2024. április 9., kedd

Vár a Kuckó!

 Minőségi változás történt iskolánkban azon diákok számára, akik melegítendő ételeket fogyasztanak napközben, a tanórák közti szünetekben. Kaptak ugyanis egy vadonatúj helyiséget, ahol megmelegíthetik az ennivalójukat, majd kényelmes és kulturált körülmények között elfogyaszthatják. Ennek a hírnek hallatán mentünk és érdeklődtünk:

Először az iskola vezetőségét kérdeztük meg.

1. Milyen főbb célokat szerettek volna elérni az új konyhával? Mi volt az ok, ami miatt elkészült?

Azt szeretnénk, hogy a diákok jobban érezzék magukat az iskolában, kicsit otthonosabban. Érzékeltük a diákok oldaláról, a diákönkormányzat részéről már az igényt egy ilyen jellegű helyiségre. Azt is láttuk, hogy a folyosón kevés a hely, és hogy egyre több tanuló hozza az ebédjét magával dobozban, és kéri azt, hogy megmelegíthetnék-e valahol. Ez volt az ok.

 

2. Milyen szempontok alapján alakították ki a helyiség elrendezését és térkihasználását?

Úgy gondolkodtunk, hogy mekkora terem szükséges, melyiket lehet a diákok számára jól megközelíteni, hol tudjuk kialakítani. És természetesen kellett egy olyan helyiség, ami felszabadítható volt.

 

3. Milyen eszközöket és berendezéseket helyeztek el benne?

Komplett konyhaszekrény van ott, két mikrohullámú sütő, mosogató hideg-meleg vízzel, mosogatószerrel. Evőeszközöket nem helyezünk el benne, ezt a tanulóknak kell majd hozniuk magukkal. Természetesen találhatók a szobában asztalok, székek, illetve lesz egy polc az Európai Parlament Nagykövet Iskolájának érkező informatív anyagok számára, amit a diákok majd folyamatosan tudnak figyelni, nézni.

 

4. Mikor és milyen létszámban lesz lehetőség az új konyha használatára?

Mindig használhatják a diákok a szünetekben, esetleg lyukas órákban. Jelenleg tizenkét szék van elhelyezve, ezen kívül van egy kis beülős rész. Körülbelül 13-14 fő fér el egyszerre.

 

5. Milyen feltételekkel lehet használni a helyiséget?

Egyértelműen rendeltetésszerűen használható csak. Igyekezni kell rendet, fegyelmet tartani. A tisztaságát meg kell őrizni. Ha leesik valami, töröljük fel, ne hagyjuk ott a koszt. A helyiség használati rendjét valamilyen módon majd kifüggesztjük, amelyen részletesen olvasható lesz, hogy milyen elvárások, szabályok érvényesek a helyiség használatára.

Második körben megkérdeztünk néhány diákot is - elvégre őket érinti leginkább ez a fejlesztés - , hogy mit szólnak az újdonsághoz az iskola életében?

 

1. Mit gondolsz erről az új opcióról a diákság számára?

 Szívesen kipróbálnám és venném használatba. Úgy érzem, ez egy nagyon jó fejlesztés volt az iskolától.

 

2. Milyen gyakran tervezed majd használni az új konyhát?

 Amint lesz rá alkalmam, kipróbálom. Azt, hogy milyen gyakran fogom használni, még nem tudom, de ha nagyon jó, akkor bármikor nagy örömmel.

 

3. Ha lenne lehetőséged javaslatokat tenni az új konyha továbbfejlesztésére, mi lenne az?

 Szerintem jelenleg jó a konyha úgy, ahogy van, maximum pár év múlva egy-két modernebb dolgot lehetne berakni, de az nem jelentős most.


A szoba hivatalos neve A KUCKÓ lett, a névadási verseny győztesei: Kovács Bernadett, Pincehelyi Fruzsina, Tajti Fanni és Vida Viktória 12. C osztályos tanulók, akik elsőként vehették igénybe a Kuckót nyereményük elfogyasztása alkalmából.











Innen is köszönjük a vezetőségnek, illetve a diákoknak az interjúkat.

 Kellemes étkezéseket kívánunk!

1 megjegyzés: