2017. február 28., kedd

Hétköznapi Hősök: A Budai Kapu Pékség

Hallottál már az iskolánk mellett lévő Budai Kapu Pékség jótékony kezdeményezéséről? A pékség vezetőjével, Bencze Andreával, majd Vári Zseni 11.B osztályos tanulóval beszélgettünk.

- Először is meg szeretnénk, köszönni a Széchenyi István Gimnázium nevében a péksüteményeket! Mióta tart ez az "akció"?
- 2 éve minden tanítási napon.

- Mi motiválta Önöket a péksütemény adományban?
- Ezt pontosan nem mi találtuk ki, hanem a szakszervezet kért meg minket, hogy lehetne egy ilyen segítség, azoknak a hátrányos helyzetű diákoknak, akik még reggelizni sem tudnak.

- Pontosan  milyen mennyiségű péksüteményről van szó?
- 13 darabról mindennap.

- Több iskola is kap péksüteményeket?
- Nem. Csak a Széchenyi

- Rendben! Köszönöm szépen!
- Nagyon szívesen.

Megkértük Vári Zseni 11/B osztályos tanulónkat, aki részesül ebben a sütemény adományban, hogy meséljen egy kicsit erről nekünk!
- Milyen volt, amikor megtudtad, hogy te is részesülsz ebben?
- Igazából úgy kezdődött, hogy az osztályfőnökünk meghirdette, és az osztállyal együtt eldöntötték, hogy én leszek az, aki ezt kapja.
- Mióta kapod ezeket a reggeliket?
- 2 éve amióta tart ez sütemény adomány, azóta kapom meg minden nap, kivéve, amikor hiányzok, mert akkor másnak adják oda.
- Hogy ment ennek a kiválasztása, hogy te is kapsz?
- Hát igazából azért kapom, mert a tanárnő szerint sokan vagyunk testvérek, meg korán is kelek, és korán is érek be reggel.
- Örülsz ennek, hogy te is kapsz?
- Igen örülök neki nagyon. Van, amikor oda adom másnak, annak, aki éhesebb, vagy esetleg elkéri.
- Milyen reggeliket szoktál kapni?
- Általában kakaós csiga, vagy virslis bagett, vagy valamilyen croissan szokott lenni.
- Finomak ezek a sütik, meg gondolom, ízlik?
- Igen nagyon ízlenek, és örülök is neki nagyon, mert finomak. 
- Köszönöm szépen a riportot!

Készített: Hegedűs Bence 10.A és Hetényi Henriett 10.B

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése