Ő is Széchenyista volt - interjú Kis Lászlóval

A pályaorientációs napon volt széchenyista diákok is ellátogattak iskolánkba és bemutatták a szakmájukat a mostani tanulóknak. Velük készül most sorozatunk. Második interjúnkban Kis Lászlót ismerhetitek meg, aki mentőápolóként dolgozik. 

Az osztálytablóval

-Mikor jártál az iskolába?

2015-2020-ig, belügyi-rendészeti gimis osztályba jártam.

-Tudnál mesélni valamilyen sztorit az itt töltött időkből vagy a szakmáddal kapcsolatosan?

Nagyon jók voltak a könyvtári éjszakák itt az iskolában. Azok alatt az  évek alatt, amíg idejártam, szinte mindegyiken részt vettem, egyszer nyertünk is a csapatommal.

A szakmámmal kapcsolatosan tudok kicsit többet is mesélni.

Egyszer, talán 10. osztályos lehettem, amikor hazafelé tartva egy csúnya autóbalesetbe botlottam.  2 autó az árokban volt, egy pedig az úton állt és nagyon össze volt törve, a sofőr pedig beszorult a roncsba. Mivel már akkor mentőtiszt szerettem volna lenni és járatos voltam az elsősegélynyújtásban, így azonnal odafutottam és megkezdtem az ellátását. Nagyon össze volt törve a kocsi, így be kellett másznom a roncsba, hogy hozzáférjek, majd ott is maradtam rögzíteni a nyaki gerincét, amíg ki nem vágták a tűzoltók. A történetben a csavar akkor jött, amikor kiértek a mentősök, és egy ismerős arcot pillantottam meg: Rudolf Zoltán tanár urat. Ő ugyanis a sulin kívül mentőápoló is. Ez egy nagyon maradandó élmény volt nekem, és örülök, hogy a sulihoz is kötődik. 

Másik sztori:

Van néha, hogy eltűnt emberek keresésében is részt veszünk, ha éppen a terep nehezen járható, vagy nagy esély van rá, hogy tűzoltói tudásra lesz szükség a sérült megtalálásakor. Egyszer Pécstől Palkonyán keresztül egészen Harkányig kutattunk egy személy után, míg egy lakáshoz vezettek a nyomok, illetve a kereső kutyák szimata. Gyanítható volt, hogy bent van az illető, ám nem adott életjelet magáról, így indokolt volt bejutni hozzá. Jött is egy zárszakértő, aki percek alatt KIFÚRTA a zárat, (hatalmas zajjal), így bejutottunk a lakásba. Ekkor jött a meglepetés.... a majdnem félórás, üvöltözés, dörömbölés, fúrás-faragás, csengetés valahogy nem volt elég ahhoz, hogy felkeltse mély álmából az embert, akit kerestünk. Igen, ő bent aludta legédesebb álmát. Körülbelűl 50 fő áldozta szabadidejét, többórás munkáját, fáradtságát erre, így akkor annyira nem nevettünk, de azért érdekes. hogy néha a semmiért mekkora felhajtást tudnak csinálni az emberek.

-Miért választottad a jelenlegi pályádat?

Gyerekkorom óta szerettem volna mentőápolóként dolgozni. A fő motivációm talán az adrenalinéhség volt, és hogy gyorsan lehet nagyot segíteni másokon. Rudolf Zoltán tanár úrra is felnéztem. 

-Milyen élményeid vannak a munkáddal kapcsolatban?

Hogy ha kell. akkor ott vannak az embertársaink és segítenek. Összetartóbb a társadalom, mint amit néha gondolnánk.

-Mit üzennél a mai Széchenyistáknak?

Legyenek nyitottabbak és tűzzenek ki maguk elé már 9-ben egy célt, ne úgy üljenek az iskolapadban több éven keresztül, hogy közben nem terveznek.