2018. június 16., szombat

Staféta interjú Takács Gáborral 11.D

A tanév utolsó staféta interjúját egy olyan diákkal készítettük, aki csak idén érkezett iskolánkba, de mégis sokszor lehetett a nevét hallani a tanév során, pl.: Ki mit tud, Helikon, tanulmányi versenyek kapcsán. Takács Gábornak (11.D) Hetényi Henrietta (11.B) adta tovább a stafétát.



1. Tetszik a Széchenyi? Milyen lehetőségeket látsz az iskolában? 
Igazándiból, ha ezt az év elején kérdezted volna, akkor nem merném ilyen biztosan állítani, ahogy most, hogy igen, nagyon tetszik nekem a Széchenyi. Véleményem szerint, az egyik legjobb döntésem volt, hogy átiratkoztam. Félreértés ne essék, nagyon szerettem az előző iskolámat is, de ott messze nem láttam annyi lehetőséget, mint itt. Nekem nagyon fontos a jövőm, amihez úgy érzem, hogy a Széchenyi egy remek kiindulópont azzal a temérdek lehetőséggel, amit itt találhatunk.

2. Vannak terveid a jövőt illetően? Továbbtanulás ilyesmi?
Természetesen temérdek elképzelésem van a jövőt illetően, viszont egy biztos, az életem nagy részében folytatni szeretném az iskolapad koptatását, csak azzal a változtatással, hogy a másik oldalán lehessek, mint tanár. Vonzónak tartom ezt a pályát, hiszen ha egyszer családos ember leszek, megfelelő állás lesz a szabadságok, illetve a nevelési tapasztalatok terén is. Továbbtanulás terén nem vágyom messze, a PTE-n szeretném majd folytatni a tanulmányaimat, illetve pár félévet német egyetemen tervezek.

3. Várod a 12. osztályt?
Nehéz kérdés, és igazándiból a véleményem ezzel kapcsolatban bizonytalan. Részben nem, mivel kicsit tartok az érettségitől, viszont abból a szempontból várom, hogy újabb kihívásokkal nézhessek szembe.

4. Sportolsz valamit?
Természetesen igen, hiszen el sem tudnám képzelni az életemet sport nélkül, unalmas lenne az egész. Versenyszerűen társastáncolok immár több éve, egyre jobb eredményeket elérve, amit a maximumig szeretnék majd végigvinni. Emellett rendszeresen esténként futok, illetve mostanság, amikor időm engedi, szívesen biciklizgetek akár a Mecsekben, akár hosszabb távokat dombos területeken.

5. Szabadidődben mit csinálsz?
A szabadidő fogalma nálam relatív, egy viszont biztos, ha szabadidőm van, akkor sem ülök egy helyben. Szeretem úgy tervezni a napjaimat, illetve a heteimet, hogy ne legyen olyan, hogy unatkozom. Ha szabadidőm van, eljárok plusz edzésekre, dolgozom rendszeresen, illetve még számos dolgot kitalálok magamnak, csak ne kelljen otthon ülnöm. Nagyon szeretek állatokkal foglalkozni, egzotikus, illetve ínyenc ételeket készíteni, de emellett imádok a barátaimmal lazulni, és egy jó bulira sose mondok nemet. Mondhatni talán, hogy örökmozgó vagyok, de néha azért belefér egy jó film és egy kis relax is. 

6. Pécsen mi a kedvenc helyed?
Ez egy kimondottan nehéz kérdés. Nagyon szeretem Pécs városát, illetve nagyon sok hely van, amit szeretek. Egyet választani nem tudok, de a kedvencek közé tartozik nálam a Tettye, Széchenyi tér, az Eozin Kultúrpark, Replay étterem és még sorolhatnám.

7. Volt idén olyan nagyszerű élményed, amit megosztanál?
Nagyon sok élményem volt ebben a tanévben, amit legszívesebben még számtalanszor átélnék, gondolok itt akár a versenyeimre, szerepléseimre, de amit leginkább kiemelnék, az a Helikon volt. Nem volt egyszerű nekem a Helikon sem, a kisebb-nagyobb akadályokkal, de mégis az az élmény, amit Keszthelyen átéltem, felejthetetlen és örök emlék.

8. Hiszel a paranormális jelenségekben?
Egyértelműen ki merem jelenteni, hogy egyáltalán nem hiszek bennük, bár számtalanszor történt velem mostanában is olyan, ami miatt elgondolkoztam, hogy ezt lehet, hogy meg kellene változtatni magamban, de végül mindig megmaradt ez az álláspontom.
 
9. Vannak terveid a nyárra?
Terveim azok vannak, de majd kiderül, mi valósul meg ezekből. Szeretném befejezni a nyáron a jogosítvány megszerzését, illetve tervezek egy nyaralást is barátokkal, amit jó lenne megvalósítani. Ezek mellett természetesen szeretnék különféle fesztiválokra is eljutni és átbulizni a nyarat.

10. Ha szeretsz utazni és lenne lehetőséged 1 helyre elmenni, hova utaznál el és kivel?
Számos helyre utaznék el a világban, de legesleginkább Olaszországba, azon belül Toszkánába és Szicília tengerpartjára. Igazándiból ezt most nem tudom megmondani, hogy kivel utaznék, de mire egy ilyen lehetőség adódik, remélem lesz mellettem valaki, akivel szívesen utaznék és tölteném vele a szabadidőm.
 
11. Melyik a kedvenc évszakod?
A kedvenc évszakom kérdés nélkül a nyár. Nekem a nyár a szabadságot, jókedvet, boldogságot jelképezi, ami számomra az első. Emellett imádom a forró napokat, mert jó ürügy egy jó strandolásra.

12. Van valaki, akit példaképnek tekintesz? Ha igen, kit és miért?
Nincs egy konkrét példaképem. Számos embert tekintek mintának, akár a sikerei, a jelleme, a modora vagy akár a természetéből kifolyólag. Én úgy gondolom, hogy senki sem hibátlan, hogy példakép lehessen, de ha több emberre vetítem ki ezt a gondolatmenetet, abból már lehet valami.

12+1 Hetényi Henrietta kérdése: Szereted a mostani osztályod?
Kétségtelenül állíthatom, szeretem az osztályom. Szerintem nagyon jó kis osztály a maga módján és hálás vagyok, hogy a része lehetek, nem cserélném el egyik osztályra sem. Minden osztályban megvannak a kis problémák, konfliktusok, ami alól mi sem vagyunk kivételek, de ennek ellenére szerintem ez egy nagyon jó kis osztály.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése