2022. február 22., kedd

Új szekrények

Az iskolába megint érkeztek újabb vendégek, és úgy gondolták, be is költöznek, mert annyira megtetszettek nekik a Széchenyi folyosói; s ők nem mások, mint az új szekrények. A Szülői Munkaközösségnek és az iskola vezetőségének köszönhetjük ezt a csodálatos ajándékot és meglepetést. Kutas József igazgató úr így nyilatkozott erről:

Mi volt a legfőbb indok, hogy új szekrényeket vásároljon az iskola?

-Ahogy érzékelitek, az elmúlt években próbáltuk az iskolát  szépíteni a lehetőségeinkhez képest. A földszint, első emeleti folyosó, a második emeleti egyik folyosórész nem csak kifestve lett, hanem a világítás korszerűsítve, így a vezetékek  eltűntek a falról. Olyan nethálózatot sikerült kialakítani, ami már a 21. század elejének megfelel, és ennek kapcsán merült fel a szekrények cseréje, festése. A régi szekrények  a célnak még megfeleltek, de nem voltak szépek, és úgy gondoltuk, csinosítsuk így is az iskolát, hogy a diákok még jobban érezzék magukat.

Mi alapján választották ki a céget, akik legyártották a szekrényeket?

-Hirdetést adtunk föl, és részben arra jelentkeztek, részben kollégák által ismert szakembereket hívtunk meg, kértünk árajánlatokat, és ez alapján döntöttünk. 

Mi motiválta ezt a választást?

-Igyekeztünk úgy választani, hogy stílusával menjen az intézmény miliőjéhez, a belső tér is ad egy hangulatot, ehhez igazítottuk az elgondolásokat. Nyilván fontos volt, hogy a kabátok elférjenek, s egy szekrényben legfeljebb két tanuló legyen. Részben rendelkezésünkre álló tér, részben a praktikum, a dizájn számított, és így választottuk ki a mintázatot, méreteket, és úgy tűnik jól sikerült!

Még milyen újításokra számíthatnak még a diákok?

-Ha ez ilyen kívánságműsor lenne, akkor nekem is lennének kívánságaim. Az első a homlokzat és a külső részek nyílászáróinak a cseréje, az intézmény vakolása, a termek rendbetétele, de ez természetesen nem kívánságműsor, hanem a lehetőségek kérdése. A nyáron szeretnénk a lépcsőfordulókat, tehát  a két feljövő lépcsőt rendezni, a második emeleti folyosónak a hátralevő részét nyilván ugyanúgy modern világítással ellátni. Azt már csak zárójelben merem mondani - az udvaron lévő belső homlokzatra is ráfér a tatarozás, de az nem biztos, hogy belefér a büdzsébe. 

Köszönjük Igazgató úr az interjút és a sok közérdekű információt!

A személyes véleményem a szekrényekről, hogy jól mutatnak a folyosókon, és érzem azt az új illatot, mikor elmegyek mellettük. Könnyen belefér a tesicuccom, és e miatt nem kell cipelnem mindenhová. De a legjobb érzés, amikor látom, hogy a diáktársaimnak mosoly van az arcán, mivel mindenki számára megkönnyebbülést jelentenek a szekrények: van hova pakolni a dolgaikat, amik így már biztonságban vannak, hiszen mindegyiknek külön-külön kulcsa van. 
Pár tanulót sikerült elcsípnem, és mindenki boldogan mesélt a folyosó új lakóiról:

"A szekrényekben tetszik, hogy már más osztály nem tud hozzá jutni a szekrényem tartalmához, és már nincsen olyan problémám, hogy a zár nem nyílna vagy beragadna a kulcs a sok feszegetéstől, pedig talán kétszer használtam eddig a szekrényt az iskolában."

"Sokkal esztétikusabbak  meg biztonságosabbak, mint az előzőek. Az egyetlen probléma az, hogy nem fér bele a basszusgitár."

"Nekem nagyon tetszenek az új szekrények, szerintem nagyon jó az elrendezésük, és ezáltal kényelmesen el lehet bennük férni."

"Az új szekrények sokkal modernebbé teszik iskolánkat, emellett sokkal kényelmesebb, hogy két emberenként van mindenkinek szekrénye."

"Nagyon köszönjük az új szekrényeket, nagyon jó, hogy nem nyitja a kulcs a többi szekrényt. Elég tágasak ahhoz, amire használják őket a diáktársak!" 

"Szerintem nagyon jó ötlet volt cserélni őket, szebb a kinézetük, jobban el lehet benne férni, és sokkal komfortosabb is lett!"

"Extra jól néznek ki, és plusz pont, hogy a saját osztálytermünk mellett vannak a mieink."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése