyra fordítva a szót: kétszer is fel tudtunk lépni az Est Caféban az Odett előzenekaraként, alkalmanként kb. 40 perces műsorral. És természetesen a lemezbemutatónk is nagyszerűen sikeredett a közelmúltban (2016. november 24.). A Nappaliban szép számú közönség előtt mutathattuk meg magunkat.

Voltam veletek a Helikonon, és azóta nagy kedvelője vagyok a zenekarnak, előadói személyiségednek. Ugyanis ott hallottam a Délibáb című versenyszámotokat, és az abszolút beszippantott. De ahogy láttam, nem csak engem, hanem az egyik zsűritagot is, Novák Pétert, aki oda is ment hozzátok, és külön gratulált nektek. Emlékszel még, mit mondott? Milyen érzés volt látni az Ő lelkesedését?

Nem emlékszem már rá teljesen, tetszett neki úgy összességében, amit csináltunk. De mintha elsősorban a dalszöveget dicsérte volna.
Természetesen nagyon meglepődtünk és jólesett, amikor a produkciónk végén egy zsűritag felállt, és odajött hozzánk, főleg, hogy a kategóriafelelős Novák Péter volt az. Ugyanis, őszintén szólva, az előadás közben nem nagyon figyeltünk a zsűrire, a reakciójukra; már annak is örültünk, hogy egy ilyen remek lehetőséget kaptunk, hogy felléphettünk egy másik városban.

Milyen terve van a zenekarnak a jövőre nézve? És van-e külön utad is, melyet elképzelsz a gimnázium befejezése után?

Képlékeny még minden. Nyilván tervezzük, hogy minél több felületen megjelenjünk az interneten single számokkal. Most december fejezzük be egy videoklip forgatását, ami az Üvegház című dalunkra épül, ennek egyébként a koncepciója, életérzése úgy írható le, hogy „a városi nyüzsgésből a természet felé”. 2017 januárjában mi is láthatók/hallhatók leszünk a Made in Pécs Fesztiválon. De ha a távolabbi jövőt akarom érzékeltetni, akkor azt a célt emelném ki, hogy sikeres fesztiválzenekarrá akarunk válni, akiket mindenfelé meghívnak.
Saját út? Tavasszal még terveztem, hogy a gimnázium után a Kőbányai Zenei Stúdióba próbálok bekerülni, hogy ott fejlesszem magamat. Időközben azonban rájöttem, hogy még nagyon kötődöm Pécshez, a családomhoz, az együtteshez. Most nehéz lenne elszakadni. Anyukám biztat azzal, hogy később is lehet alkalmam a Stúdióba jelentkezni, amikor készen állok már az elszakadásra - addig erősödöm minden szempontból. És én örülök, hogy ezzel támogat, tud az én fejemmel gondolkodni, tisztában van azzal, hogy mit érzek – nagyon jó a kapcsolatunk.

Első kislemezetek címe Súlytalan. Miért ez a címe és miért ezek a számok kerültek bele?

Ezzel a címmel lett volna egy dalunk, de nem született meg, megrekedt a tervezés szintjén. Viszont a „Súlytalan” szó nagyon tetszett, szerettük volna felhasználni sokféle értelmezhetősége miatt. Így adódott most ez alkalom.
A lemez létrehozására a készületek már februárban elkezdődtek. Az akkor már létező számokból „gazdálkodhattunk”. Ma nem biztos, hogy ezek a dalok kerültek volna rá, mert azóta sok újabb szerzeményünk született, sokat fejlődtünk, változtunk mi magunk is ez alatt a félév alatt. Mindezek ellenére elégedettek vagyunk első „gyermekünkkel”.

Ma már a művészet világában elképzelhetetlen a siker egy jó menedzsment nélkül. Ezzel Ti hogy álltok?

Menedzserünknek Kárai Bencét tekintjük. Ő mindannyiunk barátja, valójában lelkes amatőr ezen a téren, egy zenész-bölcsész. Nagyon „barátságosan” kezeli ezt a feladatot, nem szól bele semmibe, a tartalmi munkába, csak segít elintézni a papírmunkát, a szervezésekben támogat bennünket. Tudjuk, hogy egy nagyobb kapcsolatokkal rendelkező, profi menedzsment gyorsabban előre vinni bennünket, bejuttatni a „nagyok” világába, de mi ezt még nem szeretnénk. Nem szeretnénk még azt a szigorú irányítást, aminek túlságosan is célja az „üzlet”. Fiatalok vagyunk még, az út elején, a lelkesedést élvezzük még az egészben – és ehhez nagyon megfelel nekünk Bence ☺.

Közben nem tudok kibújni tanár bőrömből, és motoszkál bennem a kérdés: a sok fellépéshez tagadhatatlanul kapcsolódik az „éjszakai életbe” való belekóstolás is. Ez mennyire változtatott meg Téged?

Úgy tudtam alkalmazkodni hozzá, hogy mindig tudatosan ragaszkodtam a komfort zónámhoz. Ebből a szempontból viszonylag hagyományos értékrendem van, és ehhez igyekszem tartani magam. De ebben is óriási segítség a családom, főleg anyu. Ő mindig figyelmeztet, amikor érzi, hogy túlpörgöm magam. Szól, hogy most lassítanom kell egy kicsit, mert sokszor én magam nem érzem, hogy túlvállalom magam, de ő már látja. Egyébként nem érzem, hogy megváltoztam volna, és az is tök jó érzés, hogy a srácok is nagyon vigyáznak rám.

Mi lenne az a kérdés, amit Te feltennél magadnak?

Talán azt kérdezném: milyen lányként ás legfiatalabbként egy zenekarba tartozni?

Ez egy nagyon jó kérdés. Nos, mi a válaszod?

15 évesen kerültem a formációba, három olyan srác közé, akik már valamennyire összeszokott csapatot alkottak, hiszen játszottak korábban együtt valamilyen felállásban. Hát kellett idő, míg összeszoktunk és megértettük egymás gondolkodásmódját. De most nagyon rendben vagyunk, és nagyon figyelünk egymásra.

Köszönöm az interjút, és arra kérlek, hogy köszönj el tőlünk valami jó kis sztorival!

Számomra a legemlékezetesebb, vicces pillanat még az első évünkben történt, amikor a Trafikban léptünk fel egy Open Mic esten. A műsor elején minden rendben zajlott, mígnem a „zuza” résznél leszakadt Dani (a gitáros) hevederje. Annyira meglepődtem, hogy kitört belőlem a nevetés. Szegény, fél lábon ugrálva gitározott tovább, én meg ahelyett, hogy segítettem volna rajta, csak nevettem tovább. Azért, dicséretére legyen mondva, ügyesen megoldotta egyedül is a helyzetet. Ja, és a legjobb az egészben, hogy még videófelvétel is készült róla.