A Rákóczi Szövetség által eljuthattunk Szerbiába, azon belül is Szabadkára. Vidám fiatalokként mentünk, akik kíváncsian várták, hogy odaérjünk célunkhoz, és Baracs Nóra tanárnő mesélhessen a csatákról.
Az első állomásunk a szabadkai piac volt, ahol kaptunk 2 órányi szabad időt körbenézni. A piacon számos dolgot megtalálhattunk: ruhákat, cipőket, ékszereket és kozmetikai dolgokat.
Következő állomásunk a temető volt, ahol koszorút helyeztünk el és megemlékeztünk a halottakról. Aztán a Zsinagógát tekintettük meg, mely szép, díszes épület, és sokat gyönyörködtünk benne. Utána még bementünk a belvárosba is megcsodálni a Szentháromság szobrot. Végül a szabadkai túránkat egy 20 perces belvárosi sétával zártuk.
A hazaút részben sajnálattal telt, hogy ilyen hamar el kellett hagynunk Szerbiát, részben pedig kellemesen, mert zenét hallgattunk, rengeteget beszélgettünk, és igy az iskola diákjai jobban megismerték egymást, és jobban összekovácsolódtunk!
Ide majdnem mi is mentünk
VálaszTörlés