2013. május 18., szombat

Akkor és Most.!

Csinibaba

  1962. augusztus 28. Ezen a szombat reggelen is ellátja Simon bá' (Gálvölgyi János) hírekkel, tanácsokkal és zenével a háztömbrádión keresztül a rábízott állampolgárokat. Közben a KISZ meghírdeti a Ki-mit-tud-ot, amelynek győztesei kimehetnek a Helsinki VIT-re, ami a vasfüggönyön túl van. Maga az édes élet. Sok-sok bonyodalom, még több sláger, ármány, szerelem és mulatság után kiderül, hogy a véletlent sem bízzák a véletlenre, és senki sem abba a révbe érkezik, mint amibe beevezett.





Európa Expressz

A rendszerváltás óta folyamatosan nő a bűnözés Magyarországon. A rendőrség tehetetlen, Papp alezredes azonban hisz abban, hogy a dolgokat mégis meg lehet változtatni. A legjobb embereket gyűjti maga mellé, hogy a legnehezebb feladatokat is megoldhassa. Például hogy lekapcsolja Zavarovot, a kegyetlen maffiózót. Az első kísérlet nem sikerül: a különleges akciócsoport talán el tudná kapni a főnököt és két társát a józsefvárosi pályaudvaron, de a rendőrség egy másik csoportja túl korán érkezik. Lehet, hogy nem is véletlenül. Zavarov egy feladat teljesítésére Bécsbe készül. Miközben az expressz a határ felé száguld, a maffiózó rájön, hogy zsaruk is vannak a vonaton. Ezért társaival túszul ejti az utasokat. Az események azonban a vonattal egyetemben  hamarosan meglepő fordulatot vesznek.


Hair

Az volt a Vízöntő kora. Az volt az önfeledt szabadság, a tánc, a dal és az LSD kora. De az volt a vietnámi háború kora is. A felesleges katonásdié és az értelmetlen, kegyetlen halálé... Egy vidéki srác megkapja a behívóját, és a sorozásra New Yorkba utazik. Aztán meglát egy gyönyörű lányt lóháton, akibe talán beleszeretne, ha a legkisebb esélye is volna rá, hogy még egyszer találkozzanak. Új barátai erről egészen másképpen vélekednek. A hippiknek semmi sem lehetetlen: az ő életüket más törvények irányítják, kizárólag olyanok, melyeket saját maguk hoztak. Így kezdődik a film, melyre mindenki olyan szívesen emlékszik. Berger, Claude, Sheila és a többiek története nem csak egy korszakról és egy generációnak szól: örök klasszikussá vált. A virág-korszaknak vége, de ez a film újra és újra képes meggyőzni nézőit, hogy volt benne valami, ami remélhetőleg nem múlik el.



Grease 

Nyaralás közben találkozott a tengerparton Danny Zuko és Sandy Olleon. Akkor kezdődött a két fiatal szerelme. Ám a nyár gyorsan véget ért, és mindketten azt hitték, többé sosem látják egymást. A gimiben azonban újra összefutnak. A sok civódás után mindig édes a békülés. Minden idők egyik legsikeresebb filmmusicalje, amely az ugyancsak emlékezetes Broadway-produckión alapul, nem csupán nosztalgikus visszatekintés az ötvenes évekre, hanem energikus és izgalmas zenei tiszteletadás a rock and roll aranykorának.



 Moulin Rouge

Párizs, a századfordulón. Christian ragyogóan tehetséges, fiatal író, aki apja akarata ellenére Toulouse-Lautrec bohém körében tölti napjait. A festő vezeti be a Montmartre művésztársaságába, nem utolsó sorban pedig a mulatók csillogóan dekadens, féktelen világába, ahol szinte minden elképzelhető - kivéve az őszinte szerelmet. Christian azonban őrülten beleszeret Párizs leghírhedtebb mulatójának legünnepeltebb csillagába.


Salt ügynök

Evelyn Salt a Központi Hírszerző Iroda titkos ügynöke. A nyugalmasnak eddig sem nevezhető élete fenekestől felfordul, amikor egy orosz disszidens azt állítja róla, hogy a KGB alvó ügynöke, akit nem akármilyen feladat miatt "élesítettek": az Egyesült Államokba látogató orosz elnököt kell megölnie. A CIA persze semmit nem bíz a véletlenre, el akarja kapni, ám Salt ügynök menekülésre fogja a dolgot. Ez az egyetlen módja ugyanis annak, hogy bizonyítsa az ártatlanságát. Szerencsére jó kiképzést kapott. Minden tudására szükség van, hogy kijátssza a két titkosszolgálat embereit, és kiderítse, ki volt az áruló.



Díva

Ali (Christina Aguilera) egy vidéki lány, aki Los Angelesbe megy, hogy gyönyörű hangjával csinálja meg álmai karrierjét. Miután nem sikerül neki a felvételi a The Burlesque Lounge-ba, Tess (Cher) klubjában kezd el dolgozni pincérnőként, ám nem adja fel a harcot és tovább küzd, hogy sikerüljön megvalósítania álmát. Rövid időn belül Ali élete felpezsdül: új barátot szerez egy elismert táncos, új hódolót a csapos-zenész Jack és ádáz ellenséget egy féltékeny színésznő személyében. Amikor pedig egy menedzser is felajánlja neki a segítségét, Ali újra a színpadon találja magát.



Mamma mia!

Donna független, egyedülálló anya, és van egy kis szállodája egy idilli kis görög szigeten. Egyedül nevelte fel lányát, a tűzrőlpattant Sophie-t, és éppen most készül elengedni a kezét. Lánya esküvőjére Donna meghívta két legjobb barátnőjét, az életrevaló Rosie-t és a módos, sokszor elvált Tanyát a régi zenekarából, a Donna és a Dinamókból. Ám titokban Sophie is hívott három vendéget. A lány már régóta kutatja apja kilétét, hogy legyen, aki az oltárhoz kíséri. Ezért aztán elhív három pasit Donna múltjából a mediterrán paradicsomba, ahol már mindannyian jártak 20 évvel korábban. És 24 kaotikus, varázslatos óra következik, melyben új szerelmek bimbóznak és régi románcok lobbannak fel újra a lehetőségek buja szigetén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése