Újságunk hasábjain is szeretnénk megemlékezni a Magyar Kultúra Napjáról, ezért megkértük fiatal újságíróinkat, hogy válasszanak ki egy-egy személyiséget, aki reprezentálja számukra a magyar kultúrát és akár példaképként is tekintenek rája. Így jutottunk el a következő nagyszerű emberekhez, akik nélkül a magyar kultúra nem lenne jelenleg az, ami.
Regina:
A magyar kultúra sok személyt magával ragadott és nagyon nagy nevek felmerülhetnek bárkiben, de én Glücklich Vilmáról fogok beszámolni, mert nekem ő az egyik legnagyobb példaképem.
Cseh Tamás és Bereményi Géza
A zene pár
perces valóságokról szól. Tamás és Géza olyan pár perces valóságokat
teremtettek, amiket egy réteg borzasztóan értett. Valami magasztos célból lett
elrendelve, hogy ez a két fickó együtt alkosson. Nem énekeltek az élet nagy
dolgairól. A pillanat érzéseit írta meg Géza, Tamás meg egy szál gitáron
teremtette valósággá. Nem volt se jó énekes, se jó gitáros. De volt benne egy
fajta heroikus kiállás, amit a mai napig nem láttam senkinél sem. Nem
feltétlenül értette, miről szól egy dal. Ő is kereste a jelentését. Mindig
ezzel nyugtatta Géza bácsi Tamást a fellépések előtt: „Tamás! Nem te vagy a
fontos, hanem a dalok..”
Egyszer Tamás egy kocsmai beszélgetés során
rászólt Gézára, hogy:
- Géza, Te tulajdonképpen azért nem mersz kiállni, és előadni a dalokat, mert félsz a daloktól. Te egy gyáva ember vagy!
Erre jött a válasza, hogy:
- Igen, Tamás, egy gyáva ember vagyok. De én meg arra jöttem rá, hogy egy dal jelentésére nagyjából 5-10 év után jössz rá. Tehát te tudattalan vagy!
Erre ismét Tamás
- Tulajdonképpen igazad van..
Tehát egy gyáva és egy tudattalan barátsága szülte meg a dalokat.
Tamás idén
lenne 79 éves. A dalain át annyira megismertem, hogy ha élne, egész nyugodtan
tegeződnék vele, és ugyanígy Tamásnak hívnám. Ő pedig nem venné zokon az effajta
tegeződést. Nincs már köztünk a cigarettafüst mögül kikandikáló, hunyorgó,
kíváncsi tekintete, ami miatt minden második lány szerelmes volt belé. Nem
játszik senki sem a Bakonyban indiánjátékot. A Másik Jancsi meg egyedül
muzsikál tovább. Ha ő nem is, de a dalai örökérvényűek. A párperces
valóságainak mindig lesz mondanivalója….
Bereményi
ezzel a verssel búcsúztatta Tamást:
A túlélő dala
Amióta elmentél,
éppen január van,
Én itt vagyok betűzve az
éppen-januárban.
Amióta elmentél, csupa kicsi most van,
Fel és alá loholok rácsokmenti
mostban.
Loholok és lihegek, nem több vagyok
ennél,
Sorrácsok közt iszkoló, mióta
elmentél.
Amióta elmentél bágyadt kenyérharc van,
Vadászcsapat vagyunk mind szikár barlangrajzban.
Míg mielőtt elmentél az igazság
veszély volt,
Mára már észrevétlen kicsike
szégyenfolt.
Nem és nem megyek én el, ezt még
végignézem,
Amíg nincsen ez a vész egész végig
készen.
Ajánlás:
Jó Január Hercege, én ezt azért írtam,
Értesülése legyen annak,
Aki kint van.
Jó Január Hercege, ezt azért is írtam,
Megnyugvása hogy legyen annak,
Ami bent van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése