2017. október 26., csütörtök

Szavalóverseny a 9. évfolyamon

2017.10.25-én szerdán megrendezésre került a kilencedik évfolyamosok versmondó versenye. Mivel 2017-ben ünnepeljük Arany János születésének 200. évfordulóját, és ez az év Arany János-emlékév is, így ezen alkalomból idén csak az ő verseit adták elő a résztvevő diákok.


1. helyezett: Szabó Kinga (9/A)
2. helyezett: Barcsa Kata (9/C)
3. helyezett: Birkenstock Béla (9/C)

Gratulálunk a résztvevőknek!
Az első három helyezettel rövid riportot készítettünk.


Szabó Kinga (9/A)

Arany János: A betyár című versét adtam elő. Azért ezt választottam, mert általános iskolában egyszer már tanultam, így könnyebb volt. Ezelőtt már sokszor voltam szavalóversenyeken, és nagyon jól sikerültek. Azért indultam a versenyen, mert az osztályfőnököm megkérdezte, hogy ki szeretne menni, és felkeltette az érdeklődésemet, hiszen általános iskolában is többször voltam.
Kedvenc költőm Radnóti Miklós, tőle a legkedvesebb vers számomra a Nem tudhatom című. Az ajándékutalványon, amit nyertem Nicola Yoon: Minden, minden című könyvét fogom megvenni.

Barcsa Kata (9/C)

Én Arany Jánostól a Meddő órán című verset szavaltam el. Ha nem csak Arany Jánostól lehetett volna választani, akkor Radnótitól választottam volna egy verset. Sokszor voltam már szavalóversenyeken és értem már el első helyezést is. A kedvenc költőm Ady Endre, szeretem a verseit. Kedvelem Leiner Laura könyveit, sokat olvastam már tőle. A nyeremény könyvutalványon Leiner Laura új könyvét szeretném megvenni.


Birkenstock Béla (9/C)

Arany János: Egykori tanítványom emlékkönyvébe című verset adtam elő, melyet testvérem segítségével választottam ki. Sokat voltam szavalóversenyen a volt iskolámban és jó helyezéseket értem el rajtuk. Petőfi Sándor a kedvenc költőm, mert szimpatikus műveket ír. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése