Fenyvesi Noémi 12. B
Bogáncs "Bogi" története
Bogi cica története
9 évvel ezelőtt kezdődött. Akkoriban olyan helyen laktunk, ahol "előszeretettel" szabadultak meg az emberek a nem kívánatos kisállatoktól. Többször láttam már a kis fekete cicát a testvérkéjével. Elmeséltem anyának, hogy mennyire picik és biztosan gazdátlanok. Anya azt mondta, hogyha legközelebb látom, akkor hozzam haza őket. Aztán teltek a napok, de mintha a cicáknak nyomuk veszett volna. Egy reggel iskolába mentem, mikor a buszmegállóban megpillantottam a kis fekete cicát. Egyedül volt, testvérkéje sehol. Október vége felé járt az idő, már hűvös volt, a cicuska fázósan, lábait maga alá húzva gubbasztott. Gyorsan hazafutottam és izgatottan meséltem anyának, hogy ott a kis cica. Együtt indultunk megmenteni. Óvatosan megközelítettük, beszéltünk hozzá. Nem menekült el, szelíd volt, így anya meg tudta fogni és belerakta a pulóverjébe. Kicsike volt és nagyon sovány, még a bordái is látszódtak. Bevittük a házba, kapott enni-inni. Nagyon kedves aranyos volt már akkor is, folyton csak dorombolt. Az oldalán volt egy kis seb, amit folyton takarított, nyalogatott. Úgy tűnt, hogy begyógyul, de aztán csúnyán elfertőződött. Felhívtuk az állatorvost, és estére már el is vittük hozzá. Láz- és fájdalomcsillapítót kapott, illetve megbeszéltük a műtét időpontját. Mivel kislány cica, ivartalaníttatni is kellett és a sebet is ki kellett vágni. Szerencsére minden jól alakult, és immár 9 éve a családunk tagja.
Cukkini „Cuki” története
2024 januárjában kezdődött. Az ablakunk alatt, a társasház zárt udvarában egy fekete cica ült. Nem volt már kölyök, kb. másfél éves lehetett. Hideg volt, fújt a szél, megsajnáltuk, vittünk ki neki ennivalót. Ahogy meglátott bennünket, rögtön elfutott, kis vadóc volt. Az ablakból viszont láttuk, hogy visszajött, és ropogtatja a tápot. Ezután minden nap megjelent, ha nem volt kitéve étel, akkor nyávogott. Ez így ment hónapokon keresztül. Megfogni nem lehetett, de már nem bújt el, pár lépést ment csak arrébb, míg letettük az ennivalóját. Úgy gondoltuk, hogy kandúr. Reménykedtünk benne, hogy van gazdája, mivel mindig estefelé jelent meg nálunk, és nem is maradt túl sokáig. Amikor megérkezett éktelen nyávogással jelezte, hogy ő bizony itt van, és üres a hasa. Aztán augusztus végén minden megváltozott. Eldöntötte, hogy ő beköltözik hozzánk. Az ablakunk előtt álló fáról figyelt bennünket. Aznap végig az udvaron volt, ott szundizott, majd vacsorázott, és még mindig nem ment el. Folyton nyávogott, de megfogni még mindig nem lehetett. Addig beszéltünk hozzá, nyugtattuk, míg a simogatást engedte, de nem tudtuk ölbe venni. Visszamentünk a lakásba, és kinyitottuk a szobám ablakát. Kis idő múlva felugrott a párkányra. Majd egy idő után rászánta magát, hogy beugorjon. Nem volt vele könnyű, mert hiába bízott bennünk, akkor is vad cica volt. Valószínűleg utcára született, soha nem simogatták, mindig menekülnie kellett, de ő minket akart családjának. Elvittük orvoshoz, megkapta az oltásokat. A fülei tele voltak atkával, a bundája meg tetűvel. Miután kiderült, hogy lány, ivartalaníttatni is kellett. Gyakori vendégek voltunk az állatorvosnál! Szerencsére ez már a múlt! Most már több, mint egy éve van nálunk, s minden nappal épül a bizalom is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése