Állatmentések történetei 2

 

Paragi Bálint 9. C

MENTETT CSALÁDTAGJAINK

Amadeust 2019. május 1-jén láttuk meg először, amikor a szüleimmel elmentünk a Pécs Környéki Állatmentőkhöz kutyát sétáltatni és segítő munkákat végezni. Anyukám puli kutyusa pár hónappal azelőtt halt meg és nagyon hiányzott neki, hogy kutyusokkal legyen. Megláttuk Amadeust és apa elvitte őt sétálni, a séta végére nagyon megszerette Amadeust, és ezért többször is visszamentünk hozzá, vittünk neki kaját, sétáltunk, labdáztunk vele, fizettük az ellátását és állatorvosi költségeit. Júliusban úgy döntöttünk, hogy örökbe fogadjuk, így amikor megkapta a chipet, akkor a mi nevünkre írták már. Amadeust az utcán találták az állatmentők, mert többször is megszökött az előző „gazdájától”, aki verte, harci kutyát akart belőle csinálni. Az egyik első foga nincs is meg emiatt. Szerencsére nem sok időt kellett a menhelyen lennie, mert hazahoztuk. Az elején még kicsit félt a simogatástól, azt hitte bántani akarjuk, vagy ha anya elő vette a seprűt, mert fel akart söpörni, akkor nyüszítve menekült a konyha sarkába, remegett, azt hitte meg akarják megint verni, de szerencsére hamar rájött, hogy itt nincs veszély, mi nagyon szeretjük és mindent megkap. Elvittük kutyasuliba is, ahol két tanfolyamot is elvégzett, olyan okos, hogy mindkét alkalommal ő volt a második legmagasabb pontszámú kutya a vizsgákon. Imád labdázni, nagyokat aludni és sokat enni, sétálni. Amadeus 1 éves volt, mikor hozzánk került, és most kb. 7, mert nem tudjuk pontosan, hogy mikor van a születésnapja, de mindig kap ajándékokat, Mikulástól, Karácsonyra és Húsvétra is, de neki amúgy is minden nap ünnepnap. Soha nincs egyedül, mert anya otthonról dolgozik és mindig vele tud lenni. Ha megyünk valahova, jön velünk. Sajnos, két éve kiderült, hogy kisagy sorvadása van, ami miatt az egyensúlyával baj van. Erre nincs műtét vagy gyógyszer, de minden lehetséges vitamint, csodaszert megkap, és rendszeresen viszi apa az állatorvoshoz is, aki szerint ha ilyen nagy szeretetet és gondoskodást kap, még sokáig velünk lehet. Mindig segítünk neki fel- és lemenni a lépcsőkön, és apa beemeli az autóba is. Amikor vihar van, mindig az én ágyam alá bújik. Ő egy igazi bátor terrier. Amikor hozzánk került, anyáék csináltattak neki egy genetikai vizsgálatot, ahol kiderült, hogy 90% Amerikai Staffordshire Terrier és 10 %-ban Beagle. Ezért ilyen okos, békés és játékos. Nekem ő egy igazi testvér, a legjobb döntés volt, mikor elhoztuk a menhelyről. 

Két éve nyáron egy hónapig volt egy macskánk is, Macskusz, akit az utcáról fogadtunk be, és szerettük volna megtartani, de sajnos kiderült, hogy nagyon komoly betegségei vannak, amin nem lehet segíteni: nagy sebek jelentek meg az oldalán, macska AIDS és leukózis, és még sok más, és így bár nagyon sírtunk, de el kellett altatni, hogy ne szenvedjen tovább. Pedig volt műtétje is, nagyon drága gyógyszereket is vettünk neki, mindent megpróbáltunk. Pedig Amadeusszal is hamar összebarátkoztak, és mikor elment, neki is nagyon hiányzott.

 

Pár éve egy fészekből kiesett kis madarat is megmentettünk, egy rigó fiókát, akit csipesszel etettünk, de aztán elvittük a pécs-somogyi állatmenhelyre, mert ott madarakkal is tudnak szakszerűen foglalkozni, és megígérték, hogy nagyon vigyáznak rá, és ha megerősödik, visszaengedik a természetbe. Remélem, hogy azóta is jól van. A menhelyen Bálint, a rigó nevet adták neki.

Egy éve megjelent a kertünkben egy süni, aki azóta is itt lakik. Ha jó az idő, akkor egy nagy bokros területen a bokor mélyén, ha rossz az idő, akkor pedig Amadeus házában van, amit Amadeus 2 hetet sem használt, mert rögtön bejött inkább hozzánk lakni a házunkba. A kutyaházban van neki puha, meleg ágy és takarók, amik alá el tud bújni, és van külön vizes és ennivalós tányérja is. Tejet nem adunk neki, mert attól megfájdul a hasa, csak vizet szabad. Ennivalónak pedig Amadeus csirkés száraz tápját szereti legjobban, de néha kap nyers csirke húst vagy szalámit is, mert ő ragadozó állat és főleg csak este lehet látni. Nagyon aranyos, és Amadeus természetesen őt sem bántja soha. Egyszer megbökte az orrát, azóta csak messzebbről nézegeti.

Amikor én csak féléves voltam, anyáék úgy mentették meg Pablot, egy nagy fekete, keverék kutyust,-  aki akkor még csak akkora volt mint egy macska, mert egy-két hónapos volt,- hogy megvették egy nagyon rossz arcú ember csomagtartójából egy benzinkúton, hogy ne bántsa, ne hagyja ott egy árokparton, mert valószínűleg ezt akarta tenni. Adtak neki pénzt, és Pablo már jött is velük haza a kocsiban. Anyáék rögtön vitték az állatorvoshoz, aki adott neki kiskönyvet, oltásokat és gyógyszereket. Pablo Bicsérden élt apukám szüleinél a bicsérdi mamáékkal, és nagyon szeretett focizni és tyúkokat kergetni. Amikor Amadeus is nálunk volt már, együtt is szerettek játszani. Amikor 13 éves volt, már nagyon öreg és beteg volt, így sajnos el kellett altatni. Apa a ház mögötti kertben temette el. Én mindenkinek azt tudom tanácsolni hogy ne adjon sok pénzt a kutyusokért a tenyésztőknek, mert a menhelyen lehet a legokosabb, legkülönlegesebb állatokat találni, akik tudják hogy mi a rossz élet, és nagyon meg fogják becsülni ha igazi családba kerülhetnek. Fogadjatok örökbe ti is!