2023. május 10., szerda

Zöld nap

Idén is megrendezésre került a Zöld nap, ahol a főszerep a 12-eseké volt. A DÖK- tagjainak segítségével a végzős évfolyamot vicces feladatok elé állítottuk, melyeket igen kreatívan sikerült elvégezniük. 


A program több megmérettetésből állt. Fizikai és szellemi jelenlétet igénylő feladatokat adtunk a diákoknak, melyek elég szórakoztatóra sikerültek.
A feladatok közt volt gyorsasági verseny, ahol Misi bácsi hozzájárulásával 4 diák megmérkőzhetett egymással egy pizzaevő versenyen. A feladat nehézsége abban rejtőzött, hogy kéz és egyéb segítség nélkül kellett elfogyasztaniuk az ételt.



A szoborjáték egy kis kreativitást igénylő feladat volt, mivel osztályonként egy megadott szituációt kellett prezentálnia az diákoknak a zsűri előtt. Több-kevesebb sikerrel a bíráknak sikerült kitalálni a bemutatott helyzetet.


A szervezőknek sikerült egy elég izzasztó feladatot is kitalálni az évfolyam számára. Év elején gólyaavatáson is a műsorlistán volt ez a feladat, melynek lényege, hogy az osztályoknak egy megadott színű ruhából minél többet kell szereznie az iskola területéről, majd azokat egy kiválasztott emberre feladni. A kreativitás itt is jelen volt, mivel nemcsak ruhákat és kiegészítőket alkalmaztak a diákok, de zöld padot, szobanövényt, ketchupos üveget, poroltót is beszerveztek a feladatba. A szürke szín lett idén a nyerő szín, mivel abból 35 db-t sikerült szerezni.

Több kvízt is adtunk az osztályoknak, melyek egyike egy ismeretségi teszt volt. Megnéztük, hogy a diákok mennyire ismerik az osztályfőnöküket, mind magánéleti, mind iskolai élet szempontjából. A tanárok  kapcsán egy vicces szófordulatokból álló feladatot is kapott az évfolyam. Véletlenszerű szavak használatával kellett egy általuk kiválasztott tanárt bemutatni. 


 A lányok legnagyobb bánatára a fiúk kipróbálhatták, hogy mennyire is van  szépérzékük és kézügyességük. Vászon vagy papír helyett a lányok arcára kellett "festeni". A végeredmény egyik lány arcán sem maradt sokáig. Talán jobb, ha a sminkelést nem a fiúk végzik.

Ezek a feladatok mellett voltak komolyabb tudást igénylők is. A diákoknak például muszáj volt használni a történelem-, matematika-, irodalomórán szerzett tudásukat. Zárásképpen páronkénti táncversenyt rendeztünk, majd egy közös táncot is lejtettünk.


A versenyt a 12. A osztály nyerte, nagy gratuláció nekik és az egész évfolyamnak egyaránt.


A végére pedig itt van pár kép.















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése