Ő is Széchenyista volt - interjú Nagy Judittal

A pályaorientációs napon volt széchenyista diákok is ellátogattak iskolánkba és bemutatták a szakmájukat a mostani tanulóknak. Velük készül most sorozatunk. Következő interjúnkban Nagy Juditot ismerhetitek meg, aki jogászként dolgozik.

Mikor járt az iskolánkba? 

- 2006-2010 között, 2010-ben érettségiztem.

Milyen sztorit tudna elmesélni az itt töltött időkből? 

- Szerintem a legérdekesebb pillanataink a szecskaavatón voltak. Szóval azt gondolom, hogy az a legviccesebb sztorim a 4 évem alatt. A legszebb élményem a szalagavató. De így konkrét történetet nem tudnék elmesélni.

Miért választotta a jelenlegi pályáját? 

- Azért választottam a jelenlegi pályámat, mert 10 évesen előjött egy probléma, nevezhetjük “családi traumának”. A szüleimnek ügyvédet kellett fogadnia, és ez engem annyira megihletett, hogy már akkor eldöntöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, de akkor még gyerekfejjel nem tudtam pontosan, hogy mit jelent. A későbbiekben forrott ez ki bennem, és ezekkel az elképzelésekkel mentem tovább a felsőoktatásba.  

Milyen élményei vannak a munkájával kapcsolatban? 

- Nagyon sok jó és pozitív élményem van, de azért, persze, a negatív tapasztalatokról sem tudok megfeledkezni, mert vannak olyan ügyfelek, akiknek elképesztő elképzeléseik vannak, és az ilyenek mellé elég nehéz a nevemet adni, de nem is szoktam. 

Mit üzen a mai széchenyistáknak? 

- Az, ami elsőnek eszembe jut, az az, hogy szerintem legyenek büszkék arra, hogy ide jártak/járhatnak. Az elmúlt 12 évben, amióta leérettségiztem, eddig még soha nem jött elő negatív tapasztalat, hogy idejártam. Magyarán szólva mindig jó szívvel gondoltam vissza az iskolára.

Ők is Széchenyisták voltak - Interjú Kovács Péterrel és Bukovics Dominikkal

A pályaorientációs napon volt széchenyista diákok is ellátogattak iskolánkba és bemutatták a szakmájukat a mostani tanulóknak. Velük készül most sorozatunk. Következő interjúnkban Kovács Pétert és Bukovics Dominikot ismerhetitek meg, akik a biztosítási szakmában dolgoznak. 

- Mikor jártatok ide?
Peti: 2013-2017 között.
Dominik: 2014-2017-ig.
- Milyen szakra jártatok?
Peti: - Rendészet tagozat, gimis osztályba.
Dominik: - Autószerelő szakközép.
- Egy emlék a széchenyis évekből?
Peti: - Jöttünk haza Szerbiából, foci kupáról, és kiesett a busz kereke, sokat kellett várni mire megjavították. 

- Dominik: Az osztálykirándulás a GP-Ring gokartpályán jó nap volt.
- Hova mentetek tovább a Széchenyi után?
Peti: - Magyar Nemzeti Banknál két pénzügyi vizsgát tettem le.
Dominik: - Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karra jártam.
- Milyen munkátok van most?
- Mindketten pénzügyi tanácsadók vagyunk. Jelenleg az Uniqa Biztosítónál dolgozunk vezetői pozícióban.

Miért választottad a jelenlegi pályád? 

Peti: - Igazából a jó kereseti lehetőség miatt, és közben az embereknek is segíthetek.

Milyen élményeid vannak a munkáddal kapcsolatban? 

Peti: - Jó érzés, hogy rengeteg embernek tudtam már spórolni, megoldani az anyagi jellegű céljaikat nehéz helyzetben is.
- Mit üzennétek a mai diákoknak?
Peti: - Senki véleménye ne érdekeljen, mindig csak a saját fejed után menj!
Dominik: - Nem baj, ha kilógsz a sorból, lehet, hogy a sorral van a baj!

Ő is Széchenyista volt - interjú Perecz Brigittával

A pályaorientációs napon volt széchenyista diákok is ellátogattak iskolánkba, és bemutatták a szakmájukat a mostani tanulóknak. Velük készül most sorozatunk. Az alábbi interjúnkban Perecz Brigittát ismerhetitek meg, aki gyógytornászként dolgozik. 

 

- Mikor jártál a Széchenyibe?

2009-2014. között angol nyelvi tagozatos humán osztályba.

- Milyen emlékeid vannak az iskoláról?

Sok jó és érdekes emlékem van. Azt gondolom, hogy az a jó a Széchenyiben, hogy sok érdekes egyéniség járhat ide. Az én osztályom különösen ilyen volt nekem.

- Van esetleg egy jó sztorid az itt megélt 5 évből?

Elég színes és izgalmas 5 év volt. Ha jól emlékszem, én már odajártam, mikor indult az első belügyi rendészeti osztály. Volt egyszer ezért egy rendészeti bemutató, ami után valamiért be volt zárva az iskola főbejárata, és nem tudtunk kimenni, elég nagy mennyiségben összegyűltünk a kapuknál, amikor jött Burián Gábor igazgatóhelyettes úr, hogy legyünk már türelemmel, mindjárt kinyitják a kapukat. Ekkor valamely nálam bátrabb diák elkiáltotta magát, hogy „Hókuszpók, engedj ki minket!”.

- Hogyan választottál életcélt és pályát magadnak?

Egészen kiskorom óta jártam dzsúdóra, az egyik edző a nagybácsim volt (azért vittek    anno a szüleim dzsúdózni, mert indokolatlanul (később kiderült, hogy „disz”-es vagyok, és már tudjuk, hogy ez a zavar a tanulási nehézségen túl ezeket a dolgokat is tudja befolyásolni) topa kisgyerek voltam, tényleg nullához közelített az egyensúlyom meg a koordinációm, és a két dzsúdós bácsikám javasolta a szüleimnek, hogy vigyenek le edzésre, mert ha mást nem is, de azt megtanítják, hogy hogyan essek úgy, hogy ne törjem össze magam 😊. Szerettem masszírozni edzéstársaimat, és akkoriban, olyan általános iskola végén úgy voltam vele, hogy majd masszőr leszek. De azt mondta a nagybácsim, hogy nézzem meg, mit csinál egy gyógytornász, mert az főiskolai képzés, és hátha jobban járnék vele. Ezt meg is tettem, és megtetszett az, amit láttam róla, ahogy újra tanítanak járni embereket, meg ilyenek. Szóval, így el is döntöttem, hogy akkor gyógytornász leszek, és utána minden döntést igyekeztem úgy meghozni, hogy ez megtörténjen, végül 2018-ban megszereztem a diplomám.

- Hogyan érzed magad a választott munkádban? 

Nagyon jól. Egyetem alatt rájöttem, hogy a neurológia fizio áll hozzám a legközelebb (korábban azt gondoltam, hogy a trauma lesz az), mert minden beteg más, mindenki egy egyedi kihívás. Valamint az egész szakma egy rendkívüli hivatás. Éppen most, amikor ezeket a kérdéseket válaszolom meg, volt bent a dystoniás kislány, akiről az előadásomban meséltem, már jár segédeszköz nélkül.

- Mesélnél egy érdekes epizódot a munkádból?

Azon az osztályon, ahol én dolgozom rengeteg érdekes eset van. Nem is érdekességet  emelnék ki, hanem egy motiváló beteget. Szeptember végén részt vettem egy konferencián, ahol az egyik előadás egy esettanulmány volt egy hölgy betegről, akinek a rehabilitációja 270 napig tartott. Már az első dia után tudtam, hogy az esettanulmány szereplőjének én voltam az osztályon a rehabilitáció előtt a gyógytornásza. Ezt a hölgyet kétszer küldtük rehabra mert egyszer visszaromlott, és újra kezelést kellett nálunk kapnia. Tehát a hölgynek egyszer jelentkeztek a tünetei, lebénult; voltak a szövődményi az osztályon jobb-rosszabb napjai, aztán felálltunk, elmehetett rehabra de romlott az állapota,  visszajött az osztályra, ahol megint szinte a nulláról jutottunk el odáig, hogy ismét mehetett rehabilitációra. Ott még több hónapig még küzdött, hogy egy mankó segítségével, de önállóan haza tudjon menni. Mindezt a koronavírus járvány alatt, a  családjától távol. Szerintem egy igazi hős a néni, de nem csak ő, hanem mindegyik más beteg, aki napi szinten küzd azért, hogy az osztályon újra talpra álljon.

- Milyen érzés volt újra jelen lenni régi iskoládban már, mint előadó?

Nosztalgikus 😊 Érdekes volt látni, hogy a 25-ös teremből, ahol nekem első évben heti  13 angol órám volt, most étkező lett. Furcsa volt, hogy a 49-esben volt az előadás, ami régen a mi osztálytermünk volt, kicsit le is ültem volna a helyemre. Illetve hát rájöttem, hogy 2014 óta, mióta elballagtam, mennyi minden történt és mennyi minden változott.

- Mit üzensz a jelen széchenyistáinak?

Azt hiszem azt, hogy próbálják tartani a kapcsolatot majd az osztálytársaikkal meg a  tanárokkal, ha lehet. Most, hogy itt jártam és visszaemlékszem (illetve itthon nézegetem a képeket, hogy tudjak válaszolni a kérdésekre), a Széchenyi tipikusan az érdekes emberek gyűjtőhelye volt, mind diákok, mind a tanárok szemszögéből. És jó dolog ezeket a kapcsolatokat emlékeket fenntartani/megtartani.

 

 

Ő is Széchenyista volt - interjú Peczelák Patríciával

A pályaorientációs napon volt széchenyista diákok is ellátogattak iskolánkba, és bemutatták a szakmájukat a mostani tanulóknak. Velük készül most sorozatunk. Az alábbi interjúnkban Peczelák Patríciát ismerhetitek meg, aki  mentőtiszt hallgató jelenleg. 

Mikor jártál az iskolánkba?

2012-2016. között.

Milyen szakon vagy tagozaton tanultál? 

Belügyi rendészeti osztályban.

Milyen sztorit tudnál elmesélni az itt töltött időből?

A kilencedik kicsit nehezen ment, de aztán sikerült felvenni a suli pörgő életstílusát. Rengeteg program van egész évben, melyen a diákok tanulhatnak mindig valami újat. Ezeken a programokon jómagam is tettem szert olyan tudásra, melyet a mai napig alkalmazok az életben. Kifejezett nagy sztorim nincs, amit rendszeresen felemlegetnék, esetleg a közösségi szolgálat, hiszen annak köszönhetően voltam 6 évig önkéntes tűzoltó, mely akkoriban nagyon fontos volt számomra. Már a gimis évek alatt elkezdtem, és amíg a többiek örültek a téli szünetben a bejglinek, addig én szolgálatot vállaltam, külföldi gyakorlatokra jártam. 

Miért választottad a jelenlegi pályádat?

Mindig is segíteni akartam az embereknek. Már általánosban érdeklődtem az egészségügy iránt, de akkoriban az orvosi pálya számomra elérhetetlennek tűnt. B tervként jött a rendőri pálya, hisz ott is segíthetünk az embereknek, de valami hiányzott, nem éreztem egésznek az életem, erre a problémára is a közösségi szolgálat volt a kulcs, amit a tűzoltóságon töltöttem. Nem voltunk sokan, volt pár alkalom, amikor elsősegélyt tanítottak nekünk, és igazándiból valahol ott lettem szerelmes az egészségügybe, egészen pontosan a mentős létbe. Miután önkéntes tűzoltó lettem, mélyebb betekintést is nyerhettem a mentők életébe, és ez azóta is tartó szerelem. Jelenleg fő állásban a pécsi sürgősségi osztályon dolgozom mentőápolóként, emellett mentőtiszti tanulmányaimat is folytatom, és ha időm engedi, akkor vállalok mentőszolgálatot a fővárosban is. 

Milyen élményeid vannak a munkáddal kapcsolatban?

Először a sziréna hangját említeném meg, mert akárhányszor mentőautóba ülök, mindig ugyanolyan érzés, mintha először tenném. Ugyanaz a libabőr, ugyanaz az extázis, imádom! Aki mentős létre adja a fejét, sajnos számolnia kell azzal, hogy sok gonoszságot, sok gyomorforgató dolgot fog látni, de mint mindennek ennek is két oldala van.

Az oxiológiának megvan a maga szépsége is árnyoldala is. A mi munkánk pont olyan, ahol hirtelen lehet nagyot segíteni azokon, akik a legnagyobb jóllétük kellős közepén hirtelen rosszul lesznek vagy megsérülnek. Egy jól elvégzett feladat a betegnek is jó és nekünk is sokat visszaad. 

Mit üzenbnél a mai széchenyistáknak?

Hetzmann doktor szavajárásával üzennék, miszerint „Készülj keményen, hogy a harcot könnyedén vívd meg!”

Bármi is akarsz lenni az életben, tégy meg érte mindent és olyan munkát válassz, amit nem munkának fogsz fel, mert imádod csinálni. Használjatok ki minden lehetőséget, amit iskola nyújt számotokra és minden percet, amit az iskolában tölthettek, mert eljön egyszer a pillanat amikor visszasírjátok az iskolapadot. Tiszteljétek tanáraitokat, mert ők is csak jót akarnak nektek, hiszen Ők azok, akik a szüleitek mellett támogatnak titeket. Kívánok minden végzősnek és leendő végzősnek sikeres pályaválasztást!

Ők is Széchenyisták voltak- interjú Varga Tamással és Király Bálinttal

A pályaorientációs napon volt széchenyista diákok is ellátogattak iskolánkba és bemutatták a szakmájukat a mostani tanulóknak. Velük készül most sorozatunk. Következő interjúnkban Varga Tamást (tűzoltó) és Király Bálintot (rendőr) ismerhetitek meg, akik osztálytársak voltak, és a barátságuk a mai napig tart. 

Az osztálytabló alatt

Mikor jártatok az iskolánkba? 

- Tamás: Mindketten 2012-2016-ig, informatika tagozatra jártunk gimis osztályba, osztálytársak voltunk. Sőt már általános iskolás korunktól egy osztályba jártunk, azóta vagyunk barátok is.

- Bálint: Eredetileg a rendészeti szakra szerettem volna felvételt nyerni, de végül az informatika szakot kezdtem el, amit később sem bántam meg. A mai napig hasznát veszem mindannak, amit akkor tanultam informatikából emelt óraszámban.

Milyen sztorit tudnátok elmesélni az itt töltött időkből?

- Tamás: Nehéz kiemelni egy dolgot, de talán a legviccesebb emlékeim az informatika órákkal kapcsolatosak. Rájöttünk, hogy hogyan tudjuk elérni, hogy a gép "kék halált" dobjon, és ne kelljen dolgozni, vagy épp dolgozatot írni. Persze, ezt a Tanárnő is nagyon jól tudta, de voltunk annyira szerethető és egyébként tisztelettudó diákok, hogy ez bizonyos alkalmanként még bele is fért. 😂 Azért azt hozzá kell tenni, hogy nem voltunk gyengék informatikából, ez nem okozott nekünk hátrányt. 😅 Erre mindig nevetve emlékszem vissza.

Miért választottad a jelenlegi pályádat?

- Bálint: A családunkban mindenki rendőr volt vagy jelenleg is az, így nem volt nehéz a választás. A rengeteg izgalmas sztori, amit nap mint nap hallottam itthon, csak még jobban megerősítette bennem, hogy milyen hivatást is válasszak magamnak.

- Tamás: Azért lettem tűzoltó, mert  olyasvalamivel szerettem volna foglalkozni, ami kihívást jelent és amivel segíthetek másokon.

Milyen élményeid vannak a munkáddal kapcsolatosan?

- Tamás: Megszámlálhatatlan élményem van, de mindig azok a legjobbak, amikor az emberek hálásak nekem.

- Bálint: Nagyon sok jó élményem van, de sajnos nagyon sokról nem mesélhetek. Az mindig jó érzés, ha munkám során segíthetek valakinek. Minden nap tartogat valami újat. Szerencsére nincs soha ugyanolyan szolgálat.

Mit üzennél a mai Széchenyistáknak?

- Tamás: Merjetek önmagatok lenni, soha ne szégyelljétek!

- Bálint: Tanuljanak sokat ahhoz, hogy később ott, és azt tanulhassák, amit valóban szeretnének. "Válassz olyan munkát, amit szeretsz, és egy napot sem kell dolgoznod az életedben." - Confucius

Ő is Széchenyista volt - interjú Kis Lászlóval

A pályaorientációs napon volt széchenyista diákok is ellátogattak iskolánkba és bemutatták a szakmájukat a mostani tanulóknak. Velük készül most sorozatunk. Második interjúnkban Kis Lászlót ismerhetitek meg, aki mentőápolóként dolgozik. 

Az osztálytablóval

-Mikor jártál az iskolába?

2015-2020-ig, belügyi-rendészeti gimis osztályba jártam.

-Tudnál mesélni valamilyen sztorit az itt töltött időkből vagy a szakmáddal kapcsolatosan?

Nagyon jók voltak a könyvtári éjszakák itt az iskolában. Azok alatt az  évek alatt, amíg idejártam, szinte mindegyiken részt vettem, egyszer nyertünk is a csapatommal.

A szakmámmal kapcsolatosan tudok kicsit többet is mesélni.

Egyszer, talán 10. osztályos lehettem, amikor hazafelé tartva egy csúnya autóbalesetbe botlottam.  2 autó az árokban volt, egy pedig az úton állt és nagyon össze volt törve, a sofőr pedig beszorult a roncsba. Mivel már akkor mentőtiszt szerettem volna lenni és járatos voltam az elsősegélynyújtásban, így azonnal odafutottam és megkezdtem az ellátását. Nagyon össze volt törve a kocsi, így be kellett másznom a roncsba, hogy hozzáférjek, majd ott is maradtam rögzíteni a nyaki gerincét, amíg ki nem vágták a tűzoltók. A történetben a csavar akkor jött, amikor kiértek a mentősök, és egy ismerős arcot pillantottam meg: Rudolf Zoltán tanár urat. Ő ugyanis a sulin kívül mentőápoló is. Ez egy nagyon maradandó élmény volt nekem, és örülök, hogy a sulihoz is kötődik. 

Másik sztori:

Van néha, hogy eltűnt emberek keresésében is részt veszünk, ha éppen a terep nehezen járható, vagy nagy esély van rá, hogy tűzoltói tudásra lesz szükség a sérült megtalálásakor. Egyszer Pécstől Palkonyán keresztül egészen Harkányig kutattunk egy személy után, míg egy lakáshoz vezettek a nyomok, illetve a kereső kutyák szimata. Gyanítható volt, hogy bent van az illető, ám nem adott életjelet magáról, így indokolt volt bejutni hozzá. Jött is egy zárszakértő, aki percek alatt KIFÚRTA a zárat, (hatalmas zajjal), így bejutottunk a lakásba. Ekkor jött a meglepetés.... a majdnem félórás, üvöltözés, dörömbölés, fúrás-faragás, csengetés valahogy nem volt elég ahhoz, hogy felkeltse mély álmából az embert, akit kerestünk. Igen, ő bent aludta legédesebb álmát. Körülbelűl 50 fő áldozta szabadidejét, többórás munkáját, fáradtságát erre, így akkor annyira nem nevettünk, de azért érdekes. hogy néha a semmiért mekkora felhajtást tudnak csinálni az emberek.

-Miért választottad a jelenlegi pályádat?

Gyerekkorom óta szerettem volna mentőápolóként dolgozni. A fő motivációm talán az adrenalinéhség volt, és hogy gyorsan lehet nagyot segíteni másokon. Rudolf Zoltán tanár úrra is felnéztem. 

-Milyen élményeid vannak a munkáddal kapcsolatban?

Hogy ha kell. akkor ott vannak az embertársaink és segítenek. Összetartóbb a társadalom, mint amit néha gondolnánk.

-Mit üzennél a mai Széchenyistáknak?

Legyenek nyitottabbak és tűzzenek ki maguk elé már 9-ben egy célt, ne úgy üljenek az iskolapadban több éven keresztül, hogy közben nem terveznek.

Ő is Széchenyista volt - Interjú Simon Rékával

A pályaorientációs napon volt széchenyista diákok is ellátogattak iskolánkba és bemutatták a szakmájukat a mostani tanulóknak. Velük készül most interjúsorozatunk. Elsőként Simon Rékát ismerhetitek meg, aki gyógymasszőrként dolgozik. 

Mikor jártál az iskolánkba? 

2012-2016-ig jártam a Széchenyibe.

Milyen tagozaton?

Belügyi rendészeti szakra jártam gimis osztályba.

Milyen sztorit tudnál elmesélni az itt töltött időkből?

Húha. Ez fogós kérdés. Szerintem a mi osztályunk egy nyugis osztály volt. Nagyon extra sztori most nem jut eszembe, én imádtam röplabdázni járni, illetve a közösségi szolgálatot nagyon szerettem. A tűzoltóságra jártunk, na ott volt pár sztori, rengeteg dolgot tanultunk, nagyon jó kapcsolatokat építettünk. Ami hatással van a jelenlegi életemre is, az a vállalkozásom fantázia neve (Jul-Chee) ami a Széchenyis padsorokban (pontosan a 33-as terem utolsó padsorában) született meg, és ezt tudtam alkalmazni a jelenlegi életemben is.

Miért választottad a jelenlegi pályád? 

Én rendőr szerettem volna lenni, aztán tűzoltó. Ma már jobbnak látom, hogy nem ebbe az irányba mentem. Sajnos, a felvételinél behozták, hogy már az egyetemre való bejutáshoz is kell nyelvvizsga, és nem igazán voltam jó a nyelvekben, ezért elengedtem ezt a dolgot. Mivel ez a szakma is érdekelt és nagy kosárlabda rajongó vagyok, úgy döntöttem, akkor szeretnék sportmasszőr lenni. Végül gyógymasszőr lettem. Arra gondoltam, a későbbiekben sportolóknál el tudok majd helyezkedni. Sajnos, ez a mondás is igaz, hogy "Ember tervez, Isten végez". Viszont teljesen meg vagyok elégedve azzal, ami most van, illetve még lehet fejleszteni a szakmán belül magamat. 

Milyen élményeid vannak a munkáddal kapcsolatban? 

Rengeteg élményem van. Most lesz 4 éve, hogy gyógymasszőrként dolgozok a szakmában. Szerencsésnek mondhatom magam, mert elég sok tapasztalatot gyűjtöttem ez idő alatt. Jó érzés másokon segíteni, még jobb, ha ezért megtisztelő dicséreteket lehet bezsebelni. Nehéz emberekkel foglalkozni, de mindig van valami jó kis sztori, pletyka. Megtapasztaltam, milyen egy 4 csillagos szállodában dolgozni, mennyire szép és hangulatos környezetben van az ember. Illetve azt is, hogy milyen vállalkozónak lenni, melyiknek milyen előnyei és hátrányai vannak. Talán a legnagyobb élmény nem is teljesen a szakmabeli részhez kapcsolódik, inkább a covid alatt eltöltött idő adott sok élményt. Ugyanúgy dolgoztunk tovább a szállodában, csak vendégek nélkül (jó is volt a nyugi), és mindent csináltunk, minden pozícióba beleláttunk, megismertük az egész hotel területét, legapróbb részleteit, nagyon jó hangulatban telt az idő: a kerti traktorozástól kezdve a fürdőszobabontásig nagyon sok mindent kipróbáltam. 

Mit üzensz a mai széchenyistáknak?

Tudom, hogy ebben a korban nem szívesen tanul az ember, de igaz a mondás, hogy vissza fogják még sírni az iskolát. Erre mindenki csak utólag jön rá. Nagyon szívesen visszaülnék még 4 évet, hogy ne kelljen a felnőttlét nehézségeivel megküzdeni. Becsüljétek meg a sulit és tanáraitokat! Válasszátok azt a szakmát vagy bármilyen képzést, amit szívesen  is csináltok, akkor nem munka lesz, hanem egy hobby, szórakozás. Nem úgy fogtok bemenni, hogy "minek kell ezt csinálni", és állandóan csak gyomorgörcs van.