2026. február 24., kedd

Rejtélyek Éjszakája 2026. - Beszámoló

Február 5-én izgalmas és emlékezetes estét élhettek át a diákok a Rejtélyek Éjszakája – A Szökés programon, ahol egy estére minden résztvevő a képzeletbeli SZIG börtön falai közé került.

A történet szerint egy rossz döntés következményeként a csapatok rács mögé kerültek, és csak közös erővel, logikával és ügyességgel találhatták meg a kiutat. A cellák számos titkot rejtettek, a zárak és bilincsek komoly fejtörést okoztak, miközben minden perc számított. A résztvevőknek logikai, kutató és ügyességi feladatokat kellett megoldaniuk, miközben együttműködésük és kommunikációjuk is folyamatosan próbára lett téve.
A versenyre 20 darab, 4–5 fős csapat regisztrált, akik egymással mérhették össze tudásukat. A hangulat végig feszült, mégis lelkes és vidám volt: mindenki elszántan dolgozott azon, hogy sikerüljön megszöknie a börtönből.
Az este során 7 állomáson kellett feladatokat teljesíteniük a csapatoknak. Többek között a mosodában zoknikat válogattak, az étkezőben egy madzagra kötött csokis perecet kellett leharapniuk úgy, hogy a madzag a lábukhoz volt kötve, valamint egy cellából is ki kellett szabadulniuk egy alagúton keresztül. Egy börtönbandához is csatlakozniuk kellett, azonban csak az arra érdemesek nyerhették el a „gang” tagságát. Kopogós kódot és más titkos írásokat is meg kellett fejteniük ahhoz, hogy a végén rájöjjenek, miként lehetséges a szökés a SZIG börtönből. 
A győzelmet a 13.C osztály csapata szerezte meg, akik kiváló együttműködésükkel, gyors és logikus gondolkodásukkal, valamint ötletes megoldásaikkal emelkedtek ki a mezőnyből. Összehangolt munkájuknak és kitartásuknak köszönhetően megérdemelten hódították el az első helyet.


























 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése