Hogy mutatnád be
Sándor Dávidot 5 mondatban?
Miért választottad a
Széchenyit?
Nem fogok álszenteskedni. Általános iskolás koromban eszem
ágában sem volt idejönni. Sokat mardostam magam, mert nem vettek fel az általam
kiszemelt középiskolába, de borzasztóan hálás vagyok az égnek, hogy végül
idekerültem. Itt mindenkinek lehetősége van kellőképpen rájönnie, hogy mit akar
az élettől.
Milyen a kapcsolatod a
téged tanító tanárokkal?
Kifejezetten jó kapcsolatot ápolok a tanári karral.
Elismerem, nem minden tanár szaktárgya érdekel. De kétségtelen, hogy emberileg
minden tanár építi az embert, és minden tanár szuperül patronálja az érdeklődő
tanulókat.
Miért vállaltad az
osztályod képviseletét?
Hogy miért vállaltam el az osztály képviseletét? Őszintén
megmondom, hogy ötletem sincs. Kilencedik elején mindenbe bele akartam állni,
hogy a lehető legtöbbet hozzam ki ebből a pár évből. Mondjuk, nagyon cuki
osztályom van. Nem bántam meg, hogy őket kell „képviselnem”.
Milyennek találod a
Széchenyi közösségét?
A közösség felét szinte alig ismerem. A saját
évfolyamtársaim nevével sem vagyok tisztában. Ez betudható az online
oktatásnak, meg annak is, hogy borzalmas a névmemóriám. Széthúzó közössége van
jelenleg az iskolának. Rengeteg érdekes ember jár ide. Miattuk hiszek abban,
hogy lehet itt egy összetartó közösséget kovácsolni.
Milyen terveid vannak
a DÖK elnökeként? Mit szeretnél megvalósítani?
Isten igazából egyetlen nagyobb célom van. Az iskolán belül
szocializálódni vágyó diáktársaimat szeretném összehozni egymással. Senkire sem
akarom ráerőltetni a közösségi programokat, de az arra nyitott embereket meg
szívesen szervezném be hasonló megmozdulásokba, mint a legutóbbi beöltözős
verseny.
Milyen iskolai
programon vettél már részt?
Részt vettem különböző kirándulásokon, voltam a kórus
templomi fellépésén, meg hasonló apró kis rendezvényeken. Próbálok a lehető
legtöbb programban részt venni, de szeretném, hogy ez közös munka legyen, ne
pedig csak a tanári kar állítson össze programokat. Ehhez természetesen MI
kellünk!
Mit szeretsz csinálni
szabadidődben?
Szabadidőm nagy részében zenélek. Valahogy vagy ebbe
menekülök a hétköznapok elől, vagy keresek egy jó könyvet, ami lelki menedéket
nyújthat pár óráig.
Hogyan tervezed a
jövődet?
Nem szeretek igazán előre tervezni. A legfontosabb, hogy
bármi is csináljak, megélhessek belőle. Támogatom az életen át való tanulást.
Olyan pályát keresek, ahol tudásom folyamatosan bővíthetem, és emellett másokat
is tudok építeni. A tanári pálya a legszimpatikusabb eddig, de nagyon sokan óva
intenek ettől a gyönyörű szakmától.
Gratulálok a választási sikerekhez!
VálaszTörlésEgy kérdésem lenne az Elnök Úrhoz: a gitár fordítva is lett felhúrozva, vagy csak fordtíva tartod az arany dallamok kijátszása végett?