2014. április 28., hétfő

Helikon

A Helikoni Ünnepségek középiskolások számára kétévente megrendezésre kerülő keszthelyi kulturális seregszemle, ahol a diákok iskolai keretek között, 18 művészeti kategóriában, szakértő zsűri előtt mérhetik össze tudásukat.

Iskolánk tehetséges és lelkes tanulói idén is részt vettek a Helikoni Ünnepségeken, méghozzá nem is kevesen. Hét kategóriában indult tizenegy produkció.
Én mint résztvevő bátran kijelenthetem, hogy mindannyian boldogok vagyunk, hogy a részesei lehettünk egy ilyen nagyszerű élménynek. Nemcsak a tehetségünket mutathattuk meg, de barátokat és szép emlékeket is szerezhettünk. 
Iskolánk két minősítést szerzett, a női kar ezüstöt, és a Széchenyi Girls (kamarakórus) bronzot. Gratulálunk nekik, és persze minden résztvevőnek!
Megkértünk néhány fellépőt, hogy meséljék el, hogy érezték magukat a fesztiválon.

Hajas Dominika (12/E)
Nagyon jól éreztem magam. Van összehasonlítási alapom, mivel ez a harmadik Helikonom volt, de az első a Széchenyivel. Ki merem mondani, hogy sokkal jobb volt, mint az első kettő. Négy kategóriában indultam, nagy kórus, kamarakórus, színdarab és tánc. Nagyon pörgősek voltak a napok, ezért én még mindig kimerültnek érzem magam. A legjobban nekem a társaság tetszett, a nagy sportcsarnokos fellépések és a légkör. Meg az, hogy új emberekkel tudtam megismerkedni ez alatt a pár nap alatt.

Müller Norbert (11.D)
Jól éreztem magam, bár kicsit csalódott voltam a zsűri véleményén. Rajz kategóriában indultam, ezen belül tusrajz. Másodszorra vagyok a Helikoni ünnepségeken. Az előző Helikonon társastánc kategóriában ezüst helyezést értem el táncpárommal. Az akkori társaságból nem sok embert ismertem, viszont a mostani nagyon jó volt. Sok új emberrel ismerkedtem meg akik az iskolába járnak. A kedvenc produkcióim a kórus (amit én vettem fel videóra) és a színdarab volt.

Csiga Balázs (15/A)
Nos, remekül éreztem magam és ez legfőképp a széchenyis társaságnak volt köszönhető. Nagyon jó fej volt mindenki, és sokukkal sikerült megismerkedni, vagy épp szórakozni egy jót. Én személy szerint zenekarommal a Never In Time-al "könnyűzene és ének" kategóriában indultam. A fellépésen akadtak hibák, melyeket később a zsűri véleménye is megerősített, de úgy érzem, hogy mindegyikünk igyekezett és egy remek élményen estünk át, ott fent a színpadon. Nekem ez volt eddigi első Helikonom és bátran mondhatom, hogy nagyon nagy pozitív élményként könyvelhetem el. Fellépőként nem tudom, hogy lesz-e esélyem már, de nézőként még biztosan visszalátogatok.

Molitor Gergő (12.E)
2014-ben én is részt vehettem a Helikonon, ahol néhány osztálytársammal együtt másodszorra előadhattuk Molnár Ferenc: Az Ibolya című darabját. Az előadás véleményem szerint remekül sikerült, de sajnos nem kaptunk érte semmit, ettől függetlenül nagyon élveztük. Még soha nem jártam ezelőtt a Helikonon és örömmel elmondhatom, hogy remek élménnyel lehetettem gazdagabb, amiért nagyon hálás vagyok tanáraimnak, akik felkészítettek erre. A szállásunkon négyen voltunk és mind a négyen meg voltunk elégedve az ottani kényelemmel. Nyugodt szívvel elmondhatom, hogy az összes előadást és a köztük lévő szabadidőket is nagyon élveztem, rengeteg tehetséges diákot láthattam. Ezek után nem tudnám kiemelni melyik tetszett legjobban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése