Búcsúzunk

 

Kedden az iskolánk folyosóján megjelent egy kis emlékfal: fénykép és gyertya, fénykép alá írva – Szenczy Sándor 1965-2022.
Gondolom, sokan elmentetek mellette, és kíváncsi vagyok, hányan kérdeztetek rá, kerestetek rá, hogy ki ő. Hát nem napjaink influenszere, mégcsak nem is tiktoker vagy celeb. De ha valaki már hallott arról, hogy a világban történnek dolgok, ahonnan nem annyira az influenszerek jelentkeznek be – cunamik, földrengések, háborúk vagy csak simán mélyszegénység – nos, ott lehetett volna őt keresni. A Baptista Szeretetszolgálat alapítójaként a világban sok helyen megfordult, hogy segítsen; Észak-Koreától Haitiig. És segített magukra maradt gyerekeknek, éhező embereknek, hitükben megrendült, fiaikat elvesztett anyáknak. Nekünk/nektek mi közünk mindehhez? Az, hogy büszkék lehetünk arra, hogy közénk tartozott, hogy a világot járva bennünket is képviselt, hogy az ő égisze alatt iskolánk a Baptista Szeretetszolgálat intézménye lett. Sajnos, személyesen nem találkozhattatok vele, mert jó pár éve kialakult betegsége ebben megakadályozta. És higgyétek el, ez tényleg veszteség számotokra, mert személyisége, kisugárzása a vele való találkozást mindenki számára különleges hatásúvá tette.