2025. szeptember 27., szombat

Gólyaavató 2025.

Idén is megrendezésre került a várva várt gólyaavató, ahol a kilencedikes osztályok vidám és kreatív feladatok során bizonyíthatták rátermettségüket.

A program az előzetes feladatok ellenőrzésével indult: az osztályok állateledelt gyűjtöttek, amelyet a létszámukhoz mérten hoztak el. Ezután következett az elvárt öltözet bemutatása – a lányok nyugdíjasoknak, a fiúk óvodásoknak öltöztek, ezen kívül pedig minden osztályban valakinek képviselnie kellett a Diákszem kabaláját, a nyulat.

A nap folyamán számos változatos feladat színesítette a programot:

  • osztálylogók bemutatása,
  • dicsőítő énekek előadása,
  • ügyességi játék pohárátadással,
  • kreatív láncfűzés kölesgolyóból és mazsolából,
  • célbalövés vízipisztollyal, ahol a palackokat kellett ledönteni.

A legfontosabb pillanat az ünnepélyes eskü volt, amikor a kilencedikesek hivatalosan is Széchenyis diákokká váltak. A program végül közös tánccal zárult, amelyen mindenki kisebb-nagyobb örömmel táncolt a zenére.

A szoros verseny eredménye:
1. helyezett: 9.D és 
9.C (holtversenyben)
2. helyezett: 9.A és 9.B (holtversenyben)

Az idei gólyanap is sok nevetéssel, izgalmas versengéssel és emlékezetes pillanatokkal gazdagította a kilencedikeseket és a felsőbb éveseket egyaránt.
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése