Az új tanévben (is) bemutatjuk új tanárainkat. Elsőként Horváth Adél tanárnővel készítettünk interjút, aki biológiát tanít iskolánkban.
1. Miért választotta a tanári pályát?
A tanári pályához fűződő első élményeimet édesanyámnak köszönhetem. Ő ugyanis gyógypedagógusként olyan szemléletet képvisel, amely alapjaiban meghatározta a későbbi nézeteimet az iskoláról, a tanulásról és a tanításról. Példaképként állt előttem a diákok támogatásában, az egyéni képességeik kibontakoztatásában és a közösség építése iránti elköteleződésben. Az iskolai éveim során átélt pozitív és negatív tapasztalataim, a másokkal való együttműködés igénye és az általam tanított tantárgyak szeretete mind hozzájárultak ahhoz, hogy pedagógussá váljak.2. Miért pont a biológia-földrajz szakot választotta?
A biológia és a földrajz szeretete szintén a korai gyerekkori élményeimre vezethetők vissza. Az iskolai és családi kirándulások alkalmával a természet közelségének köszönhetően egyre érdeklődőbbé váltam a környezetem megismerésére. A békák, kígyók és lepkék tanulmányozása magával ragadott, így később örömmel tanultam azokról. A családi utazások során a természeti környezet gazdagsága, a kultúrák és az ember által épített környezet változatossága, sokfélesége ragadott magával. A középiskolában biológia-fizika tagozatosként lehetőségem nyílt arra, hogy elsajátítsam azt a természettudományos gondolkodást, amit később már magam kívántam továbbadni diákjaimnak.
3. Mit szeret a legjobban a biológiában?
A biológia segítségével választ kaptam azokra a kérdésekre, melyeket saját magam is megtapasztalhattam. Betekintést nyertem akár az emberi szív működésébe, a vírusok apró és rejtélyes világába és növények titkaiba is. Ugyanakkor még mindig izgalmasnak tartom azokat a rejtélyeket, melyekre még a biológia sem találta meg az egyértelmű választ.
4. Mivel foglalja le magát szabadidejében? Mik a hobbijai?
A legkedveltebb elfoglaltságaim közé tartozik a biciklizés, a főzés, és annak során az új receptek kipróbálása, továbbá a barátokkal való közös kirándulások, túrázások, amelyeken általában négylábú kedvenceink is részt vesznek.
5. Tart valamilyen háziállatot? Mi a kedvence?
Személyesen is megtapasztalhatom, hogy a kutya valóban az ember legjobb barátja. Egy erdélyi kopó, majd egy magyar vizsla volt a családunk kedvence. Jelenleg egy 4 éves, Károly nevű fekete-cser tacskó gazdája vagyok. Rengeteget kirándulunk és labdázunk, amit általában hangos ugatás kísér.
6. Ha nem a tanári pályát választotta volna, milyen munkát végezne?
Úgy gondolom, hogy biztosan szociális jellegű munkát végeznék, amelynek során másokkal kapcsolatban lehetek. Több évet is eltöltöttem a Máltai Szeretetszolgálat munkatársaként, ami megerősített abban, hogy nehezen tudnám magam elképzelni olyan pályán, ahol nem gyerekek között töltöm az időmet.
7. Hogy látja, milyenek az iskola diákjai?
Örömmel tölt el, hogy az iskolában a diákok kifejezetten érdeklődőek, nyitottak a biológia érdekességeinek megértésére, különösen azokkal a jelenségekkel kapcsolatban, melyek aktívan érintik mindennapjaikat, mint például az egészség témaköre. Izgalmasnak tartom azt a helyzetet is, amikor olyan tanulókkal találkozom, akik kevésbé tartják érdekesnek a tantárgyat. Célom ugyanis, hogy megtaláljam azokat az érdekességeket, melyek őket is motiválhatják. Az iskola tanulói jókedvűek, barátságosak és befogadók a tapasztalataim alapján.
8. Mi az, ami motiválja nap mint nap?
Alapvetően az iskolában minden egyes nap új izgalmakat, örömöket és kihívásokat nyújt számomra, ami meghatározza azt is, hogy a legtöbbször motiváltan indulok el otthonról. A tantárgy átadásának rengeteg lehetősége mindig motivációt jelent ahhoz, hogy felkészüljek az óráimra. Fontosnak tartom a mozgást és a szellemi kikapcsolódást, melyeket a hobbijaimon keresztül megvalósíthatok. A reggeli órákban ezek adnak motivációt és erőt ahhoz, hogy elindulhasson egy nehezebb nap is.
9. Mi a véleménye a telefonok beszedéséről? Mennyire nehezíti/könnyíti az oktatást?
Fontos, hogy a társas kapcsolataikat valódi kommunikációs helyzetekben, és ne kizárólag a virtuális térben alakítsák a fiatalok. Másrészt a tanuláshoz nélkülözhetetlen a figyelem irányításának a képessége és a tartós figyelem, amely nem a közösségi térre irányul, hanem a tanulás folyamatára. A telefonhasználat, sajnos, a figyelmi funkciók ellen is dolgozhat, ugyanakkor oktatási helyzetekben hasznosnak tartom a digitális eszközöket, így a telefon használatát is.
10. Van titkos alteregója?
Titkos alteregóm tudtommal nincs. Azonban kérek minden kedves diákot, hogy amennyiben megtalálja, kérem jelezze azt!
Kedves Tanárnő, köszönjük az interjút és nagyon sikeres napokat kívánunk a munkájában!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése