2013. február 19., kedd

Farsangi összefoglaló


Múlt hét csütörtökön, amikor már kezdett lecsengeni a Valentin napi láz, a suliban a délután folyamán kezdett felpezsdülni a farsangi hangulat.
A két kilencedikes osztály két-két csoportra osztva kezdett bele a feladatok teljesítésébe. 
A jelmezek igen változatosak voltak, voltak igényesen kidolgozott remek öltözetek is, de volt, aki lazábban vette a dolgot és csak nyomokban lehetett sejteni, hogy valójában kinek a bőrébe is bújt. 
Az idei téma a híres emberek voltak; történelmi nagy személyek vagy olyasvalaki, aki, így vagy úgy, de nyomott hagyott bennünk. Így láthattam széchenyis változatát Chuck Norrisnak, Bruno Marsnak, Nofretetenek, Kleopátrának, Napoleonnak, Playboy nyuszi lányoknak és még sok-sok jellegzetes figurának, kiknek neve szinte mindenki számára ismert. 
A feladatok változatosak voltak, akadt táncverseny, kronológiai kirakós, puzzle, zene felismerés, fánkevés, ami idén gofrival valósult meg - és rengeteg feladat. 
A kihívások teljesítését már maga a technika is akadályozta, mert a mikrofon nem mindig akarta az igazat, így Pasku tanárnőnek volt, hogy torokból kellett levezényelnie dolgokat, és hát a youtube sem állt a délutáni mulatozás mellé. 
Másik részről viszont nehézséget okozott időnként a diákoknak elszabadult hangulata. De mindent összevetve, ahogyan láttam a diákok élvezték a programot, és egy remek délutáni kikapcsolódást tudhatunk magunk mögött.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése