Ő is Széchenyista volt - interjú Peczelák Patríciával

A pályaorientációs napon volt széchenyista diákok is ellátogattak iskolánkba, és bemutatták a szakmájukat a mostani tanulóknak. Velük készül most sorozatunk. Az alábbi interjúnkban Peczelák Patríciát ismerhetitek meg, aki  mentőtiszt hallgató jelenleg. 

Mikor jártál az iskolánkba?

2012-2016. között.

Milyen szakon vagy tagozaton tanultál? 

Belügyi rendészeti osztályban.

Milyen sztorit tudnál elmesélni az itt töltött időből?

A kilencedik kicsit nehezen ment, de aztán sikerült felvenni a suli pörgő életstílusát. Rengeteg program van egész évben, melyen a diákok tanulhatnak mindig valami újat. Ezeken a programokon jómagam is tettem szert olyan tudásra, melyet a mai napig alkalmazok az életben. Kifejezett nagy sztorim nincs, amit rendszeresen felemlegetnék, esetleg a közösségi szolgálat, hiszen annak köszönhetően voltam 6 évig önkéntes tűzoltó, mely akkoriban nagyon fontos volt számomra. Már a gimis évek alatt elkezdtem, és amíg a többiek örültek a téli szünetben a bejglinek, addig én szolgálatot vállaltam, külföldi gyakorlatokra jártam. 

Miért választottad a jelenlegi pályádat?

Mindig is segíteni akartam az embereknek. Már általánosban érdeklődtem az egészségügy iránt, de akkoriban az orvosi pálya számomra elérhetetlennek tűnt. B tervként jött a rendőri pálya, hisz ott is segíthetünk az embereknek, de valami hiányzott, nem éreztem egésznek az életem, erre a problémára is a közösségi szolgálat volt a kulcs, amit a tűzoltóságon töltöttem. Nem voltunk sokan, volt pár alkalom, amikor elsősegélyt tanítottak nekünk, és igazándiból valahol ott lettem szerelmes az egészségügybe, egészen pontosan a mentős létbe. Miután önkéntes tűzoltó lettem, mélyebb betekintést is nyerhettem a mentők életébe, és ez azóta is tartó szerelem. Jelenleg fő állásban a pécsi sürgősségi osztályon dolgozom mentőápolóként, emellett mentőtiszti tanulmányaimat is folytatom, és ha időm engedi, akkor vállalok mentőszolgálatot a fővárosban is. 

Milyen élményeid vannak a munkáddal kapcsolatban?

Először a sziréna hangját említeném meg, mert akárhányszor mentőautóba ülök, mindig ugyanolyan érzés, mintha először tenném. Ugyanaz a libabőr, ugyanaz az extázis, imádom! Aki mentős létre adja a fejét, sajnos számolnia kell azzal, hogy sok gonoszságot, sok gyomorforgató dolgot fog látni, de mint mindennek ennek is két oldala van.

Az oxiológiának megvan a maga szépsége is árnyoldala is. A mi munkánk pont olyan, ahol hirtelen lehet nagyot segíteni azokon, akik a legnagyobb jóllétük kellős közepén hirtelen rosszul lesznek vagy megsérülnek. Egy jól elvégzett feladat a betegnek is jó és nekünk is sokat visszaad. 

Mit üzenbnél a mai széchenyistáknak?

Hetzmann doktor szavajárásával üzennék, miszerint „Készülj keményen, hogy a harcot könnyedén vívd meg!”

Bármi is akarsz lenni az életben, tégy meg érte mindent és olyan munkát válassz, amit nem munkának fogsz fel, mert imádod csinálni. Használjatok ki minden lehetőséget, amit iskola nyújt számotokra és minden percet, amit az iskolában tölthettek, mert eljön egyszer a pillanat amikor visszasírjátok az iskolapadot. Tiszteljétek tanáraitokat, mert ők is csak jót akarnak nektek, hiszen Ők azok, akik a szüleitek mellett támogatnak titeket. Kívánok minden végzősnek és leendő végzősnek sikeres pályaválasztást!

Ők is Széchenyisták voltak- interjú Varga Tamással és Király Bálinttal

A pályaorientációs napon volt széchenyista diákok is ellátogattak iskolánkba és bemutatták a szakmájukat a mostani tanulóknak. Velük készül most sorozatunk. Következő interjúnkban Varga Tamást (tűzoltó) és Király Bálintot (rendőr) ismerhetitek meg, akik osztálytársak voltak, és a barátságuk a mai napig tart. 

Az osztálytabló alatt

Mikor jártatok az iskolánkba? 

- Tamás: Mindketten 2012-2016-ig, informatika tagozatra jártunk gimis osztályba, osztálytársak voltunk. Sőt már általános iskolás korunktól egy osztályba jártunk, azóta vagyunk barátok is.

- Bálint: Eredetileg a rendészeti szakra szerettem volna felvételt nyerni, de végül az informatika szakot kezdtem el, amit később sem bántam meg. A mai napig hasznát veszem mindannak, amit akkor tanultam informatikából emelt óraszámban.

Milyen sztorit tudnátok elmesélni az itt töltött időkből?

- Tamás: Nehéz kiemelni egy dolgot, de talán a legviccesebb emlékeim az informatika órákkal kapcsolatosak. Rájöttünk, hogy hogyan tudjuk elérni, hogy a gép "kék halált" dobjon, és ne kelljen dolgozni, vagy épp dolgozatot írni. Persze, ezt a Tanárnő is nagyon jól tudta, de voltunk annyira szerethető és egyébként tisztelettudó diákok, hogy ez bizonyos alkalmanként még bele is fért. 😂 Azért azt hozzá kell tenni, hogy nem voltunk gyengék informatikából, ez nem okozott nekünk hátrányt. 😅 Erre mindig nevetve emlékszem vissza.

Miért választottad a jelenlegi pályádat?

- Bálint: A családunkban mindenki rendőr volt vagy jelenleg is az, így nem volt nehéz a választás. A rengeteg izgalmas sztori, amit nap mint nap hallottam itthon, csak még jobban megerősítette bennem, hogy milyen hivatást is válasszak magamnak.

- Tamás: Azért lettem tűzoltó, mert  olyasvalamivel szerettem volna foglalkozni, ami kihívást jelent és amivel segíthetek másokon.

Milyen élményeid vannak a munkáddal kapcsolatosan?

- Tamás: Megszámlálhatatlan élményem van, de mindig azok a legjobbak, amikor az emberek hálásak nekem.

- Bálint: Nagyon sok jó élményem van, de sajnos nagyon sokról nem mesélhetek. Az mindig jó érzés, ha munkám során segíthetek valakinek. Minden nap tartogat valami újat. Szerencsére nincs soha ugyanolyan szolgálat.

Mit üzennél a mai Széchenyistáknak?

- Tamás: Merjetek önmagatok lenni, soha ne szégyelljétek!

- Bálint: Tanuljanak sokat ahhoz, hogy később ott, és azt tanulhassák, amit valóban szeretnének. "Válassz olyan munkát, amit szeretsz, és egy napot sem kell dolgoznod az életedben." - Confucius

Ő is Széchenyista volt - interjú Kis Lászlóval

A pályaorientációs napon volt széchenyista diákok is ellátogattak iskolánkba és bemutatták a szakmájukat a mostani tanulóknak. Velük készül most sorozatunk. Második interjúnkban Kis Lászlót ismerhetitek meg, aki mentőápolóként dolgozik. 

Az osztálytablóval

-Mikor jártál az iskolába?

2015-2020-ig, belügyi-rendészeti gimis osztályba jártam.

-Tudnál mesélni valamilyen sztorit az itt töltött időkből vagy a szakmáddal kapcsolatosan?

Nagyon jók voltak a könyvtári éjszakák itt az iskolában. Azok alatt az  évek alatt, amíg idejártam, szinte mindegyiken részt vettem, egyszer nyertünk is a csapatommal.

A szakmámmal kapcsolatosan tudok kicsit többet is mesélni.

Egyszer, talán 10. osztályos lehettem, amikor hazafelé tartva egy csúnya autóbalesetbe botlottam.  2 autó az árokban volt, egy pedig az úton állt és nagyon össze volt törve, a sofőr pedig beszorult a roncsba. Mivel már akkor mentőtiszt szerettem volna lenni és járatos voltam az elsősegélynyújtásban, így azonnal odafutottam és megkezdtem az ellátását. Nagyon össze volt törve a kocsi, így be kellett másznom a roncsba, hogy hozzáférjek, majd ott is maradtam rögzíteni a nyaki gerincét, amíg ki nem vágták a tűzoltók. A történetben a csavar akkor jött, amikor kiértek a mentősök, és egy ismerős arcot pillantottam meg: Rudolf Zoltán tanár urat. Ő ugyanis a sulin kívül mentőápoló is. Ez egy nagyon maradandó élmény volt nekem, és örülök, hogy a sulihoz is kötődik. 

Másik sztori:

Van néha, hogy eltűnt emberek keresésében is részt veszünk, ha éppen a terep nehezen járható, vagy nagy esély van rá, hogy tűzoltói tudásra lesz szükség a sérült megtalálásakor. Egyszer Pécstől Palkonyán keresztül egészen Harkányig kutattunk egy személy után, míg egy lakáshoz vezettek a nyomok, illetve a kereső kutyák szimata. Gyanítható volt, hogy bent van az illető, ám nem adott életjelet magáról, így indokolt volt bejutni hozzá. Jött is egy zárszakértő, aki percek alatt KIFÚRTA a zárat, (hatalmas zajjal), így bejutottunk a lakásba. Ekkor jött a meglepetés.... a majdnem félórás, üvöltözés, dörömbölés, fúrás-faragás, csengetés valahogy nem volt elég ahhoz, hogy felkeltse mély álmából az embert, akit kerestünk. Igen, ő bent aludta legédesebb álmát. Körülbelűl 50 fő áldozta szabadidejét, többórás munkáját, fáradtságát erre, így akkor annyira nem nevettünk, de azért érdekes. hogy néha a semmiért mekkora felhajtást tudnak csinálni az emberek.

-Miért választottad a jelenlegi pályádat?

Gyerekkorom óta szerettem volna mentőápolóként dolgozni. A fő motivációm talán az adrenalinéhség volt, és hogy gyorsan lehet nagyot segíteni másokon. Rudolf Zoltán tanár úrra is felnéztem. 

-Milyen élményeid vannak a munkáddal kapcsolatban?

Hogy ha kell. akkor ott vannak az embertársaink és segítenek. Összetartóbb a társadalom, mint amit néha gondolnánk.

-Mit üzennél a mai Széchenyistáknak?

Legyenek nyitottabbak és tűzzenek ki maguk elé már 9-ben egy célt, ne úgy üljenek az iskolapadban több éven keresztül, hogy közben nem terveznek.

Ő is Széchenyista volt - Interjú Simon Rékával

A pályaorientációs napon volt széchenyista diákok is ellátogattak iskolánkba és bemutatták a szakmájukat a mostani tanulóknak. Velük készül most interjúsorozatunk. Elsőként Simon Rékát ismerhetitek meg, aki gyógymasszőrként dolgozik. 

Mikor jártál az iskolánkba? 

2012-2016-ig jártam a Széchenyibe.

Milyen tagozaton?

Belügyi rendészeti szakra jártam gimis osztályba.

Milyen sztorit tudnál elmesélni az itt töltött időkből?

Húha. Ez fogós kérdés. Szerintem a mi osztályunk egy nyugis osztály volt. Nagyon extra sztori most nem jut eszembe, én imádtam röplabdázni járni, illetve a közösségi szolgálatot nagyon szerettem. A tűzoltóságra jártunk, na ott volt pár sztori, rengeteg dolgot tanultunk, nagyon jó kapcsolatokat építettünk. Ami hatással van a jelenlegi életemre is, az a vállalkozásom fantázia neve (Jul-Chee) ami a Széchenyis padsorokban (pontosan a 33-as terem utolsó padsorában) született meg, és ezt tudtam alkalmazni a jelenlegi életemben is.

Miért választottad a jelenlegi pályád? 

Én rendőr szerettem volna lenni, aztán tűzoltó. Ma már jobbnak látom, hogy nem ebbe az irányba mentem. Sajnos, a felvételinél behozták, hogy már az egyetemre való bejutáshoz is kell nyelvvizsga, és nem igazán voltam jó a nyelvekben, ezért elengedtem ezt a dolgot. Mivel ez a szakma is érdekelt és nagy kosárlabda rajongó vagyok, úgy döntöttem, akkor szeretnék sportmasszőr lenni. Végül gyógymasszőr lettem. Arra gondoltam, a későbbiekben sportolóknál el tudok majd helyezkedni. Sajnos, ez a mondás is igaz, hogy "Ember tervez, Isten végez". Viszont teljesen meg vagyok elégedve azzal, ami most van, illetve még lehet fejleszteni a szakmán belül magamat. 

Milyen élményeid vannak a munkáddal kapcsolatban? 

Rengeteg élményem van. Most lesz 4 éve, hogy gyógymasszőrként dolgozok a szakmában. Szerencsésnek mondhatom magam, mert elég sok tapasztalatot gyűjtöttem ez idő alatt. Jó érzés másokon segíteni, még jobb, ha ezért megtisztelő dicséreteket lehet bezsebelni. Nehéz emberekkel foglalkozni, de mindig van valami jó kis sztori, pletyka. Megtapasztaltam, milyen egy 4 csillagos szállodában dolgozni, mennyire szép és hangulatos környezetben van az ember. Illetve azt is, hogy milyen vállalkozónak lenni, melyiknek milyen előnyei és hátrányai vannak. Talán a legnagyobb élmény nem is teljesen a szakmabeli részhez kapcsolódik, inkább a covid alatt eltöltött idő adott sok élményt. Ugyanúgy dolgoztunk tovább a szállodában, csak vendégek nélkül (jó is volt a nyugi), és mindent csináltunk, minden pozícióba beleláttunk, megismertük az egész hotel területét, legapróbb részleteit, nagyon jó hangulatban telt az idő: a kerti traktorozástól kezdve a fürdőszobabontásig nagyon sok mindent kipróbáltam. 

Mit üzensz a mai széchenyistáknak?

Tudom, hogy ebben a korban nem szívesen tanul az ember, de igaz a mondás, hogy vissza fogják még sírni az iskolát. Erre mindenki csak utólag jön rá. Nagyon szívesen visszaülnék még 4 évet, hogy ne kelljen a felnőttlét nehézségeivel megküzdeni. Becsüljétek meg a sulit és tanáraitokat! Válasszátok azt a szakmát vagy bármilyen képzést, amit szívesen  is csináltok, akkor nem munka lesz, hanem egy hobby, szórakozás. Nem úgy fogtok bemenni, hogy "minek kell ezt csinálni", és állandóan csak gyomorgörcs van.

Figyelem! figyelem!

Kedves Széchenyisták!

Nagy szeretettel várunk bárkit, aki hajlamot érez magában arra, hogy ő legyen „a suli hírmondója”, azaz részt vegyen iskolánk online újságjának szerkesztésében. Jelentkezni lehet: Deményi Andrea és Pasku Györgyi tanárnőknél, illetve magyartanárodnál.

Egy kis kedvcsináló: a cikkek írásán kívül még nagyon sok szuper program szervezésében részt vehetsz. Tavaly a Diákszem online-újság egy rendkívül gazdag és tartalmas évet zárt: pl. a karácsony hangulatfelelősei voltunk, Krimi-estet szerveztük, Mr. és Mrs játékunkban a suli legédesebb párját kerestük (és meg is találtuk), cirkuszt rendeztünk (lásd a képeket). De ez csak ízelítő volt, ennél sokkal, de sokkal több izgalmat vittünk a suli életébe.

Szóval, ha van kedved egy jó kis csapat tagjaként különleges dolgokat végrehajtani, akkor várunk!!!!

A Diákszem szerkesztősége

Új gólyák az iskolánkban

Nemrég megkezdődött a 2022-23-as tanév, ezáltal újabb diákokkal bővült a Széchenyi közössége. Leginkább a tizenkettedikes évfolyam várta nagy szeretettel a kilencedikeseket, hiszen egy héten keresztül feladatokkal bombázták őket. 

Sándor Dávid, a DÖK-elnök és egyben végzős diákunk, így nyilatkozott az új gólyákról:

"Ki merem  jelenteni, hogy az idei gólyaavatón voltak a leglelkesebbek a kilencedikesek. Kreatív és vicces indulókkal készültek, és a közös feladatokba is beleálltak rendesen. A legnagyobb örömöm az volt, hogy osztályfőnökök sem ódzkodtak kivenni részüket a játékból."  

Általában a szeptember első hete a gólyaavatásról szól. A nagyszünetekben futosgáló  kilencedikeseket látunk a folyósokon, vagy esetleg az udvaron észlelhetjük, hogy milyen frappáns feladatokkal kell nekik megbirkózniuk. A végén vesszük észre, hogy mennyire összekovácsolja az osztályokat ez az első két hét, mivel betérni egy teljesen idegen intézménybe egyedül, rémisztő lehet, de amikor csapatban kell dolgozni és együtt kell működni a társakkal, akkor szívesen kivesszük a részünket  a munkából. Sikerült pár kérdést feltennem egy újonc széchenyista diáknak. Megkérdeztem tőle, hogy milyen volt az elmúlt hét, és eddig mi a tapasztalata az iskolánkról. Stecher Kata, aki 9.B-s  tanulónk, örömmel nyilatkozott:

Miért pont a Széchenyit választottad?

Angol szakra szerettem volna jönni, és úgy gondoltam, hogy ez az iskola megfelelő szintű képzést fog adni a jövőben. 

Eddig hogy érzed magad a Széchenyi közösségében?

Először nagyon féltem, mivel még az elején nem tudtam, hogy mire számíthatok. De amikor jöttem szóbelizni, akkor egy kicsit megnyugodtam, mivel szimpatikusnak találtam az iskolát.

Elkezdődött az idei tanév, mi a tapasztalatod az iskolánkról?

Teljesen jó, örülök, hogy idejárhatok, és még a tanárok is kedvesek.:D

Hogy tetszett a gólyahét, mi volt a kedvenc feladatod?

Talán az avató tetszett a legjobban, amikor táncolni kellett összekötött cipőfűzőkkel, az nagyon vicces volt. 

Köszönjük szépen, kedves Kata az interjút, örülünk, hogy jól érzed magad a köreinkben. A gólyahét nagyon szoros küzdelem volt, mivel mindenki szeretett volna nyerni. De, sajnos, nem minden osztályt lehet győztesnek titulálni. Így fejeződött be a gólyák avatása:

1. hely: 9.C osztály

2.hely: 9.D osztály

3.hely: 9.A osztály

4.hely:9.B osztály

 

Interjú Kovács Boglárka Anna tanárnővel

Kedves diákok! Egy új tanárnővel bővült a Széchenyi közössége, aki nem más mint Kovács Boglárka Anna. Nemrég tért vissza köreinkbe, hiszen ő is itt koptatta a falakat gimis éveiben. Már sokan láthatták az iskola folyosóin, de valaki persze közelebbről is ismerheti a tanárnőt, mivel több osztálynak is magyar és történelem órákat tart. Pár kérdést feltettem neki, amit boldogan fogadott és örömmel válaszolt rá:

Hány évesen jött rá, hogy Ön tanár szeretne lenni? 

Pedagóguscsaládban nőttem fel, és gyerekként is diákközpontú tanáraim voltak, szerettem az iskola közegét, így elég hamar ebbe az irányba indultam el. De komolyabban az egyetemi évek alatt tudatosult bennem, hogy tanítani szeretnék.

Miért pont ezt a szakterületet választotta?

Mindig szerettem az irodalmat, szerettem olvasni, sőt írni. Ami a legjobban érdekel(t) benne, az az emberi lélek, az érzelmek és a személyiségfejlődés, amit a versek és epikus művek kiválóan tudnak szemléltetni. Diákként gyakran csodálkoztam azon, hogy hogy ismerik ilyen jól a költők és írók az embereket, és ezt a tudást én is meg akartam szerezni. Természetesen szükséges hozzá az élettapasztalat, az egyéni érzékenység és látásmód, de az olvasás is sokat hozzá tud tenni. Az irodalom az életet írja le, úgy gondolom, hogy rengeteget lehet belőle tanulni saját magunkról, érzéseinkről és kapcsolatainkról.

A történelem iránti érdeklődésem később alakult ki, amikor elkezdtem foglalkozni azzal, hogy milyen események vezettek napjaink világához. A történelemszemlélet segít abban, hogy megértsük jelenünk kihívásait, lehetőségeit, valamint sajátos helyzeteit, ebből tanulva mi is jobb emberré válhatunk.

Hol és mikor kezdte el a pályafutását?

Négy éve Sellyén kezdtem, utána a Pellérdi Általános Iskolában és kővágószőlősi tagiskolájában is tanítottam. Öröm számomra, hogy a régi diákjaim közül többekkel is összefutok a Széchenyi folyosóján. J

Mit szeret csinálni a szabadidejében?

A hétköznapokban nagyon szeretek társas- és kártyajátékokkal játszani, mert gondolkodásra késztetnek, kommunikációs készségeket fejlesztenek, és jó közösség- és kapcsolatformáló erejük is van. Ezen kívül szeretek olvasni – elsősorban ifjúsági- és szépirodalmat, valamint pszichológia témakörű műveket –, színházba járni, utazni. Minőségi időt tölteni a vőlegényemmel, a családommal és a barátaimmal.

 Eddig mi a véleménye a széchenyista diákokról?

Okosak, humorosak, kritikusak – életkorukból adódóan. Tudom, hogy mennyire izgalmas és érzékeny ez az időszak a diákok életében: a komolyabb iskolai tanulás mellett egyre inkább megjelenik a tanulók saját érdeklődési köre, a baráti kapcsolatok változnak, jelentőségük megnő, és az egész világot jelenti, ha az a fiú vagy lány, aki tetszik, kedvezően viszonyul irányukba. Éppen emiatt újdonságként tapasztaltam ­­­­– ami saját középiskolás éveimben még nem volt jelen, és a korábbi általános iskoláimban sem volt jellemző –, hogy sokan mennyire „összenőttek” a telefonjukkal: az első adandó alkalommal, ha lehetőség van rá, nyúlnak érte, és beletemetkeznek, a tanórák közötti szünetet is végig telefonozva, kizárva így a külvilágot, a mélyebb ismerkedés, kapcsolatalakítás lehetőségét. Természetesen nem szeretnék álszent lenni, sok felnőttben – így bennem is – kialakult a korlátlan hálózathoz való hozzáférés miatt az az érzés, hogy „lemaradunk valamiről, ha nem vagyunk fent a neten” – de mi van, ha akkor maradunk le valami igazán lényegesről, ha állandóan online vagyunk?

Hallottam, hogy Ön is a Széchenyibe járt, hogyan látja, mi a különbség az akkori és a mostani diákok és iskola között?

2011–ben érettségiztem a Széchenyiben. Ahogy említettem, az okostelefonok még nem voltak jellemzőek, nem volt ennyire életünk része a digitalizáció, sőt, emlékeim szerint akkor még projektorok sem voltak a termekben, talán csak végzősként 1–2 helyen. Zsúfoltabbak voltak a folyosók, mivel öt osztály volt egy évfolyamon, és a szünetben nem maradhattunk bent a teremben. Úgy gondolom, hogy valamivel nagyobb teret-önállóságot kapnak a mostani diákok, mint amilyen az „én időmben” volt. Viszont az akkori tanulók és a mostaniak között szerintem nincs komoly különbség, akkor is voltak konfliktusok egymás között és akadtak jó pillanatok is, akárcsak napjainkban.

Mesélne egy érdekes történetet a diákéveiből?

Egyik évben francia napok keretében palacsintasütő versenyre lehetett benevezni az iskolában: otthon kellett elkészíteni, és bevittük a kész darabokat a zsűrinek. Én sosem szerettem a palacsintát, így a motivációmra már nem emlékszem, de úgy döntöttem, hogy indulok a megmérettetésen. Sonkás–sajtos–tejfölös palacsintákkal álltam az értékelő tanárok elé, pedig korábban sosem készítettem ilyet. A meglepő ízvilág tetszett a zsűrinek, mivel a palacsintáimat hozták ki nyertesnek, és a jutalmam egy tábla mazsolás Milka volt. :)