2023. november 4., szombat

Interjú Szabó Dániel tanár úrral

Elérkezett az idei tanév utolsó "új tanár" bemutatása. Ezért szomorúan, de egyben boldogan is mutatom be nektek Szabó Dániel tanár urat, aki szintén nem régiben fejezte be az egyetemi éveit és frissen érkezett hozzánk biológiát, történelmet tanítani. Számomra eléggé érdekes ez a tantárgy párosítás, de a tanár úrral folytatott beszélgetésem során rájöttem, hogy egyáltalán nem furcsa, de ti is megértitek, ha elolvassátok ezt a kis rövid interjút!:)

Hány évesen jött rá Ön, hogy  tanár szeretne lenni?

Már gyermekkoromtól fogva vonzerővel bírt számomra a tanárság, tudatos és egyértelmű döntéssé gimnáziumi éveim végén vált a dolog.

Miért pont ezt a szakterületet választotta?

Igazán unikális szakpárral rendelkezem, első ránézésre nagyon távol áll egymástól a két szak. Valójában mind a történelem, mind a biológia tantárgy középpontjában a logikus gondolkodás (a miértek, az ok-okozati kapcsolatok feltárása) áll. Továbbá a két szaktárgy ismerete egy sokkal komplexebb és sokszínűbb világképpel, gondolkodásmóddal ruház fel.

Mit szeret csinálni a szabadidejében? 

Szeretek olvasni, sorozatokat/filmeket nézni. Illetve a szabadban lenni, például kirándulni.

Eddig mi a véleménye a széchenyista diákokról?

 Csupa pozitívumot tudok kiemelni! Már az első órákon megtaláltam a diákokkal a közös hangot. A tanórákon jól együtt tudunk működni, jól együtt tudunk dolgozni. Tapasztalataim szerint a Széchenyiben halmozottan érvényes az az alapelv, miszerint a diákok úgy viszonyulnak hozzád, ahogyan te viszonyulsz hozzájuk. Azaz, amennyiben kellő nyitottsággal, megértéssel, korrektséggel és emberséggel fordulsz feléjük, ők pontosan ezt fogják neked visszaadni, viszonozni feléd.

Ha egy lakatlan szigetre kellene mennie, akkor mit vinne magával?

 Reméljük, nem kerül rá sor!:) Mivel praktikus gondolkodású ember vagyok, így valószínűleg csupa fontos és szükséges holmit vinnék.

Mindig is tanár szeretett volna lenni?

Őszintén szólva, igen!

Ha nem tanárként dolgozna, mivel foglalkozna legszívesebben?

Ez egy nagyon jó kérdés, annyi biztos, hogy szintén emberekkel foglalkoznék. Ennél messzemenőbb ötletem nincs, hiszen nagyon szeretek tanítani.

Mi motiválja a tanításban?

Az már önmagában nagyon motiváló, hogy a diákok szeretnek az óráimra járni. Továbbá az, hogy az órákon lelkesek, aktívak, gondolkodnak, kérdeznek vagy éppen kifejtik véleményüket, kiállnak magukért/egy célért/egy álláspontért, meghallgatják mások véleményét - ezek éppen azok a szempontok, amelyek a tanítás lényegét és értelmét adják. Így a felsoroltak okán, sok tanítványomra már most méltán büszke lehetek!

Van esetleg valami titkos szuperereje?:)

Jó megfigyelő és emberismerő vagyok. Ritka, hogy valami rejtve marad előttem...




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése