2023. április 5., szerda

Budapesti tanulmányi kirándulás 10.D

Március 29-én a 10.D osztály egy különleges lehetőséget kapott, mivel felutazhattunk Budapestre. Különféle programokon vettünk részt, amit Reith Claudia tanárnőnek köszönhetünk, hiszen Ő intézte el ezt a kiváltságos napot, sőt még feladatokat is kaptunk a tanárnőtől, hogy bemutassuk a fővárosnak különböző helyeit, szobrait stb.

Reggel 7:00 órakor volt gyülekező a vonatállomásnál. Voltak bennünk kétségek, hogy netán el se indulunk, mivel Reith tanárnő körülbelül az utolsó pillanatban érkezett meg. Rudolf tanár úr volt a másik kísérőnk, aki egyben az osztályfőnökünk is, így nem volt kérdés, hogy a Tanár úr a másik segítő pedagógus. Korai vonatutunk könnyen ment, hiszen szerencsére nem késett a MÁV és gyorsan felértünk a Keleti pályaudvarra. Siettünk tovább, mert eléggé szűkös volt a program, de egy kis túra nem ártott nekünk.:D Egy jó metró után szépen sétáltunk, vagy inkább lépcsőztünk a Szikla kórházig. Kedvesen fogadtak minket, és beültettek egy terembe, ahol összefoglalót kaptunk a kórház történelmével kapcsolatban, aztán egy 1 km-es barlangrendszerben sétáltunk és borzalmas dolgokat láttunk, hogy a második világháborúban milyenféle  orvosi eszközöket használtak, és hogy néz ki az egész kórház.
Belegondolni is szörnyű, hogy hány beteget, sérültet kellett ápolni és életben tartani. Betekintést kaphattunk az atombombák világába, és hogy miket okoztak. Leírni könnyű, de élőben teljesen lesokkolt, hogy az emberiség ilyenekre képes. Megéri nekünk, a világnak, hogy ennyi szenvedést lássunk, kell-e még háború vagy harc?! Szerintem a válasz eléggé egyszerű. Sajnos, fényképezni nem lehetett, de ha van rá lehetőségetek, akkor mindenképpen látogassatok el a Szikla kórházba. 
Következett a kiselőadások bemutatása, én nem készültem semmi ilyesmivel, de hallgatni se volt rossz élmény, mivel az osztálytársaim nagyon szépen előadták a mondanivalójukat a fővárosról. A budai oldalon sok időt töltöttünk, de jöhetett a Parlament, előtte kaptunk egy kis pihenőt. Az országházhoz érve kicsit meglepődtem, mert komoly biztonsági rendszeren kellett átmennünk, sőt valamelyik osztálytársamat végigvizsgálták. De sikeresen beléptünk, és körbevezettek minket. Lehet valakinek unalmasak az ilyesféle programok, de úgy gondolom, hogy ilyen helyeken lehet művelődni és a töri órai anyagot még jobban átlátni. 

A Parlament ismertetése után egy reformkori vármegyei gyűlésen vehettünk részt, ahol sok diák megmutatta a retorikai képességeit, és a Tanárnő le volt nyűgözve, hogy nem ok nélkül tanította meg nekünk az önkéntes örökváltságot. Ezután volt még időnk járkálni a városban, kiélvezhettük a pesti levegőt, de ez se tartott sokáig, mivel várt ránk a vonat. A visszafele út hosszú volt és fárasztóan telt, kiderült egy játék során, hogy valaki Caesarnak és Kleopátrának nevezi a halait.:3 Hirtelen visszaérkeztünk Pécsre. 

A kirándulás összességében remekül sikerült, és kiélvezhettük, hogy nem az iskolában ültünk egy szokásos szerdai napon, ahol a szünetekben a mobiltelefont nyomkodjuk. Így még jobban összekovácsolódott az osztályközösségünk.

Köszönjük még egyszer Reith Claudia tanárnőnek, nélküle nem lett volna semmiféle kirándulás és Rudolf tanár úrnak is, hogy eljött velünk, reméljük, legközelebb is elvisznek minket ilyesféle programra.:)


   

 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése